Késői kezdés
A legvisszahúzódóbb magyar sakkozó fiatal éveiről keveset tudunk. Édesapjától tanulta meg a lépéseket 13 esztendősen. Gyorsan fejlődött Harsányi Lajos pedagógus-sakkozó keze alatt, és ezért lakhelyén rögtön igazolt sakkozóvá is lett a helyi kiscsapatban. Családjával 1962-ben költöztek a fővárosba, ahol eleinte a villámjátékban ért el sikereket, majd az igazi áttörést a Bp. Honvédba kerülése hozta meg, ahol négy egymás utáni évben (1969-72) lett magyar csapatbajnok az éltáblákon játszva. Az érettségi (1966) megszerzése után Ozsváth András mesteredző irányításával egyenletesen haladt felfelé a ranglétrán: 1966-ban magyar mesteri, 1975-ben nemzetközi mesteri, 1976-ban nagymesteri titulust ért el. Érdekesség, hogy az 1967. évi ifjúsági bajnokságon úgy lett első, hogy a későbbi olimpiai bajnok társai közül Adorján Andrást és Ribli Zoltánt is megelőzte. Tizenegy alkalommal jutott be a magyar bajnoki döntőbe, ahol 1976-ban bronzérmes lett, szintén a fenti versenytársai előtt. Emellett Riblit világtornákon több alkalommal is segítette szekundánsként.
Igazi csapatember
Vadász László a '70-es évekre a magyar válogatott oszlopos tagja lett, csupaszív játékára mindig lehetett számítani, s ennek is köszönhetően majd mindig éremmel tért haza az aktuális csapatával. 1970-ben a Baráti Hadseregek gárdáinak színvonalas vetélkedésében 2. lett, 1972-ben és 1974-ben a főiskolás csapatvilágbajnokságokon előbb ezüst-, majd bronzérmet szerzett, míg a csapat Európa-bajnokságon kétszer (1977, 1980) tagja volt annak a magyar együttesnek, amelyik a dobogó második fokára állhatott fel.
A felejthetetlen nagy sikert az 1978-as Buenos Aires-i sakkolimpia hozta el. A csapat hatodik tagjaként nem kapott ugyan sok játéklehetőséget (3/1,5 pont), ám szekundánsként mindenben segítette világklasszis társait, mindezekért a Sportérdemérem ezüst fokozatával tüntették ki.
Nemzetközi sikerek
Ezekben az években az egyéni tornákon is jól szerepelt, hiszen 1973 és 1979 között tucatnyi alkalommal lett első. Talán a legjelentősebb sikere az 1976-os budapesti Tungsram-nagymestertorna megnyerése volt. Pályafutása során Tal exvilágbajnok ellen 1,5:0,5 végzett, ám erről mindig nagyon szerényen beszélt.
Nagy küzdő volt, sikereit szorgalmának is köszönhette, hiszen a nagy trió, a Ribli-Sax-Adorján hármas mellett rengeteget dolgozott.
Sajnos a megnyert sakkolimpia után súlyosan megbetegedett, és később már nem is nyerte vissza valódi játékerejét. Mentális állapota erősen hullámzott, s kissé egyedül maradt a sakkozók között.
Bár idősebb korában is számtalan viadalon elindult, ám igazi sikert már nem tudott felmutatni.
2005. január 3-án hunyt el Budapesten. A magyar sakktársadalom egy szerény és alázatos katonáját siratta...