Honfi
Károly

Honfi Károly Maróczy-díjas magyar sakkozó, nemzetközi nagymester (1996), levelezési nemzetközi mester és mesteredző (1979), sakkolimpikon, csapatban Európa-bajnoki ezüst- és háromszoros bronzérmes. Felesége Honfi Károlyné, Gurszky Lujza (1933–2010) szintén sakkozó volt, női nemzetközi mester, sakkolimpiai ezüstérmes, magyar bajnok.

1
3
Európa-bajnokság
Születési hely
Pesterzsébet
Születési idő
1930. okt. 25.
Halálának ideje
1996. aug. 14.
Halálának helye
Budapest

Sportpályafutása

Honfi Károly a Maróczy díjas mesteredző mélyen hívő katolikus, jó humorú, kedves, szeretetreméltó igazi úriember volt, akit szinte mindenki szeretett. 60-szor szerepelt a magyar válogatottban, az 1960-as, 70-es években és a 80-as évek elején a magyar sakkozás egyik meghatározó alakjaként, Verőci Zsuzsa női világbajnokjelöltünk és a magyar női csapat edzőjeként tevékenykedett. Levelezési sakkban 40-szer játszott a válogatottban. Tanulmányszerzőként is nyilvántartják. A megnyitáselméletben sok újítása ismert, főleg a porosz huszárjáték, a spanyol megnyitás, a szicíliai védelem és a francia védelem néhány változatában. Élete célját, a nemzetközi sakknagymesteri címet csak halála után, posztumusz ítélte meg neki a nemzetközi sakkszövetség (FIDE). Mester 1950-ben, nemzetközi mester 1962-ben, magyar nagymester 1966-ban, nemzetközi nagymester pedig 1996-ban lett. Edzőként legnevesebb tanítványai: Verőci Zsuzsa, Lukács Péter, Schneider Attila, Cserna László, ifj. Károlyi Tibor, Pálkövi József. A felkészülésben együtt dolgozott Bilek Istvánnal, dr. Pogáts Józseffel, Haág Ervinnel, Sápi Lászlóval.

Legfontosabb eredményei

• 1958. München, az olimpiai csapat tagja • 1958. XIV. magyar bajnokság 2. hely • 1960. Asztalos-emlékverseny 1-2. hely • 1961. Oberhausen csapat Eb. 3. hely • 1961. Budapest bajnok • 1961. Rusze: 1. hely • 1958-61. III. Levelezési Sakkolimpia 2. hely • 1962. Várna, az olimpiai csapat tagja, 5. hely • 1962. MN Sportérdemérem ezüst fokozatát kapja • 1965. Hamburg csapat Eb. 2-3. hely • 1965. XXI. Magyar bajnokság 2-3. hely • 1965. Asztalos-emlékverseny, 2-3. hely • 1966. Magyar nagymesteri címet kap • 1966/67. Reggio Emilia 3-4. hely • 1967. Cacak 2. hely • 1967. Monaco 3. hely • 1968. Monaco 1. hely • 1969. Wijk aan Zee 3. hely • 1969. Cacak 1. hely • 1970. Kapfenberg csapat Eb. 2. hely • 1970. Tóth László emlékverseny 1. hely • 1970. Moszkva 3-4. hely • 1970. Wijk aan Zee 3-4. hely • 1972. Temesvár 1-2. hely • 1973. Bath csapat Eb. 3. hely • 1973. Bebrits emlékverseny 1. hely • 1973. Bern 1. hely • 1974. Bern 1-4. hely • 1974. Luxemburg 1. hely • 1975. Tóth László emlékverseny 1. hely • 1976. Budapest bajnokság 2-4. hely • 1976. Pécs 1. hely • 1976. Bécs 3. hely • 1977. Takács emlékverseny 1-2. hely • 1979. Baden-Baden 1. hely • 1979. Rio de Janeiro 2-3. hely • 1980. Eksjö 2. hely • 1981. Budapest bajnok • 1982. Budapest bajnok • 1982. Statisztika nyílt verseny 1-2. hely • 1983. Statisztika nyílt verseny 1. hely • 1983. Liechtenstein 2-5. hely • 1984. Wroclaw 1. hely • 1985. Wroclaw 2-4. hely • 1989. Vasutas csapat Eb. 2. hely • 1991. I. szenior világbajnokság 9. hely • 1992. II. szenior világbajnokság 9. hely • 1993. III. szenior világbajnokság 8. hely • Az országos csapatbajnokságban aranyérmes csapat tagja: 1964/65, 1973, 1974, 1977.

Kintüntetései

1979-ben edzői tevékenysésének elismeréséül mesteredzői kitüntetést kapott a Magyar Sakkszövetségtől. Megkapta továbbá a Magyar Népköztársaság Sportérdemérem, ezüst fokozatot (1962). 1996-ban életművéért a Magyar Sakkszövetség Maróczy díjjal tüntette ki, valamint az év szeptemberében a FIDE pedig posztumusz nemzetközi nagymesteri címet adományozott neki.

Egyesületei

1950 — 1952
Budapesti Honvéd Sportegyesület
Budapest
1953 — 1977
Budapesti Spartacus Sport Club
Budapest
1977 — 1994
Vasútépítő Törekvés SK
1994 — 1995
Miskolci SSC
1946 — 1947
Pesterzsébeti Sakk-kör
1948 — 1948
Rákospalotai AC
Rákospalota (ma: Budapest)
1948 — 1948
Testvériség SE
Budapest
1949 — 1950
Budapesti Vasas Sport Club
Budapest

Eredményei

1958
München
Német Szövetségi Köztársaság
Férfi Csapat
13
1962
Várna
Bulgária
Férfi Csapat
5
Összes eredmény