Eltanácsolták, de Grosics felfedezte
Szalay Miklós 1946. december hatodikán született Salgótarjánban. Úgy kezdődött a futballista pályafutása, hogy 1960-ben eltanácsolták az SBTC-ből… Így aztán éveken keresztül asztaliteniszezett, sőt kézilabdázott, nem is rosszul… De igazán futballozni szeretett, ipari tanulóként, iskolája csapatával, kétszer is második lett az országos középiskolás bajnokságban. Egyik tanára, edzője Szepesi Antal, a másik Szabó Géza, a Diósgyőri VTK hetvenes évekbeli sikerkovácsa volt. Szalay Miklós, akit négy évvel korábban eltanácsoltak a futballtoborzón, olyan jól játszott, hogy még az országos középiskolás válogatottba is meghívták. 1964 őszén leigazolt a Salgótarjáni Kohász SE csapatába, ahol az első edzőmeccsek egyikén felfedezte őt Grosics Gyula, az SBTC akkori edzője. Áthívta az SBTC-hez, de mielőtt az ifjú belsőcsatár (későbbi középpályás) ott bemutatkozott volna, még letöltötte Egerben háromhónapos sorkatonai szolgálatát a sportszázadban.
Villámkarrier az SBTC-ben
1965 februárjának utolsó napján leszerelt, majd március 14-én már be is mutatkozott az NB I-ben, ráadásul éppen minden idők talán legjobb, leghíresebb salgótarjáni játékosának, Szojka Ferencnek a helyén. Neki és a csapatnak sem ment rosszul, 1:1-re végeztek az idény végén bajnoki címet nyerő Vasassal. Szalay Miklós 1972-ig 180 élvonalbeli mérkőzésen 28 gólt szerzett. Egyik legemlékezetesebb találkozóján, 1968 márciusában, a bajnoki címet védő Ferencváros ellen 2:2-t játszottak a Népstadionban. A vendégek mindkét gólját ő lőtte – alkalmasint ott is felhívta magára az ellenfél edzőjének, dr. Lakat Károlynak a figyelmét. Legnagyobb sikere az 1967-es MNK-ezüstérem és a bajnokság 1971–1972-es kiírásában elért bronzérem volt. Az SBTC történetében legendás, Szalay, Répás, Básti középpályástrió tagjaként a város, a klub futballtörténetének ikonja.
Olimpiai arany Mexikóból
1968-ban olimpiai bajnoki címet nyert Mexikóban, két mérkőzésen, Izrael és Guatemala ellen állt be, csereként. 1969-ben egyhónapos túrán járt a ligaválogatottal Közép- és Dél-Amerikában. 1971 nyarán az utolsó edzések egyikén megsérült, ezért nem tudott elutazni az A-válogatottal a brazilok elleni mérkőzésre. Így 1972 elején, Madridban, a Kubala László által irányított spanyolok ellen játszotta pályafutása egyetlen A-válogatott mérkőzését, mindmáig az utolsó futballista, aki a salgótarjáni klubból került be a legjobbak közé. Spanyolországból még tovább indulva, egy brazíliai túrán is részt vett a válogatottal, a Flamengo elleni találkozóval zárta le pályafutását a címeres mezben.
Az ország legjobb középpályásainak egyikeként kényszerült visszavonulni
Krónikus vesegyulladása miatt 1972 után már nem tudott az élvonalban futballozni. Pedig az 1971–1972-es idényben a Népsport osztályzatai alapján nem akadt nála jobb mezőnyjátékos az NB I-ben! Bár megpróbált még visszatérni. 1974-ben be kellett fejeznie az aktív sportolást, ezután edzőként tevékenykedett. Hat éven át az SBTC pályaedzője volt, majd az 1980–1981-es szezonban a csapat vezetőedzője lett. Ezt követően alsóbb osztályú csapatoknál dolgozott (Szarvas, Hatvani Kinizsi, Cered, Nógrádi Volán, Salgótarján Síküveggyár), majd egy idényre, 1992–1993-ban visszatért az SBTC élére. Az elmúlt évtizedekben, nyugdíjazásáig, testnevelő tanárként dolgozott.