Haág

Ervin

Versenyzőként, edzőként, szakvezetőként és sakkíróként egyaránt kiemelkedő személyiség volt. Érmeket nyert magyar egyéni országos bajnokságon, országos csapatbajnokságon (9 aranyérmet, amelyekben játékosként és edzőként is nagy szerepe volt!), Európa-csapatbajnokságokon, Főiskolás sakkcsapat világbajnokságokon. Levelezési sakkban országos bajnok volt és kétszer nyert a levelezési sakk olimpiai csapattal ezüstérmet. Sakkíróként eredeti és a lényeget kutató írásai maradandó értékűek. Édesapja, dr. Haág János OTI jogász volt, sakkszervező és országos versenybíró. Gyerekkorának első éveit a világháború következtében Nagy-Magyarország felvidéki táján töltötte. Így történt, hogy emlékei szerint Kassán egy légoltalmi pincében tanulta meg a sakk szabályait. Családja Győrbe költözött. Gimnáziumba Győrben, majd Szentgotthárdon járt, ahol 1951-ben érettségizett. Megnyerte Győr középiskolás bajnokságát. 1951-ben az országos bajnokság elődöntőjéből bejutott a középdöntőbe. Középiskolái befejezése után egyetemista lett. 17 évesen súlyos mellhártyagyulladást kapott és az ebből fakadó szövődmény beárnyékolta fiatalkorát. Hosszú hónapokat töltött szanatóriumban, ahol elkezdte a sakkirodalom tanulását is. Az alapos munka eredménye, hogy az igen komoly elemzést igénylő levelezési sakkban magas szintre jutott.

Budapesten, az ELTE alkalmazott matematikusi szakán szerzett diplomát 1956-ban. De ekkor már figyelemreméltó sakksikerei is voltak: az országos bajnoki rendszer első lépcsőit, az elődöntőket 1952-ben és 1953-ban eredményesen zárta. Nemzetközi színtérre a főiskolai csapat világbajnokságokon lépett ki. Jól játszott, pozitív mérleggel zárt Lyonban (1955), Reykjavikban (1957). Az 1959-es budapesti vébén a bronzérmes csapat tartalékjaként 50 százalékot ért el. A sakk mellett polgári foglalkozása: technológus a pamutiparban, de ez csak kis kedvezményt nyújtott a sakkozáshoz. Legsikeresebb évei az 1961-67-os időszak. 1961-ben a debreceni Asztalos-emlékversenyen holtversenyben első lett Boleszlavszkijjal, és nemzetközi mesteri címet kapott. A teljesítménye ugyan nagymesterit érdemelt volna, de akkoriban a FIDE szabályzat szerint tilos volt átugrani a megelőző titulust. (Akárcsak Dely Péter esetében a Maróczy-emlékversenyen, ugyanezen évben!) Hasonló balszerencse ütötte el a legrangosabb címtől a következő évben Kubában. Öt pluszt csinált a Capablanca-emlékversenyen, amely ma kisebb szuper tornának számíthatna (Najdorf, Polugajeszkij, Szpasszkij, Gligorics, Ivkov, Matanovics a 22-es mezőnyben – döbbenetes erősségű összetétel!), de mivel Polugajevszkij nagymesteri címe még hitelesítésre várt, Haág elért pontszáma nem lett nagymesteri norma! A válogatottban az Európa-bajnokságon 1961-ben bronzérmet, 1970-ben ezüstérmet nyert a magyar csapattal.

1956-1965: Budapest, Magyar Pamutipari Válllat, 1965-1969: OKISZ Szervezési Iroda, 1969-1972: INFELOR, 1972-1979: Ifjúsági Lapkiadó V.. Sakkal kapcsolatos állásai: 1972-79: a Magyar Sakkélet főmunkatársa, majd szerkesztője, 1979-84 között a Magyar Sakkszövetség szakfelügyelője (nem ő kezdeményezte, szívesen maradt volna a Sakkéletnél), 1984-90: függetlenített edző a Bp. Spartacusnál, 1991-től a mindenkori egyesületei edzője.1993-tól nyugdíjas.

1955-ben megkata a Mesteri, majd 1961-ben a nemzetközi mesteri címet. Egyéni versenyei: 1961: Magyar bajnokság 3., Debrecen, Asztalos-emlékverseny 1-2., 1962: Havanna 7-8., 1966: Magyar bajnokság 2., Sopron 2., 1967: Magyar bajnokság 3., 1969: Tallin 6. 1989: Budapest NOVIKI mesterverseny 1-2. Edzői: 1953: Bán Jenő, 1954: dr. Asztalos Lajos, 1955-57: Flórián Tibor. Edzőtársa 1963-1970: Honfi Károly.

