Katonacsaládból a Honvédba
205 centis édesapja Horthy Miklós közvetlen testőrségének a tisztje volt, 1944-ben agyhártyagyulladást kapott és meghalt. Halálos ágyán a 15 éves fiára bízta a családot. Ezek után kapta az Öreg becenevet. A budafoki gimnáziumban ismerkedett meg a kosárlabdával, katonaidejét egy zalaegerszegi kitérő után a sportszázadban töltötte, és a frissen alakuló Honvéd oszlopos tagja lett. "Iskolát teremtett, forradalmasította a centerjátékot, egy belső irányító posztot honosított meg" - írta róla Gyimesi János. Az 1955-ös Eb-győztes egyik legszínesebb egyéniségének nevezte. 1988-ban, a Képes Sport hasábjain mesélte: „Mindennek az volt az oka, hogy olyan kis „csenevész, apró” gyerek voltam. Néztek is ám a parancsnokaim, amikor 1950 őszén bevonultam Zalaegerszegre. Szóval a termetem ... Legyen elég annyi, hogy a lábam 49-es, s... szóval nem találtak rám csizmát. De ruhát sem. Így amíg ott voltam, bizony civilruhában végeztem a gyakorlatokat. A többiek nem voltak mérgesek rám, ugyanis olyan kilépőm volt, hogy „Simon János+40 fő”. Így sohasem mentem egyedül, a többiek pedig egyenruhában is rendkívül boldogok voltak. Egyébként a körletben több mint kétszázan voltunk, kétemeletes ágyakon aludtunk. 1951. január 6-án kerültem Budapestre a sportszázadhoz, ahhoz az alakulathoz, ami ma már legenda. Azonnal előléptettek törzsőrmesterré, így (civilruhás) sorkatonai szolgálatom meg is szűnt. A sportszázadban többek között Puskással, Bozsikékal voltam együtt. Csodálatos időszak volt, bajnokságokat nyertünk a Honvéddal. Otthon alhattunk, naponta két edzés volt. Amikor 1955-ben a magyar válogatottal a Népstadionban Európa-bajnokok lettünk, már nem volt sportszázad, de az egyenruhához nem lettem hűtlen, négy éve alezredesként mentem nyugdíjba.
A büszke grúz elleni haditerv
Óriási akaraterejével, küzdőszellemével pótolni tudja viszonylagos lassúságát - ez a jellemzés még az 1955-ös Eb előtt jelent meg róla a Sport és testnevelés című szaklapban. A Népstadionban Eb-győztes csapatban is centert játszott, és ha kellett, egy kis ravaszsághoz is folyamodott, a csibészség egyébként sem állt távol tőle. A szovjetek elleni sorsdöntő meccsen rá várt a feladat, hogy a grúz óriást, a világklasszis Korkiját semlegesítse. Csak annyit mondott neki: ruszki. Ezzel úgy felhúzta, hogy nem tudott kellőképpen a játékra összpontosítani. A 82:68-ra megnyert meccsen Simon pontot nem dobott, és Korkija is mindössze ötig jutott. A 2000-es évek legelején, az A Színes Sportban elmesélt egy történetet a döntőről Szegő Andrásnak: „Fantasztikus volt! Negyvenezer ember előtt játszottuk a döntőt a szovjetek ellen a Népstadionban! Még most, negyvenöt év távlatából is libabőrös leszek, ha csak visszagondolok. A Margitszigeti Nagyszállóban laktunk, volt ott egy orosz származású szakács. Mondta, hogy készül valami saslikkal a bankettra, és szóltam neki, hogy készítse össze inkább a paprikás krumplira valót, mert mi fogunk nyerni! Fogadtunk öt liter bóléba, mindenféle egyéb finom alkoholszármazékkal körítve. Éreztem, hogy nem lehet megállítani bennünket. Ehhez jött aztán az egetverő buzdítás. Valósággal transzban játszottunk végig a ruszkik ellen... A meccs után szóltam, hogy hazaugrom még átöltözni. Ott laktam a stadionnal szemben. Amint megyek, látom, hogy az Egressy út sarkán a kapitányság udvarán egy csomó ember zsúfolódott össze. Odamegyek, kérdezem a kapitányt, hogy miért hozták ide ezeket? Mert annyira drukkoltak a szovjetek ellen! Mi meg megvertük őket, akkor bennünket is behoz? Kezdje akkor velem! Nem, nem, Janikám, szabadkozott, akkor inkább őket is elengedem. ”
Olimpiai zászlóvivő Rómában
Az 1956-os olimpiára nem engedték ki a csapatot, így második olimpiai részvételére 1960-ig kellett várni, ahol fontos pontokkal vette ki a részét a győzelmekből (Olaszország, Japán, Puerto Rico). A csapat a 9. helyen végzett, a megnyitóünnepségen Simon János vihette a magyar zászlót, a küldöttség utána vonult be a római Olimpiai Stadionban. 1966-ban könyv jelent meg az ő és Greminger János pályafutásáról, Borbély Pál tollából, Húsz év a palánk alatt. Ők lettek az első magyar kosárlabdázók, akikről könyv jelent meg.
Csarnok viseli a nevét
14-szeres bajnokként vonult vissza, a sport közelében maradt, az 1990-es években a Nike sportszergyártó kizárólagos magyarországi forgalmazója volt. Amennyire csak lehetett, anyagilag is támogatta a sportágát. 81 évesen halt meg, 2012 óta viseli a nevét a Honvéd sportcsarnoka a Dózsa György úton.
Források
Kozák Péter: Ki kicsoda a magyar sportéletben?
A Színes Sport, 2000. december 16.
A Népsport és a Nemzeti Sport lapszámai