Meredeken felfelé ívelő pályaív
Szolid munkáscsaládba született Budapesten, pontosabban Pestszentimrén. "Édesanyám magas, lírikus alkatú, humán beállítottságú. Édesapám kemény fizikai munkát végző, logikus gondolkodású, kreatív, szókimondó, becsületes. Sokat örököltem mindkettőjüktől, többet ér ez, mint ha egy sarokházat hagytak volna rám" - emlékezett vissza a Ti, 55-ösök című könyvben. Kevés játékot kapott gyerekkorában, de labdája mindig volt, és imádta. 13 évesen bekerült a Szent László Gimnázium csapatába. 16 évesen már a másodosztályban játszott, fél év múlva az élvonalban, onnan nyílegyenesen vezetett az út a felnőtt válogatott kerettagságig. Éppen csak betöltötte a 18-at, amikor már ott lehetett az olimpiai csapatban. 193 centire nőtt, magasnak hitte magát, aztán találkozott az amerikai Kurlanddal, aki 213 centijével a kosarasok közül is kiemelkedett, mellette eltörpült.
Három olimpia játékosként - egy edzőként
A Brazília elleni 45:41-es vereség után az olaszokat és Kanadát legyőzte a magyar csapat, Uruguaytól azonban kikapott, így a britek elleni fölényes, 60:23-as siker ellenére nem sikerült a nyolc közé jutni. Kevésen múlt, de a negyeddöntőben Brazília és Uruguay folytathatta. A magyar vezetőség úgy döntött, hogy a 9-16. helyért zajló helyosztókon már nem vesz részt. Így a remek győzelmeket elérő társulatot a 16. helyre rangsorolták. Edzője ifjú óriásnak nevezte, de akkor még csak részfeladatokat kapott, és biztatták, elsősorban tapasztalatgyűjtésre használja fel a kint látottakat. 1952-ben önmaga is többet várt a 13. helynél - egyes besorolások szerint előbb végeztek -, de személy szerint úgy látta, megérdemelték a kudarcot, és később abból táplálkozhattak. Az Egyesült Államokkal szemben a vereség borítékolható volt, de Uruguay vagy a csehszlovákok ellen csalódást keltett az eredmény. 1960-ban hat győztes meccs ellenére sem tudtak a kilencedik helynél előrébb kerülni, ekkor valódi helyosztó volt, amire Bulgária már nem állt ki. Jugoszláviát és Franciaországot is megverték például, a két ország akkor még nem számított nagyhatalomnak, csak később vált azzá. Akkoriban nem illett 30 év felett játszani, ezért a római olimpia után abbahagyta. Előbb a válogatott mellett lett segédedző, aztán az olimpiai selejtezőtorna megnyerésével utazhattak Tokióba, ahol a 13. helyen fejezték be a szereplésüket.
A legeredményesebb játékosa az Eb-győztes csapatnak
Már kivette a részét az 1953-as moszkvai Eb-ezüsttől is, az ő karrierjének is a budapesti Európa-bajnokság jelentette a csúcspontját. A selejtezők után nyolc csapat körmérkőzéses formában döntötte el, melyikük a legjobb. A magyarok egy váratlan vereséggel kezdtek a csehszlovákokkal szemben, Zsíros 15 pontja is kevés volt. Ezek után a lengyeleknek 14 pontot szórt, az olaszok elleni 81-65-ös győzelemből 34 ponttal vette ki a részét. A bolgárok elleni 69-59-es eredményhez 8 ponttal járult hozzá. A jugoszlávok ellen nélküle is győzött a csapat, a szovjetek elleni legfontosabb találkozón 20 pontot gyűjtött. Az utolsó találkozón, a románok ellen - a nyári záporok miatt kétórás késéssel kezdődött a mérkőzés -, ahol szinte kötelező volt a győzelem, a 71-60-as sikerből hét pontot ért el. A 30 ezer néző előtt kivívott siker után kezdődhetett a másnapig tartó ünneplés. A szovjet kapitány így értékelte a csúcstornát a Népsportban:
A magyar válogatott kitűnően felkészült erre az Európa-bajokságra és jól összeszokott együttes benyomását keltette. Egyöntetűen megállapíthatjuk, hogy a magyar kosárlabdázók teljesen megérdemelten jutottak a büszke bajnoki címhez és a győztesnek járó vándordíj méltó kezekbe került.
“„
Soha nem szakadt el szeretett sportágától
"Mindent csináltam, ami a kosárlabdával kapcsolatos. Az NB I-es edzősködéssel összeegyeztethetetlen ugyan a játékvezetői karrier, de én megelégedtem azzal, hogy NB I-es női, alsóbb osztályú és főleg utánpótlástornákon bíráskodtam. Az egész játékvezetői kar nekem dolgozott. Ha feltűnt valahol egy tehetséges lány vagy fiú, azonnal jelentették, én pedig egyengethettem a pályájukat" - ismertette, hogyan segítette a kosárlabdát a visszavonulása után. Beválasztották a sportág halhatatlanjai közé, és akadémia viseli a nevét. 2011-ben fair play díjat kapott, 2012-ben Budapest díszpolgára lett.
Források
Kozák Péter: Ki kicsoda a magyar sportéletben?
Népsport, 1960. április 24.
Nemzeti Sport, 2012. február 16.