Ambrus

Miklós

Ambrus Miklós 1933. május 31-én született Egerben. „Mellúszóként ismerkedtem a Bárány-uszoda légkörével, de Kádas Géza, a legendás egri úszó és vízilabdázó indítványára már tizenhat évesen beállítottak az OB I-es gárda kapujába. Szegény családból származó, vékonydongájú gyerek voltam. Sajnos, nehéz sorsommal nem foglalkoztak a klub és a város vezetői. Ettől függetlenül nem akartam húszévesen eligazolni Egerből, azonban a Ferencvárosi Torna Clubban olyan támogatóra találtam, ahol nem csak ígértek, hanem adtak is az éhezőnek” – mondta pályafutása kezdetéről egy 2010-ben adott interjúban, a Heves Megyei Hírlapban. Természetesen akkor még az uszoda nem viselte Bárány István nevét, ő pedig az akkor éppen Kinizsinek nevezett klubhoz került a fővárosba – de ez csak a sporttörténeti megközelítés, a kiváló kapus akkor a jelenből tekintett vissza a múltba. 1955-ben második, 1956-ban első lett az országos bajnokságban. A forradalom szele 1956 végén Ausztráliába repítette, ahol dolgozott a General Motorsnál is – noha itthon érettségije után vendéglátóipari iskolát végzett – és közben vízilabdázott is, igaz, nem a hazai színvonalon. Nemcsak kapusként, hanem középcsatárként is erősítette a Melbourne Swimming Club csapatát. 1958-ban Csanádi Árpád, Sós Károly, valamint Száraz István, az FTC akkori elnöke hazacsábították, 1959-től újra Magyarországon védett.

Visszatért a Fradihoz, remélte, válogatott lehet, sírógörcsöt kapott, amikor kiderült, nem került be a római olimpiára összeállított névsorba. Viszont 1961-ben tagja lett a szófiai universiadén bronzérmes gárdának. Mindez jó ajánlólevelet jelentett az 1962-es Eb-csapatba. Európa-bajnok lett Lipcsében. 1964-ben, Tokióban aztán teljesült élete nagy álma: olimpiai bajnoki címet szerzett. „A jugók elleni 4:4-es döntetlent követően a csapat úgy döntött, az utolsó két meccsen én védjek. Az olaszokat sikerült 3-1-re legyőznünk, majd következett a szovjetek elleni ütközet, ahol csak 2-0,3-1 vagy 5-2-es eredmény volt jó számunkra, mert így előzhettük meg jobb gólaránnyal a tornát szintén csak egy pontveszteséggel befejező jugoszlávokat. Ekkor lőtte Dömötör Zoli azt a bizonyos gólt, amelynek közvetítését annyiszor lehetett azóta is hallani a rádióban” – mesélte Jocha Károlynak. A kiváló újságíró pedig hozzátett egy nem lényegtelen „apróságot”: „Dömötör- valahányszor szóba hozzák azt a bizonyos gólt- sosem mulasztja el hangsúlyozni, hogy a szovjetek utolsó ellentámadásánál Ambrus hatalmas bravúrral védett! Ha gólt kapunk, akkor 5-3 az eredmény, és oda az aranyérem.”

A kapus így folytatta élettörténetét: „Ma is úgy érzem, engem játékosként Magyarországon soha nem ismertek el, ez alól csak Markovits Kálmán a kivétel. Mégsem kívánkoztam sem vissza Ausztráliába, sem máshová, mert a hazaszeretetem mindig erősebb volt, mint bármilyen csábítás. Ötszörös bajnok vagyok a Ferencvárossal, évekig voltam edző, majd szakvezető, az egész életem a Fradi körül forgott.” Ambrus Miklós 1969-ig védett, az 1967-es mexikói előolimpiára még eljutott, az olimpiára már nem. 1956 után 1962-ben, 1963-ban, 1965-ben és 1968-ban nyert még bajnoki címet, ugyancsak ötszörös MNK-győztes volt (1962, 1964, 1965, 1967, 1969). Visszavonulása után egy ideig borózott vezetett, majd építőipari vállalkozást vezetett, 1982 és 1993 között pedig vezette a Ferencváros vízilabda-szakosztályát. A nehezebb időkben sokszor saját pénzével mentette meg a zöld-fehér pólósokat. Mégis, az 1990-es években keserű szájízzel távozott, fájt neki, hogy (mint mondta) nem kívánatos személlyé vált imádott klubjában. Gyermekei közül a fiatalon elhunyt Tamás a Fradi válogatott kapusa, majd edzője is volt.

Jocha Károly: Ötkarikás beszélgetések aranyérmeseinkkel Muha József: Bajnokokkal szemtől szemben. Híres sportolók a múltról a jelenben Rózsaligeti László: Magyar Olimpiai Lexikon 1896-2012. Ötkarikás érmeseink Kozák Péter: Ki kicsoda a magyar sportéletben? Fűrész Attila (szerk.): Ambrus. Egy ferencvárosi hálóőr a történelem sodrásában