Nyéki

Imre

„Nyéki Imre, a fiatal 18 éves úszóreménység az FTC-ben kezdett úszni, aztán az UTE-ba ment. Ott került Sárosi Imre keze alá. Már tavaly feltűnt, idén pedig végleg beérkezett. Hallatlan könnyedséggel úszik. Tátos utódjának ígérkezik. Ha rendesen dolgozik továbbra is, a jövő nagy úszója lesz. Székely Éva, Vámos Adél, Zságot Irén, Nyéki mind Sárosi Imre edzésmódszerét követi.” 1946 – Nyéki Imre neve először tűnik fel a sportsajtóban. Ami ennél fontosabb: a szakemberek is látták, hogy a hajdúsági Szerep községből a fejlődés érdekében a fővárosba költöző fiatalember elérte a legjobbak szintjét, így már az 1947-es Európa-bajnokságon tagja volt a bronzérmes 4x200-as gyorsváltónak Monte-Carlóban. Rá egy évre már olimpiai ezüstnél tartottak Londonban – itt Nyékit benevezték 400 gyorsra, s bár továbbjutott az előfutamból, a váltó érdekében visszalépett –, majd főiskolai világbajnoki címek következtek; Eb-arany csak azért nem, mert az 1950-es kontinensviadalt kihagyták a magyar úszók, miután az egyre brutálisabbá váló Rákosi-rendszertől visszavette a rendezési jogot a LEN, a vezérkar pedig tüntetőleg távol tartotta a versenyzőket a Bécsbe áttelepített eseménytől.

Ekkoriban valóban drámai idők jártak, az 1951-es moszkvai túráról például táviratot küldtek a pártfőtitkárnak, amit a Népsport a címlapja tetején ismertetett: „Drága Rákosi elvtárs! A magyar úszó-válogatott nevében örömmel jelentem, hogy a Moszkvában május 5-én és 6-án megrendezett csúcsjavító kísérletek során úszóink egy világcsúcseredményt és kilenc magyar csúcseredményt állítottak fel. Igen örülünk, hogy ezek az eredmények Moszkvában, a bennünket felszabadító nagy Szovjetunió fővárosában születtek meg, ahol megcsodálhatjuk a szovjet nép nagyszerű eredményeit, a békéért folytatott harcát és ahol május 1-én láthattuk a magyar nép által is forrón szeretett nagy tanítónkat, Sztálin elvtársat. A magyar úszók ezekből a felejthetetlen élményekből erőt merítve azon lesznek, hogy további eredményekkel érdemeljék ki drága Rákosi elvtársunk szeretetét.” Hamarosan pedig az alábbi cikk jelent meg Nyéki Imréről – igaz, ebből azért némi szakmai háttér is kiderült. „Harcolni a másodpercekért – ez volt akkor a jelszava és ettől az időtől kezdve minden szabadidejét az úszásra fordította. Délelőtt és délután az uszodában volt, de az eddigi „fürdés” helyett, komoly edzések következtek. Edzőjével, Sárosi Imrével napokra elkészítették az edzéstervet. Az állóképesség megszerzésére elhatározták, hogy a bemelegítés minden alkalommal 1600 méter lesz, az utolsó métereken hajrával, majd még két-három kilométer levezetőúszás. Ezután következtek a szürke hétköznapok. Az edző a medence szélén, órával a kezében figyelte tanítványa munkáját. Amikor látta, hogy úszás közben lassul a tempó, sokszor felhangzott szava: „Erősíteni!” Amikor vége volt az edzésnek. Nyéki a sok úszástól elfáradva gyakran mondotta: – Nem bírom még végig a távot, gyengének érzem magam. De az edző csak bólintott. Ő már látta, hogy a kitartó munka meghozza az eredményt. Tovább folyt a harc az állóképesség megszerzéséért. Lassan, de fokozatosan erősítették az edzés