Kangyal
Tibor

Az 1964-es tokiói olimpián szerepelt magyar bajnok és háromszoros kupagyőztes kosárlabdázó és kosárlabda edző.

Születési hely
Budapest
Születési idő
1942. máj. 28.
Becenév
Öcsi

Életrajz

Az általános iskolában testnevelő tanára Kertész Tibor, a tízpróba magyar bajnoka volt. Hatására atlétaként kezdte sportpályafutását, azonban nem sokkal később bátyja elvitte a Tipográfia csapatába, ahol Jaszlits László kezei alatt váltott a kosárlabdázásra. Fél évvel később a Ganz-MÁVAG-hoz igazolt, ahol 1959-től lett a felnőtt gárda irányítója Csányi Zoltán edzőnél. Tizenhat évesen lett az ifjúsági válogatott játékosa Bánki Ferenc, majd tizennyolc évesen már a felnőtt válogatottba is meghívták Páder János edző csapatába. Miután felvették a Műszaki Egyetem építészmérnöki karára kényszerűen át kellett igazolnia a MAFC-hoz, ahol első osztályú pályafutása végéig szerepelt, és mai is aktív tagja. Itt szerezte magyar bajnoki címét 1970-ben. Emellett háromszoros kupagyőztes. Edzője Szabó János, Szegedi László, Verbényi József, Haris Ferenc és Balogh Gábor volt. Elvégezte a Testnevelési Főiskola edzőképzőjét is. Ebben a minőségében is ült a MAFC kispadján két időszakban. Részt vett a tokiói olimpián, az 1963-as Európa-bajnokságon negyedik lett, és bronzérmes az Universiadén 1965-ben. A hatvanas évek végén meghívták az NBA-draftra, de a korabeli politikai rendszer nem engedte ki.

Az Európa-bajnok Zsíros Tibor kérdezte Kangyal Tibortól, azaz Öcsitől: „Nem kellene neked az NB I-ben játszani?"

Eredményei

Európa-bajnoki 4. helyezett Wroclawban (1963), és 13. Tamperében (1967). 1964-ben olimpikon volt Tokióban, a válogatottal a 13. helyen végeztek. 1965-ben bronzérmet szerzett a nemzeti együttessel a budapesti Universiadén. 1970-ben magyar bajnok a MAFC együttesével. Háromszoros Magyar Népköztársasági Kupa-győztes (1965, 1970, 1972).

Egyesületei

1956 — 1959
Tipográfia TE
1960 — 1963
Ganz-Mávag SE
Budapest
1963 — 1974
Műegyetemi Atlétikai és Football Club
Budapest

Eredményei

1964
Tokió
Japán
XVIII. nyári olimpiai játékok
Kosárlabda férfi kosárlabda
13
1963
Wroclaw
Lengyelország
Kosárlabda férfi kosárlabda
4
1967
Helsinki; Tampere
Finnország
férfi kosárlabda Európa-bajnokság
Kosárlabda férfi kosárlabda
13