Dömötör

Zoltán

Dömötör Zoltán 1935. augusztus 21-én született Budapesten. Újpesten, a Tungsram uszodájában fedezte fel dr. Técsői (Tichy) Henrik, az újpestiek népszerű Doki bácsija, aki Gróf Ödön edzőhöz irányította. A szőke fiú a nyarakat reggeltől estig vízközelben töltötte, az ebédet úgy hozták utána otthonról. 1950-ben egy gyermekversenyen úszott először figyelmet érdemlő időt. Már 17 évesen volt esélye arra, hogy kijusson a helsinki olimpiára a 4x200-as gyorsváltó tagjaként, de végül az utolsó pillanatban Kettesi Gusztáv jobb időt úszott nála, emiatt őt nevezték be. Az 1953-as, bukaresti Világ Ifjúsági Találkozó sportversenyei során Dömötör 100 gyorson bronzérmes lett. 1954-ben a torinói Európa-bajnokságon sokat vártak a 4x200-as váltótól, és nem is kellett csalódni a Till László, Dömötör Zoltán, Nyéki Imre, Kádas Géza összetételű csapatban, mert több mint hat másodperccel múlták felül a második helyen célba érő franciákat.

Mivel a melbourne-i olimpiára úszóként nem jutott, Dömötör Zoltán egyre inkább a vízilabdára feküdt rá. 1957-ben a franciák ellen játszotta az első meccsét a válogatottban, lőtt két gólt. Az 1958-as Eb-nek a Margit-sziget adott otthont, Lemhényi Dezső csapatában meghatározó emberré vált, a szovjetek elleni 5:3-ra megnyert döntőben például háromszor volt eredményes. A magyar csapat megnyerte a tornát. Mint ahogyan megnyerte a következő, 1962-es Eb-t is, Lipcsében. A sportág három nagyhatalma, a magyarok, a jugoszlávok és a szovjetek mellett a hazai pályán játszó NDK jutott be a négyes döntőbe. A magyarok a jugoszlávok ellen 3:2-re nyertek, a keletnémeteket 4:3-ra verték, így a szovjetek ellen elég volt egy 2:2-es döntetlen.

Élete első olimpiáját, Rómában, bronzéremmel zárta, ezt nagy csalódásként élte meg, társaihoz hasonlóan, ő is. Tokióba favoritként érkezett a válogatott. Két könnyed siker, az Egyesült Arab Köztársaság (11:1) és Belgium (5:0) egyőzése után a hollandok ellen váratlanul kemény mérkőzés következett (6:5). A hollandok ellen Laky kétgólos sikerre számított, az álomszerű első negyed (3:0) után meg sem fordult senki fejében, hogy az utolsó pillanatokban Boros bravúrjaira lesz szükség, hogy megszülessen a siker. A jugoszlávok ellen sikerült 4:4-re menteni a találkozót, az olaszok elleni 3:1-es sikerből Dömötör egy találattal vette ki a részét. Jöhetett a szovjetek elleni döntő csata, ahol nem volt elég a győzelem, ismét nagyon kellett figyelni a gólarányra: a 2:0-s, 3:1-es, 5:2-es eredmények valamelyik, vagy ezeknél fölényesebb győzelem kellett az aranyhoz. A válogatott jól kezdett, Rusorán szenzációs csellel játszott át két védőt, és a kapuba lőtt. A második negyedben viszont rövidzárlat jött: Szemjonov és Kalasnyikov megfordította az állást, és az is egyértelmű lett, hogy a hátralévő két negyedben minimum 4 gólt kell lőni, miközben egyet sem szabad kapni. Embert próbáló feladat volt, még a sportág mai viszonyai között is nehéz egy félidőt négy góllal megnyerni. Ambrus remekül védett, a meccs elején kapufákkal kezdő Felkai pedig a harmadik negyedben nem hibázott a kapu előtt. A duplájával 3:2 volt már, de ez a győzelem „csak” az ezüsthöz lett volna elég. Batallé játékvezető Rusoránnal újra dobatott egy négyméterest a kapus nem megfelelő helyezkedése miatt. Másodszorra a kapu mellé ment a labda, ám a csapat ettől nem zuhant össze, sőt! A zárónegyedben ugyanis jött Dömötör Zoltán. Előbb egy négyméterest helyezett a kapuban – Grabovszkij kapus ugyan beleért, ám kiütni nem tudta a labdát. Szerencsés mozzanat volt, ami mintha egy égi jel is lett volna, ki lehet még egy gólt préselni ebből a meccsből. A Népsport tudósításából idézzük az utolsó eseményeket, amiket Szepesi György közvetítése tett halhatatlanná: „A fiúk összeszorított fogakkal, utolsó erőfeszítéssel támadtak és támadtak. A félpályánál Konrádhoz került a labda, megindult vele előre, de a védők zavarták, így oldalra továbbított Rusoránhoz. Középcsatárunk megvárta, amíg az előre száguldó Dömötör kifordul, azután elé tálalta a labdát, és Dömötör egy lövőcsel után a bal sarokba ívelt, 5:2. A hátralévő egy percben Bodnár kitűnően szerelt egy szovjet támadást, és másra már nem maradt idő.”

1968-ban újra harmadik lett a férfi vízilabda-válogatott az olimpián, utána Dömötör Zoltán lemondta a válogatottságot. 1969-ben, utolsó klubmeccsén a Honvéd elleni, vesztes kupadöntőn szerepelt a Dózsában. A lila-fehérekkel 1960-ban és 1967-ben országos bajnok, 1961-ben és 1963-ban Magyar Népköztársasági Kupa-győztes. majd az ifjúsági csapatnál lett edző. Egy algériai kitérő után, illetve egy rövid játékosként történt reaktiválás után, 1977-ben kezdte edzeni a Vasas Izzót, három év múlva a KSI-be vezetett az útja, és a szövetség szakfelügyelője lett. A 2000-es sydney-i olimpián aranyérmes magyar vízilabda válogatottban hét olyan játékos volt – Benedek Tibor, Varga Zsolt, Steinmetz Barnabás, Märcz Tamás, Kásás Tamás, Vári Attila, Székely Bulcsú –, akik a KSI-ben nevelkedtek, ott lettek élvonalbeli pólósok. A Mesteredzői Kollégium tagja volt, majd az Olimpiai Bajnokok Klubjának 2012 tavaszáig elnöke.

Rózsaligeti László: Magyar Olimpiai Lexikon 1896-2012. Ötkarikás érmeseink Kozák Péter: Ki kicsoda a magyar sportéletben? Jocha Károly: Ötkarikás beszélgetések aranyérmeseinkkel