mennyiségét. Hétfői napokon 2000 métert úszott gyorsan és háton, kedden 4x400-at, ebből kétszázanként váltott úszásnemmel. Szerdán-csütörtökön 2000 méteres úszás szerepelt műsoron. A hét végén könnyű levezetés volt. Háromévi szorgalmas munka hozta meg végül is az eredményt. Huszonegy éves korában (1949) – és ez örökre emlékezetes marad számára – 200 méteres gyorsúszásban 2:13.4 perccel megnyerte a magyar bajnokságot. Ezután még fokozottabban végezte munkáját. Tudta, hogy a siker alapja a rendszeres és jó felkészülés. A napi edzések mellett órák hosszat gyakorolta az egyes mozdulatokat, a fordulást, a helyes lélegzetvételt, hogy így további tizedmásodperceket tudjon lefaragni az eredményeiből. Sokat hallott a szovjet versenyzőkről és ez év tavaszán teljesült az a vágya, hogy közelről láthassa a szovjet úszókat és azokat az uszodákat, amelyekről neki annyit beszéltek. Közös edzéseken vett részt a szovjet sportolókkal és Usakov, Krujkov hamarosan barátja lett. Ők szurkoltak a medence szélén, amikor a magyar rekord ellen indított rohamot. A 25 méteres uszodában a szovjet sportolók úgy biztatták őt, mint legjobb barátjukat. Amikor meghallották eredményét, hogy 2:08.1 percet úszott, amely új országos magyar csúcs, odaszaladtak hozzá és elsőnek gratuláltak. Hazaérkezése után igyekezett a látottakat hasznosítani. Elsősorban azt, hogy ne specializálja magát egy-egy úszószámra, hanem bátran induljon el a gyors- és hátúszóversenyeken. Így módosította aztán előző edzésrendszerét, amelyben egyformán szerepel a hát-, a mell- és a gyorsúszás. A tapasztalatok már Berlinben, a Főiskolai Világbajnokságon éreztették hatásukat. A 200, 400 méteres hátúszásban és a váltóban világbajnokságot szerzett a magyar sportnak. És most, 1951 őszén került sor az idei úszóbajnokságra. A startkörön ott állt a legjobb nyolc magyar gyorsúszó és közöttük Nyéki Imre is. Eldördült a pisztoly és az egész verseny egyetlen izgalmas hajrá volt. Hol az egyik, hol 11 másik versenyző feje bukkant ki a vízből az elsők között. Nyéki Imre ott volt az élvonalban. Egy pillanatra sem lankadó erővel — hiszen az edzésen már megszokta — ütött be a célba és vele együtt a többiek. Egy pillanatig maga sem tudta hányadik helyen végzett, de azután hallotta a hangosbeszélőn: „Magyarország 1951. évi 200 méteres férfi gyorsúszó-bajnoka Nyéki Imre 2:09.8 p.” És még háromszor ismétlődött meg ez a név, a 100 és 200 méteres hátúszásban és a váltóban is megszerezte a győzelmet. Most új, nagy feladatok előtt áll: a jövő évben az olimpián szeretné képviselni a Magyar Népköztársaság színeit. Éppen ezért, most sem hagyja abba az edzéseket és a szovjet versenyzők példáját követve, az úszáson kívül szorgalmasan ott van egyesülete, a Honvéd röplabdázói, kosárlabdázói és ökölvívói között is. A napokban Juhásszal vívott „barátságos” mérkőzést. Ez elősegíti számára, hogy még nagyobb állóképességet szerezzen, kar- és lábizmait tovább erősítse. Nyéki Imre olyan szellemű sportember, aki magáévá tette Farkas elvtárs útmutatását, nem elégszik meg eddig elért eredményeivel, hanem tovább fejleszti sporttudását, hogy újabb sikereket szerezhessen népi demokráciánknak.”

