Nehéz egyetemi évek
Gabányi László Hódmezővásárhelyen született 1935. május 15-én. Ott járt elemi és középiskolába, és 1953-ban iratkozott be a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karára. Több klub is megkereste, ő az egyetemet és az akkor még Műegyetemi Haladásnak nevezett MAFC-ot választotta. Az egyesület történetéről szóló könyvben írta róla dr. Kerkápoly Endre, Széchenyi-díjas egyetemi tanár, a kosárlabda-szakosztály egykori tanárelnöke: „Ettől az időtől kezdve életét kettős cél elérésére irányította: helyt állni a tanulásban, a szakmai munkában; s kiemelkedő eredményeket elérni a sport, a rajongásig szeretett kosárlabda terén. A tanulás évei nem voltak könnyűek. Sanyarú albérleti szobában mostoha körülmények között készítette rajzait, készült fel az évközi feladatokra, a vizsgákra, szigorlatokra. Hódmezőváráshelyen testnevelő tanára, Balogh Imre oltotta be ezt a kiváló testi adottságokkal és játékintelligenciával rendelkező diákot a kosárlabdasport szeretetével. A Műegyetemre kerülve, és a MAFC tagjai közé lépve e sportág kiemelkedő személyiségévé fejlődött, tagjává, vezető egyéniségévé vált az ötvenes és hatvanas évek nagy MAFC csapatának, a magyar nemzeti válogatottnak.”
A jó szellem és a sportszeretet többet ért minden édesgetésnél”
Ugyanezeket a gondolatokat erősíti Borbély Pálnak a Népsportban írt nekrológja, illetve annak egy részlete: „Nehéz volt tizennyolc évesen ellenállni a könnyű életnek, a sok csábításnak, de a Budapesti Műszaki Egyetem akkori csapatában már voltak olyanok, akik megmutatták, melyik a helyes út. Az ösztöndíj azonos volt a nullával. A kollégiumba – annak ellenére, hogy vidéki volt – nem vették fel. Háromszáz forintot fizetett a Somlói utcában egy fűtetlen albérleti szobáért. Volt olyan, hogy reggelre a kancsó szétrepedt, belefagyott a víz. Tanulni könyvtárba járt, de a rajzokat otthon kellett megcsinálnia. A takarót borította magára. A játékban is kitartó volt. Mondják, egy bajnokcsapatban nem nehéz együtt maradni. A sikerben könnyebb osztozni, mint a bánatban. Az örökös második helyezés örökös bosszankodást jelentett. A MAFC játékosai közül mégsem igazolt át máshová senki. Talán azért, mert abban a csapatban senki sem az anyagi előnyökért játszott. Egy egyetemi klubnál ilyesmi nem létezett. A jó szellem és a sportszeretet többet ért minden édesgetésnél.” 1970-ben bajnok, 1965-ben és 1970-ben a Magyar Népköztársasági Kupa győztese lett.
Két olimpián játszott
A válogatott keretbe 1955-ben került be, a következő évben mutatkozhatott be. 1970-ig 229-szeres válogatott lett. 1960-ban a római, 1964-ben a tokiói olimpia résztvevője. 1957-ben, 1959.ben és 1963-ban az Európa-bajnoki 4. helyezett csapat tagja, 1961-ben az Eb-n 6. helyezést ért el. Az 1957-es universiadén 2., 1959-ben és 1961-ben 4. helyezett lett. 1958-ban gépészmérnöki oklevelet szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen. Hat évig a Népstadion és Intézményeinél tervezőként dolgozott, majd a MALÉV munkatársa lett. 1981-ben az épülő Budapest Sportcsarnok főmérnökévé nevezték ki. Néhány héttel később, 1981. június 16-án hunyt el. Éveken át a Magyar Kosárlabda Szövetség elnökségi tagja volt. A MAFC Hauszmann Alajos utcai sportcsarnokát róla nevezték el, a névadó ünnepségre és emléktáblájának avatására 1997. november 8-án került sor.
Forrás
• Magyar Életrajzi Lexikon
• Nemesdaróczi István–Péterfalvi Lajos: MAFC 1897-1997
• Népsport, 1981. június 18.
• A Népsport további lapszámai