Grószpéter

Attila

Hódmezővásárhelyen született, és iskoláit is itt végezte. Édesapjától 9 éves korában tanult meg sakkozni. A versenyzéssel nagybátyja és Lázár István szervező ismertette meg, noha nagyapját már 1926-ban felvették a helyi sakk-körbe. Az egykori megyeszékhelyen mindig élénk sakkélet folyt, s mivel családi tradíciói is voltak, nem csoda, hogy a kis Attila kedvet kapott a játékhoz. Hamarosan jó eredményekkel rukkolt ki a kisdobos- és úttörő-olimpiákon. Játékereje rohamosan nőtt, néhány év alatt elérte a mesterjelölti szintet. Az ifjúsági versenyek és több megyebajnoki győzelme után első jelentősebb felnőttek közti eredménye 15 évesen a vidékbajnokság megnyerése volt. 1977-ben pedig a magyar ifjúsági bajnokságon is aranyérmet szerzett. Ebben az évben teljesítette a 2. mesteri normát, és a legfiatalabb magyar sakkmester lett 17 évesen, ezzel berobbant a hazai sakkéletbe. A nemzetközi mezőnyben is megállta a helyét: 1975-ben képviselte Magyarországot először világversenyen, majd egy esztendővel később jöttek az igazi sikerek: a 17 évesek világbajnokságán a 3–6. helyen zárt (Kaszparovval holtversenyben), és a 20 esztendősök vb-jén, ért el 12. helyezést. 1977-ben pedig az ifjúsági Európa-bajnokságon 5. lett. Ezeken a tornákon már Ozsváth András és Varnusz Egon mesterek segítették a felkészülését.

Az érettségije évében átigazolt a kor legerősebb OB I-es vidéki csapatába Kecskemétre, ahol az első táblán remekül szerepelt a nagymesterek ellen is, és ezt követően professzionális sakkozóvá vált. 1978 végén bejutott a magyar bajnoki döntőbe, és utána pár hónappal nemzetközi mesteri címet is szerzett. Több egyéni nemzetközi tornán sikeresen szerepel, mígnem 1981-ben a junior-csapatvilágbajnokságon a bronzérmes együttes tagja volt, és az éltáblán 70%-os teljesítménnyel hívta fel magára a felnőttválogatott kapitányának figyelmét. Ekkor már Lengyel Levente nagymesterrel dolgozott együtt.

1982-ben érkezett meg a várva várt „behívó”, s rögtön egy sakkolimpiára szólt Luzernbe. Attila bemutatkozásként 4/2,5 ponttal járult hozzá a magyarok 5. helyéhez. Két évvel később 50%-os eredményt hozott a 4. helyezett nemzeti csapatnak, majd 1990-ben Újvidéken kevésbé ment a játék neki is és a válogatottnak is. Mindezek közben az 1983-as csapat-Európa-bajnokságon bronzérmet ért el társaival együtt, míg az 1985-ös sakkcsapat-világbajnokságon (újra Luzernben) is magára húzhatta a piros-fehér-zöld „mezt”, és a verseny végén ezüstérmet akasztottak a nyakába. Ez a bravúr 1989-ben nem sikerült, bár ő maga 6/4 pontot ért el a 3. táblán, de válogatottunk lecsúszott a dobogóról. Hasonló történt ebben az esztendőben a csapat-Eb-n is, noha Attila a magyar nyolcas legjobb pontszerzője volt. 1986-ban megszerezte a nagymesteri címet, és a magyar világklasszisok mellett a hazai ranglistán a legjobbak között szerepelt a neve, ekkortájt mindhárom szuperbajnokságon játszott.

Az 1990-es években is rendre meghívták az országos bajnokságok fináléjába, akármilyen műfajban is rendezték. Kétszer lett ezüstérmes körmérkőzéses formában. Ezután csapatot váltott, s a sokszoros bajnok zalaegerszegieket erősítette, majd a 2000-es években az atomvárosba igazolt, nagymesteri játékerejét ekkor is megtartva, bár a világranglistán a legjobb százba nem sikerült visszakapaszkodnia. Grószpéter Attila megbízható, nyugodt személyisége és pozíciós játéka a klubvezetők álma volt mindig, vidéki városból kevesen vitték olyan magasra, mint ő. Napjainkban is aktív sakkozó, de már csak csapatbajnoki mérkőzéseket vállal.

• Szigeti János: Adalékok Hódmezővásárhely hét évtizedes sakktörténetéhez (Budapest, 1996) • Arcanum