Fábián

Dezső

Fábián Dezső 1918. december 17-én született Budapesten. Pályafutását a MAC-ban úszóként kezdte, de már fiatal korában kitűnt rendkívüli tehetsége a vízilabdázásban is. 1937-ben, 1940-ben és 1941-ben országos bajnokságot nyert a 200 m-es mellúszásban, s az úszóválogatott, valamint a MAC I. osztályú vízilabdaegyüttesének tagja volt. 1943-ban a MAC-cal, 1945-ben és 1946-ban az UTE gárdájával lett bajnok. Klubpályafutását a ferencvárosi klubban zárta le.

Játszott az 1948-ban a londoni olimpián ezüstérmet nyert csapatban, s a helsinki olimpián 1952-ben ő is ott állhatott a győzelmi dobogó legfelső fokán, neve ott csillog a sportuszoda olimpiai bajnokainkat hirdető márványtábláján. Tizenötször szerepelt a nemzeti válogatottban. Nem sokon múlott, hogy már első olimpiáján, az 1948-as londoni ötkarikás játékokon aranyérmet nyerjen a csapattal, de egy balszerencsés vereség miatt, melyben neki is keserű szerep jutott, a magyar válogatottnak végül meg kellett elégednie a második helyezéssel. Németh János szövetségi kapitány három alkalommal számított rá a hét lejátszott mérkőzésünkön, Anglia, Olaszország és Franciaország ellen. Fábián nem dobott gólt, de nem is ez volt a feladata, elvégre a védelemben foglalt helyett. Pontosabban… egy alkalommal betalálhatott volna, mivel az olaszok elleni sorsdöntő mérkőzésen, az ellenfél egygólos vezetésénél előbb úgynevezett szigorított lövést, majd rögtön ezt követően, kalandos úton büntetőt harcolt ki, amit azonban a kapu fölé vágott. Ettől függetlenül négy esztendővel később, Helsinkiben Rajki Béla kapitány is számított a társak által csak Zsödének becézett játékosra, bár inkább csak kiegészítő emberként. Nyolc mérkőzésünkből két alkalommal ugorhatott vízbe, a Mexikó elleni 13:4-es, illetve a Szovjetunió elleni 5:3-as győzelem alkalmával. Habár voltak nehéz derbik – ez egy olimpián el is várható –, például a hollandok ellen 4:4-re, illetve a jugoszlávok ellen 2:2-re végződött találkozók, a torna győztese végül a magyar válogatott lett.

Kikaptunk 4:3-ra, s így végül csak az ezüstérem jutott számunkra. Fábiánt nagyon bántotta a dolog, s utóbb azt nyilatkozta, annyira ideges volt, hogy nem is emlékszik rá, amikor az ominózus eset – a szigorított lövés, majd a négyméteres – során kiejtette a labdát a kezéből, a visszaemlékezések szerint kétszer is. Ebből az első tulajdonképpen jól sült el, mert a szigorított esetében a játékvezető úgy látta, hogy az egyik olasz védő szabálytalanul akadályozta a magyar játékost, ezért büntetőt ítélt a javunkra. Ezt követte a kihagyott négyméteres – Gyarmati Dezső később úgy emlékezett, hogy Fábián ekkor is kiejtette a kezéből, míg a Népsport szerint a kapu fölé dobta a labdát. Akárhogyan is, nem sikerült egyenlítenünk – a kiváló védőt pedig valamelyest még bűnbaknak is kikiáltották.

Játékospályafutását követően is mindvégig szoros kapcsolatban maradt kedvenc sportágával. Emlékezetes sikereket aratott a Ferencvároscsapatával; többek között 1962-ben, 1963-ban és 1965-ben az ő irányításával nyerte meg a zöld-fehér gárda az országos vízilabda-bajnokságot. 1969-től az OSC utánpótlásának megszervezésében tűnt ki, s haláláig az ifjúsági együttes szakmai felkészítését végezte komoly beosztása és munkája mellett, amely a Magyar Nemzeti Bank dolgozójaként hárult rá. A medencék partját sohasem hagyta el, annak ellenére sem, hogy utolsó éveiben tüdőasztmában szenvedett. A halála előtti este még edzést vezényelt az OSC fiataljai számára, majd ezt követően, egy szombati napon érte a végzetes szívroham. Nem tudták megmenteni, a bajnok a kórház felé robogó mentőautóban hunyt el, 1973. október 6-án. Mellszobra az FTC olimpiai bajnokainak sétányán áll.

Nemzeti Sport, 1942. július 19. Népsport, 1973. október 7. Marosvölgyi György (szerk.): Bajnokról bajnokok. A Magyar Olimpiai Bizottság centenáriuma tiszteletére Rózsaligeti László: Magyar Olimpiai Lexikon 1896-2012. Ötkarikás érmeseink