Szívós

István

Szívós István 1920. augusztus 20-án született Szegeden. Szülővárosában kezdett el úszni, 1931-ben. Családjával hamarosan a fővárosba költözött, ahol megpróbálkozott a labdarúgással – kevés sikerrel. Vízilabdázni 1935-ben kezdett, 1935 és 1940 között a Magyar Úszó Egylet, 1940 és 1944 között pedig a Magyar Atlétika Club (MAC) színeiben játszott. Pályafutása első felének sikerei is ehhez az időszakhoz kötődnek: 1939-ben és 1941-ben folyamúszásban, csapatban magyar bajnoki aranyérmet nyert, míg 1944-ben vegyes váltóban végzett az élen a hazai mezőnyben. A MAC-cal 1943-ban megnyerte a magyar vízilabda-bajnokságot. A háború után alapító tagjává vált a Vasas pólócsapatának, amelyben először 1945–1946-ban, majd 1949 és 1956 kötött játszott. A köztes időszakban (1946–1949) az MTK színeiben riogatta a hálóőröket a medencében.

Első válogatott-meccsét 1940-ben játszotta, mégpedig Horvátország ellen. A háború miatt még 28 évesen vehetett részt először olimpián, 1948-ban. Szívós remekelt a tornán, hét mérkőzésen kilencszer vette be az ellenfelek hálóját, ezek közül a franciáknak hármat dobott az 5:4-es magyar győzelemmel végződő találkozón, míg a hollandoknak kettőt, a 4:4-es döntetlen alkalmával. Az olaszoktól elszenvedett vereség (4:3 oda) miatt végül a dobogó második foka jutott számunkra, ami csalódást keltett. 1952-ben már aranyérmes lett a válogatott. Szívós Finnországban hat mérkőzésen játszott a nyolcból – két találkozón Rajki Béla szövetségi kapitány a tartalékoknak adott játéklehetőséget –, s ezeken 15 gólt dobott. Az Egyiptom elleni „labdázgatást” leszámítva, ahol ötször talált be (9:0), mindet kulcsfontosságú szituációkban. A szovjetek elleni birkózásból (5:3) két góllal vette ki a részét, miként a hollandok elleni döntetlenből (4:4) is. Az olaszokat hárommal szomorította a 7:2-re megnyert, de a látszólag nagy különbség ellenére nem éppen könnyű összecsapáson. Az utolsó meccsen, amin a bajnoki cím sorsa múlott, hármat vágott az Egyesült Államok csapatának. Élete egyik legnagyobb gólját is ezen az összecsapáson szerezte, rögtön az első percben. Az amerikai védő, Dornblaser lerántotta a víz alá, de még így is át tudta venni a Kárpáti Györgytől kapott labdát, majd úgy, hogy csupán a keze látszott ki a vízből, 8 méterről, védhetetlenül bombázott a kapuba. A 4:0-ás győzelemmel megszereztük az aranyérmet, egy olyan meccsen, ahol a gólarányszámítás miatt úgy kellett minél többel nyernünk, hogy gyakorlatilag nem kaphattunk gólt.

Szívós, a 37. évében járva, az 1956-os melbourne-i olimpiára is a válogatottal tarthatott – közben begyűjtött egy aranyat is 1954-ben, a torinói Eb-n –, habár ott már csak egy mérkőzésen, Nagy-Britannia ellen szállt vízbe. Dobott is kettőt az ellenfélnek (6:1-re győztünk), s miután a társak szokott formájukat hozva megnyerték a tornát, neki is járt az aranyérem. Szereplése azonban ezúttal egy tréfás történet miatt maradt emlékezetes. Fura módon ugyanis nem a vízilabdatornára, hanem az egyik úszószámra nevezték be – akkoriban ez nem minősült szabálytalannak, aki úszott, az vízilabdázhatott is a játékokon. De a nemzetközi szövetség elnöke ragaszkodott hozzá, hogy ha már benevezték, induljon is el a 200 méter mellen, ellenkező esetben a britek elleni mérkőzésünk eredményét megsemmisítik. Szívós így odaállt a rajtkőre, s mivel jó fél fejjel magasabb volt mindenkinél, ráadásul senki sem ismerte, ellenfelei teljesen kétségbe estek, hogy vajon mi fog történni. A magyar vízilabdás jó úszó volt, de persze az adott számban teljesen esélytelen a többiekkel szemben. Rajki Béla be is kiabált neki féltávnál, hogy adja fel, Szívós azonban, aki visszaemlékezése szerint a mezőny végén tempózott, elhatározta, hogy végigússza a távot.

Szívósról köztudott volt, hogy zseniálisan csavar kapura, s hogy lehetetlen szögből is képes bevenni az ellenfelek hálóját. Saját elmondása szerint ezt azért tudta így megvalósítani, mert hatalmas, „lapát méretű” tenyeréből egyszerűen nem esett ki a labda. Zseniális megoldásai közé tartoztak emellett kapáslövései is, amikor átadást követően azonnal tüzelt, gyilkos erővel. Végül 64 válogatottság után vonult vissza, majd az ötvenes évek végén edzőként a Vasasnál és a MAFC-nál is dolgozott, sőt, 1964 és 1966 között az egyiptomi vízilabda-válogatottat is irányította. Az Orvosegyetem SC-vel később két alkalommal magyar bajnokságot, egyszer pedig Magyar Népköztársasági Kupát nyert. Még pályafutása alatt kitüntették a Magyar Népköztársasági Érdemrend ezüst (1950), majd arany fokozatával (1952), s a Magyar Népköztársaság kiváló és érdemes sportolója címeket is megkapta, 1951-ben, illetve 1954-ben. Halála után, 1997-ben beválasztották az úszósportok hírességeinek csarnokába, az International Swimming Hall of Fame-be is. Emlékét a szigligeti kikötő is őrzi, amely 2012-ben vette fel Szívós István nevét.

Rózsaligeti László: Magyar Olimpiai Lexikon 1896-2012. Ötkarikás érmeseink Sztár Sport, 2002. február 13. Népsport, 1971. november 11. Tükör, 1967. augusztus 8.