Rosta
Miklós

A győri Rosta Miklós Dunaújvárosban lett legenda, a több mint százszoros válogatott beálló megnyerte a magyar bajnokságot és a Magyar Kupát is a Dunaferrel, a magyar nemzeti csapattal pedig öt világversenyen járt. Fia, Miklós két évtizeddel később szintén válogatott beálló lett.

Születési hely
Kapuvár
Születési idő
1969. júl. 31.

Győrből indult, Kumamotóban világbajnoki negyedik lett

Rosta Miklós Győrben kezdte a pályafutását, ahol először a megyei első osztályú Graboplast SE játékosa volt, majd rövid ideig az NB I/B-ben szereplő GYÁÉV (Győr megyei Állami Építőipari Vállalat) együttesénél játszott. 1989-ben került az ország akkori egyik legerősebb csapatának számító ETO-ba, ahol nyolc évet húzott le. Ebben az időszakban lett válogatott, 1992 januárjában debütált Portugália ellen. Három évvel később, 1995-ben már benne volt Kaló Sándor szövetségi kapitány világbajnoki keretében, de végül csak az Egyesült Államok ellen lépett pályára Izlandon, ahol nem is szerepelt jól az együttes. Két év múlva a vb-n már egy mérkőzés kivételével valamennyin játszott Japánban, ahol negyedik helyen végzett a nemzeti együttes – a bronzmeccsen Franciaországtól kapott ki egyetlen góllal 28–27-re. A szezon végén Dunaújvárosba igazolt.

Magyar bajnok és kupagyőztes lett a Dunaferrel

Pályafutása legsikeresebb évet töltötte a Dunaferr SE együttesénél, amellyel Skaliczki László vezetésével 2000-ben megnyerte a magyar bajnokságot a Veszprém és a Szeged előtt. Ez volt a klub aranykorszaka, amit Rosta Miklós pályafutásában három bajnoki ezüstérem (1998, 1999, 2001) és nyolc bronzérem (2002–2009) fémjelez, valamint az, hogy 2001-ben megnyerték a Magyar Kupát, a döntőben büntetőkkel múlták felül a címvédő, és akkor itthon már szinte egyeduralkodó Fotex Veszprémet 22–21-re. A válogatottal a 2004-es Európa-bajnokság volt az utolsó világversenye, de Hajdu János szövetségi kapitány még behívta a 2004-e Európa-bajnoki selejtezőkre az akkor már 40 éves beállót, aki 129 válogatottság és 149 gól után vonult vissza a nemzeti csapattól.

A nemzetközi kupákban is kiemelkedően szerepeltek

A Dunaferrel a nemzetközi porondon is remekül szerepeltek, az 1999–2000-es idényben az izrael Maccabi Raʿanana, az osztrák HC Fivers Margareten, a német TBV Lemgo és dán KIF Holding oda-visszavágós legyőzésével egészen a döntőig meneteltek a Kupagyőztesek Európa-kupájában (KEK), ahol végül a spanyol Portland San Antonio bizonyult jobbnak két mérkőzésen. 2003-ban pedig az elődöntőig jutottak az EHF-kupában. Rosta Miklós 2010-ben hagyta el Dunaújvárost, Mezőkövesden és Győrben vezetett le, 2013-ban vonult vissza. Később a Győri ETO SZESE ifjúsági csapatának lett az edzője. Fia, ifjabb Rosta Miklós magyar válogatott beálló.

A magyar férfikézilabda egyik legnagyobb hibája, hogy bizonyos erők megszüntették a Dunaferr SE szakosztályát, a Dunaferr óriási űrt hagyott maga után. Akkor nem akadémiának hívták, ami itt nevelőmunka terén folyt, mégis húsz évig a szak­ág a dunaújvárosi nevelésekre épült.

Díjai, eredményei

• Világbajnoki 4. (1997) • Világbajnoki 6. (2003) • Európa-bajnoki 6. (1998) • Európa-bajnoki 9. (2004) • Kupagyőztesek Európa-kupája (KEK) 2. (2000) • Szuperkupa-3. (2000) • 2x magyar bajnok (1989, 2000) • Magyat Kupa-győztes (2001)

Forrás

• kezitortenelem.hu / Éliás Gábor

Egyesületei

1985 — 1987
Graboplast SE
Győr
1987 —
GYÁÉV
Győr
1988 — 1989
Rába ETO
Győr
1989 — 1997
Győri ETO
Győr
1997 — 2010
Dunaferr Sportegyesület
Dunaújváros
2010 — 2012
Mezőkövesdi SE
Mezőkövesd
2012 — 2013
Széchenyi Egyetem SE
Győr

Eredményei

1995
Reykjavik; Kópavogur; Hafnarfjördur; Akureyri
Izland
Terem Kézilabda férfi kézilabda
17
1997
Kumamoto; Yamaga; Jacusiro
Japán
Terem Kézilabda férfi kézilabda
4
1998
Bolzano; Merano
Olaszország
Terem Kézilabda férfi kézilabda
6
2003
Guimares; Viseu; Funchal; Madeira; Caminha; Povoa de Varzim; Rio Maior; Espinho; Lisszabon
Portugália
Terem Kézilabda férfi kézilabda
6
Összes eredmény