Ha figyelmen kívül hagyjuk a rendszerimádat „vörös farkait”, azért kiolvasható az anyagból, hogy Nyéki egyértelműen felfelé ívelő pályára állt, csakhogy az olimpia évében, 1952 márciusában csaknem végzetes tragédia történt. „A motorkerékpár éles fordulatot vesz ... a gép megcsúszik és az oldalkocsi utasa hatalmas ívben kivágódik. Az utas: Nyéki Imre, a Bp. Honvéd kiváló gyors- és hátúszója, a többszörös csúcstartó. Medencecsont-törés. Ezt állapította meg az első orvosi vizsgálat. – Nyékiből aligha lesz már többé versenyző... A sérülés valóban súlyosnak látszott, azt lehetett gondolni, hogy Nyéki felfelé ívelő sportpályafutása véget ért. A sérülés előtt Nyéki nagyszerű formában volt. Rövid edzés után 1,07 mp-s időt ért el a 100 méteres hátúszásban edzés közben. Erre gondolt a kórházi ágyon Nyéki is, amikor megjegyezte: – Pedig milyen jól ment az úszás... És most itt ez a baleset. Vajon lehet-e még belőlem úszó? Néhány nap múlva azonban kiderült, hogy a sérülés nem olyan súlyos, mint először gondolták. Nyéki kezelőorvosa, Perl dr. derűlátóan ítélte meg az esetet. Nyékinek nem kellett gipszágyba feküdnie. Nyéki türelmesen várta gyógyulását, a törött részek összeforrását, ami a vártnál sokkal hamarabb következett be. Nyéki hat héttel a baleset után elhagyhatta a kórházat. Az orvos és az edző ekkor összeült, hogy megbeszélje, mi legyen most a gyógyulás további módja: pihenés vagy edzés. Úgy döntöttek, hogy sokkal helyesebb, ha Nyéki a tétlen pihenés helyett a könnyű mozgást választja. Másnap már ott volt az uszodában. Kissé bátortalanul, félénken ment be a vízbe. Sárosi Imre edző hamarosan megtalálta azokat a helyes mozdulatokat, amelyeket Nyékinek végeznie kell. Egészen különleges rúgó, taszító mozdulatokat végzett a vízben. Az erősebb mozgástól, a fordulóvételektől, rajtoktól eleinte tartózkodott, de néhány nap múlva már látni lehetett, hogy visszanyerte régebbi vízbiztonságát, mozgása sima, egyenletes lett. A különleges edzésmódszerrel elérték, hogy a hathetes fekvés következtében elgyengült izmok fokozatosan erősödtek. – Meggyőződésem, hogy Nyéki ismét eléri majd régi formáját ¬– mondta Sárosi Imre edző. A derülátó megállapítás nem volt alaptalan. Szinte napról napra egyre jobban belejött Nyéki az úszásba. Már időre is kezdett úszni. Először csak 33 egyharmad métert (17.8 mp). Ez már biztató jel volt és arra mutatott, hogy helyes irányban halad az edzés. Mindig többet és többet úszott és lassan már a régi „adagokat” úszta. Gyakorolta a fordulóvételt és a rajtokat is, s nem érzett semmi fájdalmat. Szorgalmasan, nagy akaraterővel végezte Nyéki az edzéseket. Belejött a régi „kerékvágásba“. Nemrég 200 métert úszott időre, és a versenyóra 2:16.6-ot mutatott. Néhány nappal ezelőtt már 1:10 mp-hez közeli időt ért el a 100 méteres hátúszásban. Ezek az eredmények azt mutatják: minden remény megvan arra, hogy Nyéki hamarosan eléri, sőt esetleg túl is szárnyalja majd eddigi legjobb teljesítményeit.” Nos, érzékelhető, hogy a 2:08 és a 2:16 közötti nyolc másodperc azért szignifikáns – és a hathetes kihagyás végül is „kiszedte” Nyékit a kedvenc távjairól: csak száz háton nevezték, onnan pedig nem jutott tovább, a 4x200-as gyorsváltónak pedig maradt az 5. hely.

Ugyanakkor a baleset fordulópontot jelentett, merthogy 1954-re érett be igazán. Erről tanúskodik egy másik, róla született riport (amelyben már nem a motorbaleset utasaként szerepel, tegyük hozzá...) „Éveken keresztül úgy szerepelt Nyéki Imre, mint a 400 m-es gyorsúszás legjobbja. Mindössze 26 éves, de élete, mint minden emberi élet, külön kis regény. Sok mindent meg lehetne írni erről a középtermetű, zömök, nagyon izmos úszóról, aki ma a férfiak közül – kivétel nélkül – csaknem minden számban, minden távon elviszi a pálmát. 24 éves volt 1952-ben, a helsinki olimpia előtt történt. Elhagyott motorkerékpár állt a szabadsághegyi edzőtáborban. Nyéki Imre egy darabig nézegette, aztán nem tudott ellenállni, felült a motorra. Medencecsonttörés lett az illegális motorozás vége. Nem tudni, mi ment végbe Nyéki Imrében a kórházban töltött napok alatt, de amikor kijött, egy másik Nyéki látott hozzá az úszáshoz, hogy behozza a pótolnivalókat. – Nyéki megkomolyodott. Nyékiből új ember lett – mondogatták az úszósport rajongói, amikor azt látták, hogy Nyéki Imre, a Budapesti Honvéd versenyzője, 100 m-től 1500-ig valamennyi versenyét megnyerte. Nagy szerencsétlenség volt az a medencecsonttörés, de ennek a fiatal úszónak mégis jót tett. Megtanulta belőle, hogy nem elég a tehetség, a nagy eredményeikhez szorgalom is kell. Ettől kezdve Nyéki Imre úszott és úszott. Úgy, ahogyan Sárosi Imre, az edzője előírta a kilométereket. S az eredmény? 100 m-től 1500-ig nincs többé ellenfele Magyarországon. Persze az ilyenfajta rövid- és középtávúszóknak a hosszútávú Csordás a legnagyobb ellenfele. S hogy ez az aprótermetű, nagyon tehetséges úszó egyben a legjobb barátja is, ez sok mindent elmond Nyéki Imre jelleméről, egyéniségéről. Tavaly a párviadalban Nyéki győzött. S így kellett lennie, hiszen Nyéki Imre katona. Tiszt. Nagyon tud harcolni, küzdeni. A jelen legtehetségesebb magyar gyorsúszója nem gyermek már. Felesége, s három éves kisleánya van. De télen, amikor nem a víz, hanem a levegő az éltető eleme az úszóknak is, Nyéki Imre válogatottakat megszégyenítő reflexekkel védi a Honvéd kapuját a nagy teremkézilabda csatákban...”

