Padtársa a későbbi válogatottbeli társának
A Vas utcai Felsőkereskedelmi iskola hetedik osztályában Bánhegyi László volt a padtársa, akivel a válogatottban is találkoztak. A Futura SC-ben akartak először játszani, de oda nem kellettek, de szerencséjükre a második próbálkozás már sikerrel járt, és a későbbi szövetségi kapitány Páder János szeme azonnal megakadt a tehetségén. 1950-ben, az alakuló Honvédban ő is helyet kapott. A katonacsapattal 15 bajnoki címet nyert, 1952-től 1967-ig csupán 1956-ban lett „csak” második. A Labdarúgás Gól- labdajátékok című utódlapjában mesélte: „A focival kezdtem, a Vas utcai felső kereskedelmibe jártam, de 1947-ben elcsábítottak bennünket: Bánhegyit, Rémait meg engem. A Vörös Meteorban jó kis kosárcsapatot csináltunk, és 1948–49-ben már az NB I-ben játszottunk. Ezután behívtak katonának, és ott átvett bennünket a Bp. Honvéd. Bánhegyi, Greminger, Simon, Rérnai, Tomcsa Miklós, Borbély Pali és jómagam. Így álltunk össze. Páder János lett az edzőnk, és a században más dolgunk nem is volt, mint sportolni. Páder vezette be a napi két edzést, és ez új dolognak számított, mert nálunk, Magyarországon korábban ilyet senki nem csinált. Amerikai szakkönyvek segítségével tartott nekünk edzést és sokat atlétizáltunk.”
Egy 1953-as moszkvai meccs alapozta meg az Eb-diadalt
Czinkán már az 1952-es is csapattag, és visszaemlékezése szerint az 1953-as Eb-n a Dinamo stadionjában játszottak, amikor azt érezték, hogy a szovjetek tartanak tőlük. Az utolsó percekben a győzelemre is volt esélyük, de ha ki is kaptak 29-24-re, úgy érezte, azzal a vereséggel ágyaztak meg az Eb-sikernek. Vagyis sokkal több volt az az Eb-ezüst, mint egy második hely. Az 1955-ös Eb-n rögtön az első meccsen kikaptak a csehszlovákoktól, de az legalább összerántotta a csapatot, azt sulykolták egymásba: nem azért dolgoztak olyan sokat, hogy gyorsan véget érjen nekik a torna. A szovjetek elleni döntőben a kezdőötösben kapott helyet, az volt a feladata, hogy Silinst semlegesítse. Sikerült kizökkentenie, nem is maradt a győzelem. Így emlékezett vissza a fináléra:
Minden bejött nekünk, és ez szárnyakat adott. Magyarországon ilyen hangulatot még nem tapasztaltam. A hangorkán szinte felemelt a földről. Lebegtünk. Büszke vagyok arra, hogy a szovjeteket ezen kívül még kétszer győztük le, ebből az egyik Moszkvában volt.
“„
Hívta az orvosi pálya
28 évesen támadt az a gondolata, hogy előkészíti a sport utáni életét. Amikor 1958-ban elhatározta, hogy orvos szeretne lenni, a Honvédnál azt mondták neki, mehet, ha megfelelek a felvételi vizsgán. Meg is felelt és Honvéd-ösztöndíjasként végezte el az egyetemet. Úgy emlékezett, inkább hátrányt jelentett a professzoroknál az, hogy élsportoló volt, mint előnyt. Ugyan még volt esélye, hogy az 1964-es olimpián játsszon, hiszen visszakerült a válogatottba, már nem vállalta. Nagy meglepetést keltett, hogy a hivatást választotta és nem az öt karikát. A János Kórház szülészeti osztályára került tanulmányai után. Utolsó éveit egy öregotthonban töltötte, ott is halt meg.
Források
Kozák Péter: Ki kicsoda a magyar sportéletben?
Képes Sport, 1986. december 16.
Labdarúgás, 1990. június
Hoppe Pál - Szabó Ferenc: Csillagok Angyalbőrben. Volt egyszer egy sportszázad
A Népsport és a Nemzeti Sport lapszámai