Korai indulás
Kisiskolásként tanulta meg a lépéseket a családban. Tíz éves kora körül Simonyi László tanár fedezte fel, amikor a kispesti Petőfi téren a felnőtteket is legyőzte. Ezután nem sokkal kezdett el versenyezni egy kis helyi csapatban, majd a rajongásig szeretett mesteréhez, Papp Bélához került az ASI-ban. Az ő személye életre szólóan meghatározta pályafutását. Egymás után nyerte az ifjúsági versenyeket, 14 évesen országos bajnok (a nála sokkal idősebbek között) és az utánpótlás válogatott állandó tagja lett. (Ekkor még Jocha néven versenyzett, 1968-ban vette fel édesanyja családnevét.) 1969-ben második helyen végzett az ifjúsági világbajnokságon Karpov mögött, majd egy évvel később az ifi Európa-bajnokságon nyert aranyat.
A minősítési ranglétrán szintén nagyon gyorsan jutott felfelé: 1966-ban mesteri, 1970-ben nemzetközi mesteri, 1973-ban nagymesteri címet szerzett.
Világsikerek minden mennyiségben
A felnőtt mezőnyben is folytatódott sikerszériája, néhány győztes nemzetközi eredményét felsoroljuk: 1972 Várna, 1974 Olot, 1978 Eszék (holtversenyben), 1982 Budapest (Elekes-emlékverseny), 1985 Esbjerg, 1987 New York Open (holtversenyben), 1991 Manila Open (holtversenyben).
Mindeközben a hazai egyéni bajnokságok meghatározó szereplője volt, háromszor lett országos első: 1984 (Szuperbajnokság), 1992, 1993.
Természetesen a fenti évek során a magyar válogatott is elképzelhetetlen volt nélküle. Hat sakkolimpián vett részt, és az 1978-es Buenos Aires-i aranyérem megszerzéséhez két ponttal járult hozzá. Két sakkcsapat-világbajnoki szereplése során egy ezüstérmet szerzett (1985). Hatszor játszott Európa-bajnokságon is, és három ezüst- (1970, 1977, 1980), valamint két bronzérmet (1973, 1983) könyvelhetett el.
Élete legnagyobb egyéni eredménye az 1980-as világbajnokjelöltsége volt, amikor is a Hübner elleni párosmérkőzésen maradt alul minimálisan, balszerencsés körülmények között.
A sokoldalú nagymester
Edzői és szekundánsi tevékenysége is a legmagasabb szintű volt. 1984-86 között Kaszparov orosz világbajnok felkészülését segített a címmérkőzései alkalmával, illetve az 1990-es évek elején Lékó Péter nagymesteri titulusának megszerzéséhez járult hozzá döntő mértékben.
Szakíróként számos kiváló könyvet írt (magyarul a Kaszparov fehéren-feketén című a legjelentősebb), továbbá minőségi szakcikkeit több tucat nyelvre fordították le. A világ minden pontján tudják, hogy ő volt a "Black is OK" eszme megalapítója, vagyis a hátrányosabbnak tartott színnel, sötéttel való játék pártfogója. Emellett a színsakk népszerűsítésén is sokat fáradozott.
Sakkirodalmi munkássága mellett jelentős a vers- és dalszövegírói ténykedése is, amit kiváló írói vénával és mindig harcos szemlélettel művel.
Kitüntetése
Magyar Népköztársaság Sportérdemérem arany fokozata (1978)