Bombagól a Fradinak
Müller Sándor 1948. szeptember 21-én született Budapesten, közelebbről Óbudán. Pályakezdéséről ő maga mesélte a Népsport olvasóinak, miután első élvonalbeli idényében, az 1968-asban, december 1-én – a televízió akkor milliós nyilvánossága előtt – a harmadik percben bombagólt lőtt a bajnok Ferencváros kapujába.
Kilencéves koromban nagy grundfocis voltam, majd a III. ker. TTVE-hez kerültem, ahogy jól nevelt óbudai sráchoz illik. Ott rúgtam a labdát a harmadik kerületben... Tavaly több NB I-es csapat is hívott. Szám szerint négy. Végül a Vasas mellett döntöttem… Tulajdonképpen régi ügy ez nálam… Még kis srác koromban arról álmodoztam, hogy jó lenne egyszer Vasas-játékosnak lenni. Pedig szurkolóként az MTK-ért izgultam… Talán még annyit rólam: ha edzeni nem is, de focizni imádok.
“„
Az első gól az Üllői úton
1968. június elsején, a Pécsi Dózsa ellen mutatkozott be az NB I-ben, első féléve végén már meghívást kapott a ligaválogatottba. Attól kezdve alapembernek számított a piros-kékeknél, általában támadóközéppályásként. Góljai közül a leemlékezetesebbet 1974. május 19-én, az újjáépített Üllői úti stadion avatásán, a Ferencváros kapujába lőtte. Azzal nyert a Vasas 1-0-ra. Tehetségét soha, senki nem vitatta, de erőnléte miatt gyakran érte kritika, eleinte még azzal is megbélyegezték, hogy csak egyfélidős” játékos. Ám 1976 nyarától elképesztő formában futballozott, különösen a tavaszi idényben mérkőzésről mérkőzésre remekelt. Ő volt a karmestere a tizenegy éves várakozás után újra bajnoki címet nyerő Vasasnak, amellett, hogy nyolc gólt szerzett az idényben, ő dobta támadásba a Kovács István, Izsó Ignác és Várady Béla alkotta, sőt Gass Istvánnal nem ritkán csatárnégyessé kiegészülő támadószekciót. A Vasas a 34 fordulóban száz gólt szerezve zárta a szezont, a gólkirály (és európai ezüstcipős) Várady Bélával ezredre azonos átlagosztályzatot elérő Müller Sándor kiérdemelte az Év játékosának járó Népsport Kupát. A bajnoki cím volt a harmadik titulusa a Vasasnál, az 1970-es KK-győzelem és az 1973-as Magyar Népköztársasági Kupa-siker után.
Újjászületés profiként
1980-ban – sokan gondolták: túl pályafutása delelőjén – engedélyt kapott a külföldre szerződésre. Fazekas László klubtársa lett az RFC Antwerp együttesénél. Jobb oldali középpályást játszott, szervezte a játékot, nagyszerűen. Rácáfolt azokra a véleményekre, melyek szerint túl a harmincon nem fog tudni beilleszkedni a profi világba. Nem volt előnyös a szerződése, ezért mindent megtett azért itthoni szabadsága alatt, hogy az 1981–1982-es szezont egy másik klubban tölthesse. Spanyolországba, Alicantéba igazolt, a spanyol élvonalba. Az Hérculesban ősszel a lengyel kapuslegenda, Jan Tomaszewski is a klubtársa volt. A csapat az idény végén kiesett az élvonalból. Müller Sándor ettől függetlenül maradt, végigjátszotta az 1982–1983-as évet is, hat gólt is szerzett. 1983 nyarán hazatért a Vasashoz, de csak keveset játszott, nem bánta, hogy elengedik. Egészen 1988-ig játszott aztán az osztrák harmadik osztályban, a Leopoldstadtban. Visszavonulása után sikeres üzletember, vállalkozó lett. Az elmúlt évtizedben megromlott egészségi állapota, súlyos betegségekkel küzd.
Öt kapitánynál volt válogatott
Az A-válogatottban 1970. október 7-én, a norvégok ellen játszott először. Csaknem négyévet várt a második lehetőségre, Albert Flórián búcsúmérkőzésén, a jugoszlávok ellen, Székesfehérváron játszhatott. A harmadik válogatottságára a harmadik kapitány hívta meg, Hoffer József és Illovszky Rudolf után Baróti Lajos. A bolgárok elleni, A-rangra emelt két olimpiai selejtező után hosszú szünet következett, amikor élete legjobb formájában játszott, nemkapott újabb meghívót. 1980-ban dr. Lakat Károlynál játszott ismét, majd Mészöly Kálmánnál, a légiósidőszak hozta meg a nagy reneszánszt, a spanyolok elleni, valenciai 3-0-val, majd az 1982-es Mundial selejtezőivel. Az 1982. június 22-i, a vb-búcsút, a kiesést jelentő, a belgák elleni 1-1 jelentette az az utolsó mérkőzését a nemzeti tizenegyben.