Sakkban elért sikereinek jelentős részét teszik ki levelezési versenyeken elért eredményei. A magyar csapat 1958-61-ben és 1977-82-ben levelezési olimpiai ezüstérmes volt, mindannyiszor Haág Ervinnek az éltáblán elért magas százalékának is köszönhetően. 1956-58-ban pedig országos levelezési bajnok lett. További eredményei: 1955-1956: Szén-emlékv. 2. Levelezési sakkcsapat-olimpiákon: 1958-1961: 2, ezüstérem, 1961-1964: 5., 1977-1982: 2., ezüstérem. 39 válogatottság. Nemzetközi mesteri címet kapott 1960-ban.

Kisebb megszakítás után, amelyet a kényszerű munkahelyváltása okozott, 1972-ben tért vissza a sakkhoz, de már nem a versenyzéshez. A szövetségi vezetők nagy változtatás, teljes fiatalítás mellett döntöttek a Magyar Sakkélet szerkesztőségében. Ennek jegyében a Bárczay László–Haág Ervin–Meleghegyi Csaba hármas vette át a lap szerkesztését. Ervin itt teljes energiájával kedvenc hivatásának élhetett! Remek stílusú cikkek tömegét olvashattuk tőle a külsejében is, tartalmában is megújult újságban. Két év múltán a főszerkesztői posztot vette át. Megjelent megnyitáselméleti monográfiája az orosz védelemről Forintos Győző társszerzőségében, amelyet angol és német nyelvre is lefordítottak. Cikkei a Magyar Sakkéletben, a Sakkéletben jelentek meg. Nagy elemzései, megnyitáselméleti kutatásai, beszámolói a műfaj legjobbjai közé tartoznak. Például már fiatalkori cikke: „Az eszme bűvölete" országos elismerést aratott. Rendszeresen írt elemzéseket a Chess Playerbe, írásai jelentek meg a Népszabadság, Népsport, Képes Sport hasábjain.

A sakkírással párhuzamosan egyesületében, a Bp. Spartacusban kiteljesedett edzői tevékenysége is. A klub kilenc magyar csapatbajnoki aranyérmet szerzett és tanítványaival (Lukács Péter, Schneider Attila) együtt, tagja volt az 1982-ben Európa Kupát nyert csapatnak. Kiemelkedően sikeres edző volt: Csom István olimpiai bajnok, Lukács Péter, Schneider Attila, Cserna László, Tolnai Tibor, nemzetközi nagymesterek, magyar bajnokok vannak többek közt a tanítványai közt. Edzői pályafutásának elismeréseként 1985-ben megkapta a mesteredzői címet.

Az újságíróságnak az vetett véget (bár nem teljesen), hogy a sakkszövetségben hiány mutatkozott szakfelügyelőben. 1979-ben elvállalta a tisztségről lemondott Navarovszky László posztját. Ezt a feladatot is lelkiismeretesen, kiválóan látta el. Ő találta ki a szuperbajnokság rendszerét, látván, hogy az Élő-értékszámok távol tartják az élversenyzőinket a hagyományos bajnoki döntőtől. Elméleti összefoglalókat szerkesztett, kis füzetben megjelentetve, amelyeket az élsakkozók ingyen megkaptak. A szakfelügyelőségtől 1984-ben megvált és csak sakkedzőség, később az edzőképzés volt a munkája. Szakfelügyelőként az ötletgazdagságot ötvözte a pontos napi munkával. Néhány kezdeményezése mára elsorvadt, de számos ma is az élet része.

Munkáját többször jutalmazták kormányzati kitüntetéssel (Sportérdemérem arany fokozata, mesteredzői cím). De jobban szerette a újságszerkesztői posztot. Emberi tulajdonságaira a szerénység és a háttérbe húzódás volt jellemző. A válogatottak vezetését szívesen bízta másra. Utolsó éveiben sem hagyott föl az írással. Remek életrajzi anyagot állított össze szülőföldjének elfelejtett sakkozójáról, a Győrben élt dr. Bély Miklósról. Visszaemlékezéseit barátjáról, Bárczay Lászlóról átszőtte a kor eseményeinek hangulatos felidézése. Hosszan elemezte játszmáit, most már a sakkprogramok kritikai észrevételeivel.

• Bottlik Iván írásai • https://chess.hu/haag-ervin-1933-2018/ • https://bssz.hu/wp/?p=2943 • Arcanum • Magyar Sakkvilág, 2013 (11. évfolyam, 1-12. szám)2013-03-01 / 3. szám