Az első világversenye
Szathmári János szülővárosában, Nádudvaron kezdett kézilabdázni, majd 1985-ben a Debreceni Dózsa csapatába igazolt, ahol NB I-es kapus lett. 1988. május 6-án az Egyesült Államok ellen a magyar válogatottban is bemutatkozott, és részt vett az 1990-es, csehszlovák rendezésű világbajnokságon, de ekkor még nem kapott szerepet Hoffmann László és Bíró Imre mellett. Az 1992-es barcelonai olimpiára azonban már magával vitte Joósz Attila szövetségi kapitány, és három mérkőzésen lehetőséget is adott neki. Ebben az évben hagyta el a debreceni klubot, 167 élvonalbeli meccsel a háta mögött, és állt légiósnak Spanyolországban: 1992-től három évig a BM Valladolid együttesénél védett. 1995-ben hazatért az ország akkor első számú klubjához, a Fotex Veszprémhez, amellyel négy magyar bajnoki címet és négy Magyar Kupa-győzelmet szerzett, 1998-ban pedig az év legjobb magyar kézilabdázójának választották.
Hiába áll a világ legjobb kapusa a kapu előtt, ha nincs előtte jó védőfal, és ez fordítva is igaz. A modern kézilabdában a legjobb átlövők kilenc-tíz méterről is éppen olyan pontosan céloznak, mint mások ziccerből. Ha a kapus és a védelem nincs összhangban, akkor esély sincs az ellenfél megállítására.
“„
Az olimpia után visszavonult
Nemzetközi szinten is szép eredményeket ért el a veszprémi Építőkkel, 1995-ben és 1996-ban a legjobb tizenhat közé jutott az első számú európai kupasorozatban, a Bajnokok Ligájában, 1997-ben pedig bejutott a Kupagyőztesek Európa-kupája (KEK) döntőjébe, ahol az oda-visszavágós párbajban hazai pályán ugyan legyőzte riválisát, de összesítésben alulmaradt a spanyol Bidasoa Irunnal szemben. 2001-ben a hazai rivális Dunaferr SE-hez igazolt, amellyel két bajnoki bronzérem mellett 2002-ben a KEK elődöntőjébe, 2003-ban pedig az EHF-kupa elődöntőjébe jutott, de előbb a német Flensburg-Handewitt, majd az orosz Dinamo Asztrahány ejtette ki a magyar csapatot a sorozatból. Közben stabil tagja maradt a nemzeti együttesnek is, a Skaliczki László vezette csapattal hatodik lett a 2003-as portugáliai világbajnokságon, és negyedik a 2004-es athéni olimpián, amely az utolsó világversenye volt a magyar válogatottal.
Kapusok között első az örökranglistán
Összesen tizenegy nagy világversenyen segítette a magyar férfi-kézilabdaválogatottat, amelybe 2007-ben és 2012-ben még visszahívták egy-egy meccsre, hogy segítsen. Pályafutása során 302 alkalommal húzhatta magára a nemzeti csapat mezét, amivel minden kapust megelőz az örökranglistán, és a mezőnyjátékosok közül is csak Kovács Péter (323) áll előtte. 2005-ben az a megtiszteltetés érte, hogy Pásztor Istvánnal együtt behívták a világválogatottba Oroszország ellen. 2003-ban ugyan elhagyta Dunaújvárost egy tatabányai, majd egy spanyolországi kitérő miatt, de 2006-ban egy idényre még visszatért. Utolsó klubja a Balatonfüredi KSE volt, ahonnan csak 2013-ban, 44 évesen vonult vissza, de a sportágtól sosem távolodott el, azóta is a klub kapusedzőjeként dolgozik, sőt, ebben a minőségében 2010-től többször segítette a magyar válogatott munkáját is.
Díjai, eredményei
• olimpiai 4. (2004)
• olimpiai 7. (1992)
• világbajnoki 4. (1997)
• világbajnoki 6. (2003)
• 2× világbajnoki 11. (1993, 1999)
• világbajnoki 17. (1995)
• Európa-bajnoki 6. (1998)
• Európa-bajnoki 7. (1994)
• Európa-bajnoki 9. (2004)
• Európa-bajnoki 10. (1996)
• 4× magyar bajnok (1997, 1998, 1999, 2001)
• 4× Magyar Kupa-győztes. (1996, 1998, 1999, 2000)
• világválogatott (2005)
• az év legjobb magyar kézilabdázója (1998)
Forrás
• kezitortenelem.hu / Éliás Gábor