Ami viszont sokkal fontosabb ennél: Nyéki Imre Bárány István (1926) és Csik Ferenc (1934) után harmadik magyarként megnyerte a 100 méteres gyorsúszást a torinói Európa-bajnokságon. „Mély csendben, feszült érdeklődés mellett állott fel ezután a rajtkőre a 100 méteres férfi gyorsúszás döntőjének 8 részvevője – olvasható a Népsport tudósításában. – A legnagyobb esélyesek közül Nyéki a 2-es, a szovjet Balangyin a 3-as, Kádas pedig a 4-es pályán indult. Kitűnő rajt után Kádas Géza feje emelkedett ki először a vízből, de 25 méternél teljesen együtt haladt a mezőny. Ezután úgy látszott, hogy Kádas és Balangyin van elől, de szorosan velük haladt Nyéki és fokozatosan előretörve 26 másodperccel elsőnek fordult 50 méternél. A második hosszban csak annyiban változott a helyzet, hogy Nyéki rögtön karcsapásnyi előnyt szerzett Balangyin és Kádas előtt, akiket ugyancsak szorosan követett a francia Eminente és a szovjet Kurenoj. 80 méternél Nyéki hatalmas hajrába kezdett, ellenállhatatlanul úszott a cél felé és végeredményben féltesthossznyi előnnyel elsőnek érte el a falat.” Avagy az Európa-bajnokságon immár a férfiak is kitettek magukért (két évvel korábban Sárosi Imre hölgykoszorúja vitte a prímet, s nyert az öt női számból négyet). Avagy ahogy ennek kapcsán volt olvasható: „Az elmúlt év a férfi versenyzők gyenge esztendeje volt. Az olimpián sem szerepeltek úgy a férfi úszók, ahogyan azt várták. Ennek komoly oka volt. Sokszor elhangzott máig az a megállapítás (és most már elismerik a férfiúszók is), hogy felkészülésük, edzésük nem volt olyan alapos, mint a női úszóké. Az olimpia után nagy fogadkozások hangzottak el. „Ezután minden másképp lesz, úgy fogunk dolgozni mint a nők!” A fogadalom a legtöbb férfi élversenyző részéről nem maradt szólam. Aki mostanában figyelemmel kíséri a férfi úszók edzéseit, elégedetten állapíthatja meg, hogy a legtöbb élversenyző levonta az olimpia tanulságait. Már korán reggel ott vannak az uszodában, nem hagyunk ki egyetlen edzést sem, pontosan betartják edzőjük minden utasítását. Áll ez elsősorban Nyéki Imrére, a Bp. Honvéd sokoldalú úszójára, ő a legszorgalmasabb a férfi versenyzők közül és szorgalmának meg is van az eredménye.” Négyszázon hatodik lett, majd a váltóval visszaszerezték az európai elsőséget (Csikhez hasonlóan 1934 után). Ezután még tarolt a főiskolai világbajnokságon is, leduplázta a 100 és 400 aranyérmét, győzött a világrekordot repesztő 4x100-as vegyesváltó és a 4x200-as gyorsváltó tagjaként is.

