Madaras

Norbert

Madaras Norbert Egerben született, 1979. december 1-jén. „A nagymamám, Madaras Sándorné Nagy Éva annak idején neves úszónak számított, a szeniorok között még mindig indul versenyeken. A mama vitt el az uszodába. Nem erőltette különösebben a dolgot, de én attól függetlenül is szívesen mentem, mert szerettem. Megtanulva az úszást, ott maradtam a medencében. Gyergyák Magdi néni volt az első oktatóm. Nekem is a mellúszás feküdt legjobban, és 15 éves koromig rendszeresen versenyeztem. Valójában a középiskola elkezdésével tértem át a vízilabdára” – mesélte 2003-ban Fesztbaum Bélának, a Heves Megyei Hírlap sportújságírójának pályafutása elejének történetét.

Egerből a BVSC-hez igazolt, amellyel két bajnoki ezüstöt szerzett, kupagyőztes lett, a BL-ben pedig a Final Fourba jutott, végül a 3. helyet szerezték meg. 2001-ben a Vasashoz szerződött, ahol sorban három újabb OB I-es ezüsttel és egy MK-arannyal gyarapította gyűjteményét. A nemzetközi porondon is belekóstolhatott a győzelem ízébe – 2002-ben a KEK-elsőségért járó serleget nyerte el társaival. 2004-ben az olasz Pro Reccóhoz igazolt, ott érte el a legtöbb klubsikerét. Egy évtized alatt kilencszeres olasz bajnok (2006, 2007, 2008, 2009, 2010, 2011, 2012, 2013, 2014), hétszeres Olasz Kupa-győztes (2007, 2008, 2009, 2010, 2011, 2013, 2014) lett. A nemzetközi kupasorozatok közül elhódította az Adria-ligát (2012); a LEN Szuperkupában, valamint az Euroligában (amelyet 2011-ben visszakereszteltek Bajnokok Ligájára) pedig 2007–2012 között nem kevesebb, mint 4–4 alkalommal vívták ki a végső győzelmet (egyaránt 2007, 2008, 2010, 2012). Volt olyan esztendő, hogy az ugyanitt pólózó Benedek Tiborral és Kásás Tamással vállvetve. Az időközben egyre gyakrabban jelentkező anyagi nehézségek ellenére is kitartott a klub mellett, eredményei mellett talán ennek is köszönhette a több mint négy éve nem használt, csak a tiszteletére újra kinyitott Punta Sant’Anna uszodában rendezett szép búcsúmeccset, a reccói díszpolgári címet, és talán még a 2013-ban megkapott olasz állampolgárságát is.

2014 májusában hazatért, Szolnokra igazolt. Két év alatt két bajnoki címet és egy kupát, 2016-ban pedig Euroliga-bronzérmet nyert. Két idény után a Ferencvároshoz ment. A zöld-fehérekkel 2017-ben és 2018-ban LEN-Európa-kupát, 2018-ban bajnoki címet nyert. Az idény végén bejelentette visszavonulását, de a medencétől csak az irodáig sétált át: az FTC vízilabda-szakosztályának elnöki székébe ült. Ebben az időszakban betöltötte a Magyar Vízilabda Szövetség alelnöki posztját is. Majd 2022. november 19-én megválasztották a Magyar Vízilabda Szövetség elnökének, ezért lemondott a Ferencváros vízilabda-szakosztályában betöltött elnöki posztjáról. Civilben közgazdász.

A korosztályos válogatottak tagjaként az 1998-as pozsonyi junior Európa-bajnokságon 4., egy év múlva a junior vb-n ötödik lett, 2001-ben bronzérmet szerzett az Universiadén. A felnőtt válogatottba 2002-ben kapta meg az első meghívóját. 14 év alatt, 340 összecsapáson, még a híresen eredményes magyar pólósok között is az egyik legkiemelkedőbb sikersorozattal büszkélkedhet, ő az egyedüli kétszeres olimpiai ÉS kétszeres világbajnok. 2004-ben és 2008-ban nyert olimpiát, 2003-ban és 2013-ban világbajnokságot. 2005-ben és 2007-ben világbajnoki ezüstérmes lett. Világliga-győztesként ugyancsak kétszer hallgathatta végig a Himnuszt (2003 New York, 2004 Long Beach), ezekhez még négy ezüst társult. Érdekesség, hogy éppen akkor mondott le ideiglenesen a válogatottságról, amikor az Eb-ken a csapat ott is a csúcsra ért, úgyhogy a kontinensviadalokról „csak” két ezüst- és három bronzérem sorakozik a vitrinjében. A Világkupákból pedig ugyancsak két elvesztett döntőre (2006, 2014) tekinthet vissza.

Heves Megyei Hírlap, 2003. augusztus 9. Nemzeti Sport, 2012. augusztus 22. Nemzeti Sport, 2022. november 20. Rózsaligeti László: Magyar Olimpiai Lexikon 1896-2012. Ötkarikás érmeseink