Kutasi

György

Kutasi György 1910. szeptember 16-án született Fiuméban, Kusinszky György néven. A magánéletben mindig is a születési nevét használta. Miután családjának az első világháború végén távoznia kellett az Olaszországhoz kerülő Fiuméből, Budapestre került. Úszóként kezdte sportpályafutását, a budapesti Kölcsey Ferenc Reálgimnáziumban. Mondják, hogy magát az úszást kisgyerek korában, még Fiuméban, saját magát képezve úgy sajátította el, hogy egy száraz tököt kötözött az oldalához. Karrierjét a Középfokú Iskolák Országos Központjának (KISOK) versenyén aratott 1928-as győzelme indította be, ennek eredményeként ugyanis felfigyelt rá az Újpesti Torna Egylet (UTE), amelynek hamarosan igazolt versenyzője lett. Vízilabdázni 1931-ben kezdett, az UTE kapusaként 1932 és 1947 között kilenc magyar bajnoki címet nyert. Kiváló képességei ellenére nem hívták be az 1932-es olimpiára induló válogatott keretbe, két évvel később, a magdeburgi Európa-bajnokságon azonban már ott lehetett, s aranyéremmel tért vissza a csapattal. Ekkor játszotta első válogatott mérkőzését, a jugoszlávok elleni, 3:1-es győzelemmel végződött összecsapáson. A torna többi mérkőzésén Bródy György védett. Az Eb-n elért siker után, 1935-ben a budapesti főiskolai világbajnokságon szintúgy első helyezést ért el a magyar csapat tagjaként.

Beleznay László szövetségi kapitány meghívta az 1936-os olimpiára utazó magyar válogatottba is, ahol egy mérkőzésén játszott, Málta ellen. A találkozón nem lehetett kétséges a magyar a siker (12:0). Kutasi kiválóan védett, a támadósor pedig brillírozott – el is nevezték a magyar együttes tagjait „máltai lovagoknak”. Bár ez a titulus annak is szólt, hogy Kutasi György, Tarics Sándor és Molnár István személyében három olyan pólósunk is játszott a meccsen, akik többször nem kaptak szerepet Berlinben. Az összecsapás arról is nevezetes maradt, hogy miután egy máltai pólós csaknem a vízbe fulladt, s nem tudta folytatni a mérkőzést, a magyar csapat vezetői kihívták a medencéből az egyik játékost, hogy egyenlő létszámban küzdhessenek tovább a csapatok. A háború során neki is be kellett vonulnia, de végül szerencsésen hazatért. Még egy nagy sporteseményen jutott számára – részt vehetett az 1947-es monte-carlói Európa-bajnokságon, de érmet innen nem sikerült hazahoznunk, a 4. helyezést szereztük meg. A háboró előtt az Országos Testnevelési Tanács kétszer ezüstéremmel, Horthy Miklós kormányzó pedig a Toldi Miklós arany érdeméremmel tüntette ki.

Kutasi György 1948-ban eltávozott Magyarországról, s Triesztbe költözött, majd az Unione Sportiva csapatánál kezdett el dolgozni, mint a vízilabda-szakosztály trénere. Később a Giglio Bianco Sport Clubnál is megfordult Itáliában. Olaszországból 1951-ben költözött családjával az ausztráliai Melbourne-be, ahol az öregfiúk között több csapatban is megfordult, illetve edzőként is tevékenykedett. Az 1956-os, melbourne-i ötkarikás játékokon őt kérték fel a magyar válogatott tolmácsának, így összes mérkőzésünket testközelből láthatta, beleértve a szovjetek elleni 4:0-ás győzelmet is, amely a „melbourne-i vérfürdő” néven vonult be a történelembe. Ottlétük alatt együttesünk tagjai otthonában is meglátogatták, ő pedig próbált támaszt nyújtani számukra a nehéz helyzetben. Edzői tevékenységét egészen az 1960-as évek közepéig, egészsége meggyengüléséig folytatta, ezt követően azonban kénytelen volt végleg maga mögött hagyni a medencék világát. A halál is Melbourne-ben érte, 1977. június 29-én.

Rózsaligeti László: Magyar Olimpiai Lexikon 1896-2012. Ötkarikás érmeseink Laky Rudolf: Magyar olimpikonok A-tól Z-ig (1896–1936) Pluhár István (szerk.): Magyarországi sportegyesületek története