Jerry Westet és Oscar Robertsont is fogta
Glatz Árpád 1939. január 5-én született Rákosligeten. Eleinte futballozott, 1952 és 1954 között a Bp. Kinizsi kölyökjátékosa volt. Majd „áttért” a kosárlabdára, 1955 és 1969 között a Csepeli Vasas, illetve a névváltoztatás után a Csepel SC játékosa volt. Legjobb bajnoki helyezése a harmadik volt, 1961–1962-ben, 1962–1963-ban, 1964-ben és 1967-ben. A Magyar Népköztársasági Kupában harmadik lett 1959–1960-ban és 1960–1961-ben. A válogatottban 52 (minden meccset tekintve 108) találkozón szerepelt, 1959 és 1964 között. Részt vett a római és a tokiói olimpián, az 1959-es Eb-n, valamint a negyedik helyezettként zárt wrocławi Európa-bajnokságon, 1963-ban. Büszkén emlegette, hogy 1960-ban az aranyérmes amerikai együttes két nagy ászát, Jerry Westet és Oscar Robertsont is fogta.
Villámkarrier edzőként
Sikeres játékos-pályafutását még sikeresebb edzői követte. Már 34 évesen, 1973-ban felterjesztették mesteredzőnek, a címet nem fogadta el. 1970 és 1976 között a Csepel SC férficsapatát irányította, a piros-kékekkel 1972-ben és 1973-ban bajnok, 1971-ben és 1976-ban második, 1970-ben, 1974-ben és 1975-ben harmadik lett. Háromszor (1971, 1974, 1976) első, egyszer (1975) második, háromszor (1970, 1972, 1973) harmadik a Magyar Népköztársasági Kupában. Azaz a hét idényben sem a bajnokságban, sem a kupában nem zárt harmadiknál rosszabb helyen. 1979–1980-ban a BSE, 1984–1985-ben a MAF férficsapatát dirigálta, a műegyetemistákkal bajnoki második és MNK-3. lett. 1985-ben rövid ideig betöltötte a szövetségi kapitányi posztot. 1988–1989-ben a Bp. Spartacus női csapatát vezetve megnyerte az MNK-t. A kilencvenes években két periódusban is vezette a BSE női csapatát. Távozása után Németh Ágnes, a világklasszis center így vélekedett:
Árpád maximalizmusa sok feszültséget okozott a csapatban. Véleménye szerint ő mindig mindent jól csinált, rosszak csak a játékosok lehettek. Egyetlenegyszer sem állt ki a csapat mellett. Ha nyertünk, akkor megcsináltuk, amit ő mondott, ha kikaptunk, akkor rá hoztunk szégyent. A Tarbes-tól elszenvedett vereségünk után óriási letolást kaptunk. Egy szót sem vesztegetett arra, hogy tíz év után először mégiscsak mi jutottunk elődöntőbe a Ronchetti-kupában. Én azt hiszem, hogy Árpád túl sok pofont kapott már az életben. Egyszerűen nem tud megbízni senkiben.
“„
Kikosarazva
Törekvéseiről dokumentumfilmet készített Szabadits Béla, Kikosarazva címmel. A film 1987-ben elnyerte a keszthelyi nemzetközi filmfesztivál nagydíját. Hitvallását Jocha Károly újságíró foglalta össze, nekrológjában, 2000 decemberében: „Gyűlölte a langyos vizet, igazi forradalmat csinált, amikor meghirdette bajnoki ambícióit. Akkoriban ugyanis csak egy csapat, a Budapesti Honvéd létezett. Glatz azonban olyannyira képes volt fanatizálni a játékosait, hogy 1972-ben és 1973-ban is a Csepel lett a bajnok, emellett háromszor a kupát is elnyerte együttesével. Pedig nemcsak a honvédos erőkkel csatázott, saját hátországa is inkább örült, ha valahol alulmaradt, ám az akkori mindenhatókkal, a pártbizottság embereivel sohasem alkudozott. Már Csepelen profi csapatot akart csinálni, s ebből a folyamatosan hangoztatott alapelvéből élete végéig nem engedett. »Az egész magyar kosárlabdasport olyan, mint egy örökösen javítgatni való ház, amely rogyadozik« – mondta számtalanszor, majd hozzátette: »Le kell az egészet bontani, és az alapoktól kezdve mindent újra felépíteni!«”
Politikai szereplő, kiváló belsőépítész
1987-ben az MDF alapítót tagja lett, 1989–1990-ben választmányi tag volt, 1990-ben lemondott tisztségéről. Kiváló belsőépítészként is nevet szerzett magának, 1982-től ki is állított. Edzői kvalitásait soha, senki nem vonta kétségbe, de kompromisszumra képtelennek, balhésnak tartották, amikor nem engedett az elveiből. Egyik leghíresebb esete a MAFC-nál az állásába került, ez volt az amerikai játékos, Norris – vélt vagy valós, nem derül már ki – „bundaügye” a görög AEK ellen. Egykori csepeli játékosa, Pálffy Tamás mondta róla halála után: „Árpád nem hétköznapi ember, edző, egyéniség volt. Akiket magával tudott ragadni megszállottsága, fanatizmusa, azok nagyon sokat profitálhattak abból, hogy vele dolgozhattak. Úgy érzem, én a szerencsések egyike voltam. Mindig és szinte mindenkinél jobban akarta a győzelmet. A magyar győzelmet.”
Forrás
• Kozák Péter: Ki kicsoda a magyar sportéletben?
• A Színes Sport, 2000. december 6.
• Komlósi Gábor: Zsebemben az edzőm (Glatz-dac)
• Képes Sport, 1984. október 9.
• A Népsport és a Nemzeti Sport lapszámai