Flesch

János

Budapesten született, de szüleiről, életkörülményeiről semmit nem tudunk. A lépésekkel már kisgyerekként megismerkedett, komolyabban sakkozni azonban csak a jó hírű Fáy András Gimnáziumban kezdett el. Itt iskolatársai voltak a későbbi mesterek közül Földi József, Liptay László és Orendi Emil, valamint az agykutatóvá vált Vizi E. Szilveszter is. Ilyen közegben sakktehetsége gyorsan kibontakozott – noha az érettségit a Szent László Gimnáziumban tette le –, majd 1952-ben megnyerte Budapest ifjúsági bajnokságát. Moldova György így írt róla:

Ekkortájt a csapatmérkőzéseken sorra legyőzött nagynevű ellenfeleket (Barcza, Vajda, Négyesy) is. Érdekesség, hogy szimultánokat már ifjúsági korában is vállalt.

A középiskola után bevonult katonának (ekkor levelezési sakkal is foglalkozott, sőt válogatott is lett benne), majd ennek lejártát követően bányamunkára került Pécsre, önként. Mindeközben kisebb vidéki versenyeken vett részt, ahol pallérozódott tudása, és első alkalommal ekkor kötelezte el magát a Baranya megyei sakkélet felvirágoztatása mellett (ahol egyébiránt megyei első is volt). 1955 végén visszatért a fővárosba, és a sokszoros bajnokcsapat, a Vörös Meteor tagja lett. Itt gyorsan elérte a mesteri szintet, s 1956-ban megkapta az oklevelet. 1958-ban játszott először magyar bajnoki döntőben, ami később közel egy tucatszor megismétlődött. A tábla melletti műfajban 1962-ben debütált a válogatottban – közben első nekirugaszkodásra nemzetközi mester lett 1963-ban az Asztalos-emlékversenyen, ahol az exvilágelső Tallal is remizett –, és hamarosan világversenyeken is számításba vették. 1964-ben a sakkolimpián, 1965-ben az Európa-bajnokságon játszott piros-fehér-zöldben; utóbbin bronzérmet szerezve a csapattal. Leghíresebb győzelme is ebből a korszakából való, amikor is Korcsnoj nagymestert legyőzte.

1967-ben átigazolt az FTC sakkszakosztályának éltáblájára, ahol játékának és edzői tevékenységének köszönhetően a gárda gyorsan feljutott a legmagasabb osztályba. Öt esztendő múlva visszatért Pécsre sakkozni, és élete végéig ott is maradt. Sokat tett a helyi sakkozás népszerűsítéséért, és nem mellesleg az OB I első tábláján jól vitézkedett a magyar világklasszisok ellen. Ennek megérdemelt eredménye volt a nemzetközi nagymesteri titulus, amit végül – sok küzdelem után – 1980-ban ítéltek meg neki. Nagyjából ebben az időszakban kezdte gazdag sakkirodalmi munkásságát. Kezdetben társszerzőként, később egyedül adta ki rendkívül olvasmányos szak- és tornakönyveit (idegen nyelveken is), melyeken az 1970-es évek sakkgenerációja felnőtt. Humoros személyiségét a köteteibe is belevitte; szállóigéi és a róla szóló anekdoták száma végtelen.

Tartalmas élete leghíresebb eredménye egy szimultánhoz köthető, amire tudatosan készült hónapokon át. 1960. október 16-án világrekordot állított fel a vakszimultánozás terén: 52 ellenféllel játszott (40 táblán fehérrel, 12-n feketével) 12 órán keresztül a figurák megtekintése nélkül, ami azóta sem sok sakkozónak sikerült. A rekordeseményt részben filmre vették, és számos országban bemutatták. A képkockákon jól lehet érzékelni, hogy mekkora megterhelést jelent egy ilyen – segédek segítségével lebonyolított – memóriapróba. (Már iskoláskorában kiváló fejszámoló volt, és rengeteg verset is tudott kívülről.) A vakjátékban is volt gyakorlata, még ha kevesebb riválissal szemben is, ezért vállalkozott a bohém és lobbanékony természetéhez illő páratlan produkcióra. A kísérlet sikerült, a végeredmény ekképp alakult: 31 győzelem, 18 döntetlen és 3 vereség. Nem csoda, hogy később Európa-szerte meghívták hasonló mutatványokra. Flesch János nem túl hosszú élete tele volt meghökkentő eseményekkel. Sajnos a halála is ide sorolható. Feleségével – a szintén sakkozó Tenyei Ildikóval – 1983 telén egy angliai verseny alatti autóbalesetben vesztették életüket, maguk után hagyva két kiskorú gyermeküket. A hír sokkolta a magyar sakktársadalmat, s csak a nagymester után hátramaradt sakk-könyveinek sorai enyhítették a kollektív fájdalmat.

• Magyar Sakkélet • Magyar Sakkvilág • Arcanum