Marosi

László

A Tatabányától mintegy negyven kilométerre fekvő Kisbéren született, de már kiskorától Tatabányára járt a családdal, amelynek kézilabdacsapata a hetvenes években egyre jelentősebb játékerőt képviselt a magyar bajnokságban, 1974-ben meg is nyerte az NB I-et. A klub a következő bajnoki címét négy év múlva ünnepelte, és a tizenöt éves Marosi László akkor már az utánpótlásban kézilabdázott. Tehetségét hamar felfedezték, felkerült a felnőtt csapathoz, és 1983-ban, húszévesen a magyar válogatottba is meghívót kapott, gerincműtéte miatt azonban nem utazhatott el a Los Angeles-i olimpia helyett megrendezett moszkvai Barátság Versenyekre. Az az év mégis remekül sikerült neki, a bajnoki aranyérem mellett megszerezte első gólkirályi címét az NB I-en, amit aztán ötször megvédett, amire rajta kívül azóta sem volt senki képes a hazai bajnokságban.

Marosi László eredetileg balátlövő volt, de a Mocsai Lajos vezette férfi válogatottban sokat szerepelt balszélsőként is, az eredeti posztján ugyanis nem akárki játszott: Kovács Péter. Kulcsszerepe volt az 1986-os világbajnoki ezüstéremben, Izland és Románia ellen is az utolsó percben szerzett góljainak köszönhetően nyertünk. Itthon kétszer választották meg az év legjobb kézilabdázójának (1987, 1988), a szöuli olimpián pedig negyedik helyen végzett a csapattal, a torna legjobb balátlövőjének választották. 1990-ben követte Mocsait a nyugatnémet TBV Lemgo együtteséhez, ahol egy évtizeden át maradt, és amellyel megnyerte a Bundesligát (1997), kétszer a német kupát (1995, 1997) és egyszer a Kupagyőztesek Európa-kupáját (1996). A német bajnokságban 260 alkalommal lépett pályára, 1213 gólja közül 311 volt hétméteres, Lemgóban legenda lett, 6-os számú mezét visszavonultatták.

Egy évtizednyi németországi légióskodás után hazatért Magyarországra, és mivel a Tatabánya éppen kiesett, így 37 évesen a Dunaferr csapatába igazolt, mellyel rögtön nyert még egy magyar bajnokságot, ontotta a gólokat, a Szeged elleni rangadón például 11-szer talált az ellenfél kapujába. A magyar válogatottban összesen 171 alkalommal szerepelt, és 710 gólt szerzett. 2000 januárjában egy Achilles-ín-sérülés vetett véget a karrierjének, és a következő évben Dunaújvárosból visszatért Tatabányára, immár sportvezetőként. Elnöksége alatt a Bányász stabilan a magyar bajnokság harmadik legerősebb csapata lett a Veszprém és a Szeged mögött, minden pénzügyi nehézséget túlélt, és 2022-ben megépült az új multifunkcionális sportcsarnoka is, amely otthona lett az egyesületnek.

• olimpiai 4. (1988) • olimpiai 7. (1992) • a B-világbajnokság győztese (1983) • világbajnoki ezüstérmes (1986) • világbajnoki-6. (1990) • KEK-győztes (1996) • 2x magyar bajnok (1984, 2000) • német bajnok (1997) • 2x Német Kupa-győztes (1995, 1997) • 2x az év magyar kézilabdázója (1987, 1988) • 6x NB I-es gólkirály (1984-1990)

• kezitortenelem.hu / Éliás Gábor