Az utolsó pillanatban maradt ki az Eb-győztes csapatból
A Villányi úti cisztercita gimnáziumban esténként rendre bámulta az iskola termében a MAFC felnőttjeinek edzéseit. Az egyik társuk édesapja azért hívta életre a Kelenföldi Munkás Sport Egyesületet, hogy ők is rendszeresen játszhassanak. Három év után már a Budapest I. osztályban szerepeltek. Érettségi után igazolta le a MAFC. 21 évesen került be a válogatottba, 22 évesen végigcsinálta a kőkemény szőfiai felkészülést a budapesti Európa-bajnokságra. Az utolsó meccsen azonban már nem játszhatott. Beteg lett, a csapatorvos jól észlelte, hogy hepatitiszes tünetei vannak, amit egy fogászati kezelésen szedett össze. 4 hét volt a lappangási ideje, nála pontosan 28 nap után jelentkezett a betegség. Hazafelé elkülönített kabinban utazott a bolgár fővárosból, szerencsére nem fertőzte meg a többieket. Az ágyban fekve élte át a csapat diadalmenetét, a szovjetek elleni fináléra kiszökött, és a helyszínen, a Népstadionban látta a társai győzelmét.
Két Eb és egy olimpia
Az 1957-es és az 1959-es Európa-bajnokságon már ott volt, az 1960-as olimpián búcsúzott a válogatottól. A japánokat legyőzték, az Egyesült Államokkal szemben a vereség elkerülhetetlen volt, a házigazda olaszok elleni ötpontos vereség azt jelentette, nem jutottak a legjobb nyolc közé. 1967-ben még bajnoki címet ünnepelhetett a Honvéddal.
Építészmérnökként is maradandót alkotott
Edzősködni nem akart, a bíráskodást egy meccs után abbahagyta, építészmérnökként is a legjobbak közt tartották számon. 160 különböző sportlétesítmény tervező-előkészítő munkálataiban vett részt. A szívéhez nőtt a Ferencváros stadionjával szembeni MVM Dome, a leégett Budapest Sportcsarnok és az eredetileg Taróczy Balázsnak készült Vasas Pasaréti úti teniszcsarnok, amelyből egy nagyon szép kosárlabda-centrumot sikerült kialakítani. Fia, Béla szintén kosarazott.