Bárczay

László

Kiemelkedő tehetséggel és gyenge egészséggel rendelkező sakkozó volt. Szép kort ért meg, de fiatal éveiben többször is szüneteltetnie kellett versenyzést, vagy betegen, gyengébben játszott. Az 1960-as és 1970-es években érte el legtöbb sikerét. Sakkíróként, levelezési sakkozóként is kiváló volt, sőt, verseket is írt. Észak-Magyarország volt a szülőföldje, első sakksikereit is itt érte el, és érett férfikorában is vissza-visszatért ide. 15 évesen megnyerte Borsod megye felnőttbajnokságát, majd hamar híre ment tehetségének, mert 1953-ban az országos ifjúsági versenyen első lett. A nagy előrelépés a mesteri cím megszerzése volt 1958-ban, amikor első alkalommal bejutott az egyéni magyar bajnokság döntőjébe. Ezt még tizenegyszer ismételte meg. Legjobb bajnoki eredménye az 1963-as 2-3. helyezés. Ezen a tornán remek játékkal teljes pontelőnyt szerezve vezette a 20 résztvevős mezőnyt, de mivel az utolsó három játszmájából csak egy pontot ért el, riválisai (Bilek és Lengyel) lehagyták, illetve beérték. (Forintos Győző elleni, egyetlen vereségét e sorok írója közelről láthatta, mert mint demonstrátor gyerek, ő mutatta a lépéseket a nézőknek.) Pályája töretlenül ívelt felfelé, annak ellenére, hogy ebben időnként akadályozta súlyos gyomorbetegsége.

Hamarosan válogatott csapattag lett, és megszerezte a nemzetközi mesteri címet. A magyar színekben a legragyogóbb eredményt az 1966-os havannai sakkolimpián érte el. A csapattal bronzérmet szerzett, amiben oroszlánrésze volt: 12 játszmából 10-et megnyert, 2 döntetlen lett. A teljes olimpián ez volt a második legmagasabb százalék, a saját tábláján pedig ő volt a legjobb. Még két dobogós csapatunknak volt tagja az Európa-sakkcsapatversenyek döntőiben: 1970-ben Kapfenbergben 2. helyen végzett (6 játszma, plusz 5 az elődöntőben) és 1977-ben Moszkvában szintén a 2. helyet szerezte meg (6 játszma, plusz 4 az elődöntőben). Ezzel 33 válogatottságot tudhatott magáénak a legmagasabb szintű csapatversenyeken, valamint egy olimpiai bronzérmet és két ezüstérmet az Európa-csapatbajnokságokon. Ezek mellett alkalmi, országok közötti versenyeken is játszott Magyarország vagy Budapest képviseletében. A nemzetközi mesteri címet 1973-ban nyerte el, a nemzetközi nagymesterit 1979-ben, mindkettőt erős, nemzetközi versenyeken. Utóbbi a Vidmar-emlékverseny volt, ahol az 1-2. helyen végzett. Játszott a levelezési sakkolimpia elődöntőjén a győztes magyar csapatban 1959–61-ben: itt 5 válogatottságot szerzett, amit országok közti, soktáblás mérkőzésen még néhány alkalommal növelt. Félelmetes taktikusként, támadó játékosként ismerték. Nem meglepő, hogy az interjúiban a sakkozók közül Talt említi a valaha élt legnagyobb játékosként.

Nemcsak a tábla mellett, hanem a levelezési sakkban is nagymesteri címet szerzett. A sakk más területei, így a sakk-kompozíciók világa, a feladványszerzés is érdekelte. Nagy műveltségű ember volt, több nyelven beszélt. Vonzódása az irodalomhoz hamarosan az újságírás területére csábította. Miután évtizedeken keresztül cikkeket, beszámolókat írt a szaksajtóban, 1972–1976 között a Magyar Sakkélet szerkesztőjeként is dolgozott. Cikkeket, játszmaelemzéseket korábban és 1976 után is közölt ott. Költői lélek volt, imádta a verseket, ő maga is írt néhányat. (Közülük több megtalálható a Magyar Sakkvilág honlapján.) Tele volt anekdotákkal, viccekkel, szerette a különféle játékokat – többek között a sakktársaságban hosszú évekig divatos nyelvi butaságot, a „csacsi-pacsi”-t (meghatározása: szamárkézfogás). Egy közös, bajai versenyünkön ő adta fel a következő rejtvényt: „magyar sakkozó – növény része”. Mi az? (A megoldás: Haág-Faág).

• https://chess.hu/barczay-laszlo-1936-2016/ • https://hu.unionpedia.org/i/B%C3%A1rczay_L%C3%A1szl%C3%B3 • Bottlik Iván írásai • Arcanum