Kiss

Gergely

Dr. Kiss Gergely jogász, sportvezető, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó Budapesten született 1977. szeptember 21-én. Bal kezét rettegték a kapusok szerte a világban, pedig a hétköznapokban jobbkezes. A balról kiskorában „szoktatták le”, így jobbal eszik, iszik, ír; a medencében viszont önkéntelenül ballal nyúlt a labdáért, és ez így is maradt. Jobbszélső, kerek két méter magas, beceneve: Geri. Felesége, Valkai Anna korábbi válogatott pólós. Három lányuk (Viktória 2003, Patrícia 2006, Olívia 2016) közül a két idősebb ugyancsak vízilabdázik, sőt, Patrícia már az U15-ös Eb győzelmi trófeájával gazdagította a családi vitrint. Kalandos úton került az uszodába Kiss Gergely: előtte kipróbálta a teniszt, a focit és a kosárlabdát, ám egyik sem tartott pár edzésnél tovább. Kilencévesen végül a BVSC pólósainál kötött ki. Már a Tungsramban játszott (1990-től), amikor Kemény Ferenc felfedezte a benne rejlő zsenit – ahogy ez abban a korosztályban már szinte hétköznapi csodának számított. A bizalmat a legendás aranygeneráció tagjaként szép sorjában egy-egy ifi és junior Eb-arannyal, majd a junior vb győzelmével igazolta vissza.

Klubcsapatai közül előbb a Tungsram, majd a Kordax szűnt meg „alatta”. Az 1996-os évkezdet már a Fradiban találta, amellyel elvesztette a LEN-kupa döntőjét – a trófeát két év múlva csak elhódította, de már az Újpesttel. A kettő közti légiós szezonban a Posillipo Napolival gyorsan bezsebelte az olasz bajnoki ezüst mellett a BEK-serleget is. Továbbra is nyughatatlanul, évente cserélte klubjait, Újpestről a tengerészek egyesületéhez, a Canotterihez tért vissza Nápolyba, majd jött az Universo Bologna. 2001 jelentette a vándorévek végét –fontos érvként az egyre meghatározóbb szereppel a válogatottban. A Bp. Honvédban nyolc idényt húzott le: kezdetnek rögtön egy, a fináléban történt „víziverekedés” utáni arccsonttöréssel, amelyért aztán zsinórban öt bajnoki cím, egy kupaarany, egy Szuperkupa-diadal és három BL Final Four, ebből egy győzelem kárpótolta. 2008-ban újra külföldre vágyódott: a montenegrói Kotorral „kudarcként” két bajnoki fináléban is alulmaradt, az igazi feketelevest mégis egy szilánkos ujjtörés jelentette számára. Mindez azonban nem gátolta meg egy újabb Szuperkupa- és Euroliga-elsőség megszerzésében.

Hazatérve a Vasassal újabb bajnokságot nyert, majd 2012-től a Honvédnál „vezetett le” – természetesen az ő extraklasszis szintjén értelmezve e fogalmat is; amibe így belefért a 2013-as máltai nyári bajnokság megnyerése is. A háromszoros olimpiai bajnokok közül legtovább játszva, 42 évesen, itt búcsúzott el a játéktól – a magyar vízilabda-történet egyik legsikeresebb korszakát is lezárva ezzel. A válogatottal még fényesebb sikerek jelezték előmenetelét. 20 éves korára az egyik legjobb, meghatározó játékos vált belőle: ott volt a Sevillában kontinensviadalt nyerő (1997) és a Perth-ben vb-döntőt játszó (1998) nemzeti együttesben is. Klubszinten nem ezek voltak a legsikeresebb évei, Kemény Dénes alakulatával azonban alaposan kárpótolta magát. 1999-ben Firenzében az Európa-bajnokság egyik legjobb magyarjaként tündökölt az aranyérmes csapatban, majd az év végén a Világkupát is megnyerte. 2000-ben nem volt kérdés, hogy Sydney-ben, az olimpián is húzóember lesz, és a torna egyik legjobbjaként, 14 találatával pedig a legeredményesebb magyar gólszerzőként, főszerepet is játszott abban, hogy Magyarország 24 év után ismét aranyérmet szerzett. Az év végén „nyilvánvalóan” őt választották a világ legjobb játékosának.

