Kézilabdában is sikeres volt
Tímár-Geng Attila sportpályafutását 1940-ben még mint labdarúgó kezdte, azonban később kézilabdában és kosárlabdában ért el nemzetközi szintű sikereket. A MAFC kézilabdázójaként magyar bajnokságot nyert, 1947-ben Párizsban tagja volt a főiskolai világbajnokságot nyert kézilabda-válogatottnak.
Olimpiai részvétel
Kosárlabdázóként azonban még ennél is eredményesebb volt. A MAFC csapatával 1950-ben (a csapat ekkor MEFESZ néven szerepelt) és 1951-ben (Bp. Haladás SK néven) nyert országos bajnokságot. 1948 és 1950 között 13 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban. Bátyjával, Istvánnal részt vett az 1948-as londoni olimpián, ahol a magyar csapat a csoportmérkőzések során legyőzte Olaszországot, Kanadát és a házigazda Nagy-Britanniát, de Uruguay-tól és a csoportgyőztes Brazíliától hosszabbítás után kikapott, így nem jutott tovább a legjobb nyolc közé. A magyar vezetés nem hagyta, hogy a csapat pályára lépjen a 9–16. helyért, így játék hiányában automatikusan a 16. helyre rangsorolták az együttest. Tagja volt az 1949. évi budapesti főiskolai világbajnokságon harmadik helyen végző magyar együttesnek.
Civil pályafutás
A sikeres érettségi után beiratkozott a Pázmány Péter Egyetem jogi karára, de végül nem szerzett diplomát. Sportpályafutása befejezése után a Pénzügyminisztériumban számellenőrként dolgozott. Azonban ezután is hű maradt a sportághoz, társadalmi munkában a budapesti kosárlabda-szövetségben dolgozott.