A kiváló szereplést követően, illetve az ötvenes évek kezdetéhez képest enyhébbnek tetsző légkört érzékelve Nyéki egyre szókimondóbbá vált – ám ez visszaütött: a rendszer „visszakeményedésével” ismét azok kerültek döntési pozícióba, akik nem állhatták azokat, akik őszintén kimondják, ami adott esetben nem tetszik, és Nyékit simán kihagyták a melbourne-i olimpiai csapatból. Ennek ellenére folytatta, és miután meglehetősen sok fiatal tehetség választotta a szabad világot a forradalom leverését követően, az 1958-as budapesti Európa-bajnokságra készülvén ismét „ráfanyalodtak” az 28 esztendős klasszisra (akkoriban ezzel már veteránnak számított). Az pályája elején járó Peterdi Pál pedig egy nagyszerű riportban érzékeltette a helyzet fonákságát, három hónappal a budapesti viadal rajtja előtt. „Nyéki Imrével hármasban ültunk a Sportuszoda partján. A sziget belsejéből csoda illatokat hoz a május végi szél. Itt benn, az uszodában minden mozog. Homok és kavicshegyek tornyosulnak, odébb az új medence falát bizsergeti a kaparószalag. Csövek, sínek, gépek, emberek ... hiszen kilencven nap múlva felvonják a lobogót, addigra mindennek el kell készülnie. – Úgy látom, csak mi késtünk el egy kicsit a felkészüléssel – mondja Nyéki Imre. – Tizenkét éve vagyok válogatott, végigcsináltam a londoni kezdettől a helsinki, torinói diadalokon át Reutlingenig mindent. Régebben már az előző év végétől, de legkésőbb januártól keményen és szervezetten készültünk a legnagyobb eseményekre. Most... csak május elsejétől láthattunk komolyan munkához, azóta nyílt alkalom napi kétszeri edzésre. Dehát azért.... természetesen igyekszünk... – A baj tulajdonképpen ott van – mondja csendesen Csordás –, hogy még mindig szükség van ránk. 1956-ig mi voltunk a „menők”, és valahogy úgy tűnt, hogy talán azért is nem foglalkoznak komolyabban a fiatalokkal, nehogy minket megbántsanak... – Nem sértődtünk volna meg – szól közbe Nyéki. – Most aztán ennyi kihagyás után természetes, hogy nagyon lassan jönnek fel a fiatalok. A fiúk között van egy Katona, egy Várszegi, egy Aradi, hirtelen nem is jut más eszembe, aki alkalmas lenne arra, hogy átvegye a magunkfajta „öregurak" szerepét. – Pedig... – veszi át újra Csordás a szót – Melbourne óta már két év telt el. Két év alatt sokkal többet tehettek volna az edzők. Hogy mást ne mondjak, például, mi van a vidékkel? Hol vannak a vidéki tehetségek, Imre is, én is vidékről jöttünk fel... az egy Eger kivételével ma szinte nem is hallunk vidéki úszósportról. Pedig ott aztán igazán nem lehet uszodahiányról sem beszélni.” Nos, magán a viadalon nem történt csoda: négy évvel a nyolc aranyérmet hozó torinói Eb-t követően egyetlen győzelmet sem arattak úszóink (rémisztően éles kontrasztként a nőknél még csak dobogós helyezés sem jött össze), a férfiaknál legalább akadt érem, és hogy Nyéki karrierje szép véget érjen, egy bronzzal a nyakában köszönt el, a 4x200-as gyorsváltó tagjaként.

Mivel a Honvédban 1957-ben elengedték a kezét, az utolsó szezonját a Fradiban töltötte – ahol 1941-ben kezdte igazolt versenyzőként –, és a klub a szép Eb-búcsút azzal hálálta meg, hogy üzletvezetői állásba rakták a vendéglátóiparban – 1988-ig becsülettel és eredményesen dolgozott itt is. A nyugdíjbavonulás pedig új fordulatot hozott: visszatalált az úszóversenyekhez. A szeniorúszók közösségéhez csatlakozva ismét elkezdett sikert sikerre halmozni, nyolc világbajnoki címet szerzett, átírta a különböző számokban az adott korcsoport világcsúcs-listáját. Ennél is több rekordot dönthetett volna meg, ám 1995-ben tragédia történt: emésztési panaszokkal került kórházba, ahol a vizsgálatok közben a mai napig tisztázatlan körülmények közepette olyan súlyos komplikációk léptek fel, hogy már nem tudták megmenteni az életét (a sportlapban megjelent egy cikk, hogy orvosi műhiba okozhatta halálát: az írás szerint egy rutinszerűnek induló gyomortükrözés során a ledugott csővel három helyen szúrták át a nyelőcsövét, fatális testi reakciók sorozatát indukálva). A 66 esztendős korában elhunyt bajnok nevét az újbudai uszoda őrzi, ahol edzéseinek dandárját végezte szeniorként.