A gyengébben sikerült Eb-k és vb-k után a Kemény-legények 2003-ban visszatértek a csúcsra: New York-ban Világligát, Barcelonában világbajnokságot nyertek. Egyértelműen 2004-et nevezhetjük pályafutása legkiemelkedőbb esztendejének: a Honvéddal elért sikerek mellett a válogatottal Világliga-győztesként utazhatott az athéni olimpiára. A görög fővárosban szinte minden meccsen kiemelkedett (Kásás Tamással holtversenyben a 7 mérkőzésen a házi gólkirályi címet jelentő 14 találattal), ám a döntőben még saját extraklasszisát is felülmúlta. Bár Szécsi Zoltán és Kásás is kiválóan játszott a Szerbia és Montenegró elleni legendás fináléban, Kiss alakította a 0–3-ról megfordított döntő főszerepét. Négyszer szaggatta meg a hálót, ő szerezte a magyar csapat első és utolsó gólját is. Nem is lehetett másként: 2004-ben ismét a világ legjobbjának választották. Érdekesség, hogy az olimpia után az elsők között tette a sikert egy válltetoválással is emlékezetessé. Eredetileg a csuklójára akarta, de felesége emlékeztette rá, hogy – talán egyszer – praktizáló ügyvédként nem biztos, hogy jól mutatna egy tárgyaláson. Élete mérkőzése után is a csúcson maradt, nem rajta múlt, hogy az olimpiai ciklusban nem sikerült tornát nyernie a vb-, Világkupa és Eb-ezüstöket azért így is bezsebelő válogatottnak.

Pekingben, a 2008-as ötkarikás játékokon aztán újra felszívta magát a Kemény-csapat és történelmet írva harmadszor is a világ élére úszott. Kiss ekkor nem emelkedett ki annyira (azért a 7 meccsen 9 gólt így is jegyzett), mint az előző két olimpián, de a Montenegró elleni elődöntőn (11–9) lényegében az ő három találata jelentette a garanciát a magyar győzelemre. A válogatottban ugyan tartott egy rövid pihenőt, de alapjában véve meghatározó szereplője maradt továbbra is. A nemzeti csapatból 2012-ben az Európa-bajnoki bronzérmet és a londoni olimpiai 5. helyét – még ott is 8 meccsen 8 találattal – követően vonult vissza véglegesen a nemzeti csapatból. Négy olimpiából három arannyal – erre az ezredforduló után csak hárman voltak képesek.

Klubszinten még folytatva a játékot is, de közben, 2013-ban megalakította az úszással és vízilabda előkészítő-tanfolyamokkal foglalkozó Modern Sport Akadémiát. 2022-ben a MATE-Gödöllői EAC-MSA vezetője lett. Az Olimpiai Ötpróba futónagykövete, a Nagy Sportágválasztó projekt szervezőirodájának kommunikációs vezetője. Saját szavaival „új kihívásnak és kalandnak megélve” producerként két sportos dokumentumfilmet is forgatott. Igazi díjeső is hullott rá: háromszoros Kiváló ifjúsági sportoló; Az év magyar csapatának tagja (2000); Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2000), középkeresztje (2004), középkeresztje a csillaggal (2008) és az I. osztályú „Honvédelemért” kitüntetés (2008) birtokosa; Az év játékosa (2000, 2004); Budapest (2008) és Erzsébetváros díszpolgára (2017); Az év magyar vízilabdázója (2009); az Úszósportok Hírességek Csarnoka tagja (2015). Szinte páratlan pályafutását jeles sportújságírók közreműködésével írt „Kiss Gergő – Életem a játék” című önéletrajzi könyvében foglalta össze 2014-ben; amelyet a nagy érdeklődésre tekintettel 2020-ban egy második kiadás is követett. Sz. Zs.