Balesete miatt lett vízipólós
Zádor Ervin 1934. június 7-én született Budapesten. Alig hatévesen meglátta a margitszigeti uszoda előtt a magyar ötkarikás bajnokok márványtábláját, rögtön elhatározta, hogy kerül, amibe kerül, ő is olimpiai bajnok lesz! Igaz, eredetileg úszónak készült, s főként a mellúszásban jeleskedett, de egy motorkerékpár-baleset miatt fel kellett hagynia a sportággal – olimpiai álmát azonban semmilyen körülmények között sem akarta feladni, ezért „jobb híján” vízilabdázónak állt. Pólósként sérült térde ellenére is teljes erőbedobással tudott küzdeni a medencében. A Vasas Standard, majd a névváltoztatás után a Vasas Beloiannisz csapatában játszott, felnőttként a második osztályban. Utolsó itthon töltött éveiben az 1953 végén osztályozón az ob I-be felkerült hajógyári klub, a Vasas Gheorghiu Dej Hajógyár nevű soraiban játszott.
Nagyon gólerősen játszott Melbourne-ben
Rajki Béla szövetségi kapitány 1956 őszén behívta a Melbourne-be utazó magyar vízilabda-válogatott keretébe. Ausztráliában Zádor a hat mérkőzésből négyen ugorhatott a vízbe, s ezeken az ismert statisztika alapján öt gólt szerzett, így Kárpáti György után a legeredményesebb játékosunknak bizonyult. (Az angolok elleni 6:1-es győzelmünk gólszerzőinek a listája hiányos, ezért nem kizárt, hogy a fenti adatok kissé pontatlanok.) Az Egyesült Államoknak (6:2) és az olaszoknak (4:0) egyaránt kétszer vette be a hálóját. 1956. december 6-án játszott, Szovjetunió elleni mérkőzés élete sztorija lett. A hatezer férőhelyes lelátón mintegy hét-nyolcezer néző zsúfolódott össze, ráadásul a publikum a magyar válogatottnak szurkolt, végig kifütyülve ellenfelünket.
A vérező fejes fotó
Minden benne volt ebben a meccsben, ami a levert forradalom utáni hangulatot tükrözte – az elkeseredettség, a szenvedély, az akarat és a tudat, hogy a medencében igenis le lehet győzni a szovjeteket. A medvetermetű grúzt, a majd két méter magas Msvenieradzét, aki a korábbi meccseken rendre gólt lőtt, kiválóan semlegesítették a magyar háétvédek, a végeredmény nem nagyon lehetett kétséges. A második félidőben, 2:0-ás vezetésünknél Zádor centerből lőtte a harmadik gólunkat, utána Bolvári Antal a negyediket. A visszaemlékezések szerint addig „csupán” kőkemény volt a mérkőzés, de nem brutálisan durva – persze, egyik gárdát sem kellett félteni. Azonban nem túl sokkal a vége előtt Valentyin Prokopovnál Zádor Ervin arcába könyökölt – a magyar játékos vére vörösre festette a vizet. Kevésen múlt, hogy a feldühödött közönség a helyszínen meg ne lincselje a szovjet csapatot. A játékvezető véget vetett a találkozónak, a hivatalos jegyzőkönyvbe pedig a 4:0-ás magyar győzelem került be. Másnap a világsajtóban mindenki Zádor Ervin vérző arcát látta, míg ezzel párhuzamosan a hazai újságok alig győzték elhallgatni a pontos eseményeket, s mindössze a mérkőzés szűkszavú kommentárjára vállalkoztak. Zádor egyébként éppen az elszenvedett sérülés miatt utolsó meccsünkön nem szállhatott harcba, de ez nem zavarta meg a társakat, akik a jugoszlávok elleni 2:1-es győzelemmel elhódították az olimpiai aranyérmet. Zádor Ervin nyilatkozta a Nemzeti Sportban Vad Dezsőnek 1999-ben, miután 43 év után először hazatért:
A befejezés előtti másodpercekben Prokopov forgolódott, idegeskedett, s a könyökével eltalált. Sajnos, az arcom éppen rossz helyen volt. Ilyen minden mérkőzésen, bármikor megtörténhet, semmi több. Lehet azonban, hogy az ütéstől kissé meg is szédültem, és nem a legközelebbi utat választottam az öltözőkhöz, hanem ellentétesen, keresztbe úsztam a medencében. Vérző fejjel másztam ki a vízből, egy rendőr segített végig a parton, a csaknem tízezer néző óriási rokonszenvtüntetése közepette. Másnapra vagy harmadnapra azután már el is felejtettem az incidenst.
“„
Mark Spitz edzője volt
A világhírűvé vált vízilabdás a játékokat követően nem tért haza Magyarországra, hanem az Egyesült Államokban telepedett le, San Franciscótól nem messze, Lindenben. Néhány évig még játszott, majd haláláig a Ripon Athletics sportklubnál dolgozott úszóedzőként, nyugdíjas éveiben pedig főként gyermekek oktatásával foglalkozott. A legendás amerikai úszó, Mark Spitz, aki két évig az ő tanítványa volt, s később kilenc olimpiai aranyat nyert, egy alkalommal azt nyilatkozta, nem tudja, Zádor nélkül sikerült volna-e ennyiszer a dobogó tetejére állnia. Zádor Ervin gyermekkori álma végül kései hazalátogatása idején vált teljessé. Mert bár az olimpiai aranyat 1956-ban megnyerte, a nevét ekkor pillanthatta meg először a margitszigeti uszoda márványtábláján… Ami pedig az elhíresült ’56-os meccset illeti: ezzel kapcsolatban élete alkonyán azt nyilatkozta, hogy megbocsátotta az ütést, s hogy csapattársaival nem gyűlölték a szovjet a játékosokat. A bajnok 2012. április 30-án, Lindenben távozott az élők sorából.
Források
Nemzeti Sport, 1999. július 25.
Nemzeti Sport, 2016. október 22.
Lepies György: Gyarmati Dezső kapitányságának története
Kárpáti György - Peterdi Pál: Medencék, gólok, pofonok. Helsinkitől Moszkváig