Bogár

Pál

Édesapja a székesfehérvári püspökség birtokán, intéző-erdőmérnökként dolgozott, a kosárlabdával a fehérvári Szent István Gimnáziumban ismerkedett meg. 1945 végén fejezte be középiskolai tanulmányait. Az ARAK (Alba Regia Atlétikai Klub) csapatában szerepelt először 1943 júliusában. „Tizenhét éves voltam, amikor elkezdtem kosarazni. Akkoriban persze sok minden mást is csináltam, így fociztam, nem is rosszul, tornáztam, atletizáltam. Demeter Vilmos testnevelő tanárom, aki atléta volt korábban, majd átpártolt a kosárlabdához, bennünket, a csapatát is szinte az atlétikai pályáról szedte össze. Kezdetben még a palánk nélküli kosarat játszottuk, ahol egy oszlopra felakasztott, hálóval ellátott gyűrűbe igyekeztünk betalálni” – mondta Bogár Pál egy interjúban a kezdetekről. „A középiskola befejezése után, Pesten kezdtem el egyetemi tanulmányaimat. Két testvérem akkor már Sopronban tanult, a családnak nehéz volt különböző városokban taníttatni a gyerekeket, ezért én is átkerültem a soproni egyetemre. Pesten a kultúrmérnöki szakon kezdtem, és Sopronban az ehhez hasonló erdőmérnöki kar műszaki tagozatán erdei út-, vasút-, víz- és hídépítést tanultam. Miközben tanulmányaim Sopronhoz kötöttek, a barátok, a csapat Fehérvárhoz, így elsőéves egyetemistaként még visszajártam a székesfehérvári csapatba játszani. Ez persze rengeteg időmet vette el a tanulástól, edzéstől. Ekkor igazoltam át a Soproni MAFC-ba.” – mesélte az Új Tükörben. A mai napig is úgy tartják a hűség városában, hogy a soproni kosárlabdasport a Bogár testvéreknek (Pál, László és István) köszönhette, hogy az SMAFC a megyei bajnokságtól eljutott egészen az NB I-ig, ahol harmadik helyezést értek el. A végzés után visszatért Székesfehérvárra, az Építőkhöz, amelyben – rövid megszakítással – 1960-ig játszott. Ahogyan Hollósy Ferenc felidézte a Fejér megyei Hírlapban: „Az ötvenes években a félelmetes hírű Kossuth utcai szabadtéri pályán, a fehérvári »oroszlánbarlangban« nem volt ritkaság az ezer néző és nem mehetett biztosra az akkori élcsapatok közül az MAFC, a Honvéd és a Ganz-MÁVAG sem. Több alkalommal nem is termett babér számukra. Az Építők (a Bogár testvérek, Somogyi Sellei, Tóth dr., Tóth Lajos, Tóth László, Velencei, Hegedűs, Várhegyi, Kenesei) aranykora 1952-től 1955-ig tartott.”

Bogár Pál 1949-ben került be a válogatottba. Két évvel a bemutatkozása után csapatkapitánnyá választották. Minden poszton tudott játszani, emellett viselkedésével, higgadtságával és mérnöki végzettségével (Sopronban szerezte erdőmérnöki diplomáját) vívta ki a társai tiszteletét. Jolly jokerként tekintett rá a kapitány, Páder János is. Részt vett a helsinki olimpián, Eb-ezüstérmes lett 1953-ban. Természetesen minden mérkőzésen játszott az 1955-ös, magyar győzelemmel véget érő Európa-bajnokságon, és a Népstadionban az eredményhirdetéskor ő foghatta meg először a trófeát. Technikai képzettségét, a játék olvasásának képességét, szinte mindegyik meccsen kamatoztatta. Két főiskolai világbajnoki címet is nyert társaival (1949, 1954).

1956. február 21-én a válogatott edzésére igyekezett, amikor már a villamoson követték az állambiztonság emberei, majd miután leszállt, megszólították, egy kocsi a járdára húzódott, és egy pisztolyt nyomtak a bordáihoz, ezzel nyomatékosították, hogy ne csináljon marhaságot. Kilenc dollárt találtak nála, amit az előző válogatott meccsen maradt nála. Kémkedés miatt letartóztatták, öt évre elítélték, fellebbezett, a bíróság hosszas huzavona után megsemmisítette az ítéletet. A válogatottságról a tortúra után önként lemondott, mert útlevelet egyébként sem kaphatott.

Visszavonulása után a székesfehérvári közúti igazgatóság főmérnöke volt, a megye úthálózatáért felelt. 1990 után a Parlament közlekedési bizottságának adott szakmai tanácsokat. Sportolói tevékenysége elismeréseként Székesfehérvár közgyűlése 1992-ben Pro Civitate, majd 2007-ben Székesfehérvár Sportjáért díjat adományozott neki.

• https://www.feol.hu/helyi-sport/2020/04/bogar-pal-generaciojanak-egyik-meghatarozo-kosarlabdazoja-volt • Fejér Megyei Hírlap, 1977. november 2. • Új Tükör, 1989. június 25.