Kovács

Pál Ádám

A debreceni születésű Kovács Pál Ádám 1928-ban került Budapestre, ahol a Toldy Ferenc reáliskolába járt és 1930-ban ott érettségizett. 1930-ban a Közgazdaságtudományi Egyetemen végzett el egy évet. 1931 nyarán lett a budapesti Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia mérnök tiszti hallgatója. 1935. augusztus 20-án tüzértisztként hadnaggyá avatták. 1939-ig Budapesten az 1. és 2. tábori tüzérosztályoknál beosztott tisztként teljesített szolgálatot. 1939. november 1-jén nevezték ki főhadnagynak. 1939-ben az 1. légvédelmi tüzérosztálynál ütegparancsnokként, majd 1941-1942-ben a keleti harctéren szolgált. 1942 elején a Légvédelmi Tüzérkiképző Ezrednél különböző kiképzőtanári beosztásokat látott el. 1942. április 1-jén századossá léptették elő. 1945. május 1-től 1946. május 31-ig francia hadifogságba került. 1947. június 1-jével végelbánás alá vonták, nyugállományba és tartalékállományba helyezték. A Ganz Vagongyárban lett műszaki tisztviselő (1946-1956). 1957-ben, mint tartalékos tisztet megbízhatatlannak minősítették. A katonai rehabilitáció keretében 1993. február 16-án alezredessé léptették elő. 1994. december 24-én a köztársasági elnök a honvédelmi miniszter javaslatára nyugállományú dandártábornokká nevezte ki.

Kovács Pálra először 21 éves korában figyelt fel a vívó társadalom. 1933-ban a budapesti kard Európa-bajnokságon a csapattal aranyérmes, a szokott mód maguk mögé utasítva az olaszokat (9:4), egyéniben 5 helyezést érte el. A csapatban úgy jutott szóhoz, hogy a magyar-lengyelen az olaszok által kióvott Rajcsányi helyére ugrott be és három győztes asszót is vívott (az óvás alapja, hogy Rajcsányit nem nevezték a csapatra, csakis az egyénire. Az olimpiai bajnok Piller azonban megsérült, és helyére az egyéni sorból Rajcsányi került. Helyt adtak az olasz óvásnak, törölték Rajcsányi eredményeit, ami persze a végeredményt nem befolyásolta)! 1933-ban eljutott a főiskolai világbajnokságra Torinóba, ahonnan a kardcsapat ezüstjével, a tőrcsapat bronzával tért haza. 1935, 1940 és 1942: egyéni magyar bajnok lett. Született atléta volt, magasba 178 cm-t, távolba 650 cm-t, hármasugrásban 13.70 cm-t ugrott, remek gátfutó is volt.

Gerevich Kovácsról: „Ragyogó fizikuma volt. Nem volt villámgyors, ezzel szemben roppant ruganyos. Technikailag kifogástalan. Egyenes - vagy cseles (egy vagy két cseles) - támadásokat csinált. Olyan messziről indított, hogy sokszor azt hittem, úgysem ér el. Ő azt gyakorolta, hogy támadása minél hosszabb legyen. Soha nem sietett, kivárt, fő erénye a nyugodtság volt.” Rajcsányi László olimpiai bajnok: „Kovács? Puha, macska lépés-fless, lépés-kitörés. Jó tempó, jó küzdő, ideális taktikus.” Öt olimpián vett részt, hat arany- és egy bronzérmet szerzett. 1936-ban a győztes kardcsapat (Berczelly Tibor, Gerei (Gerevich) Aladár, Kabos Endre, Kovács Pál, Rajcsányi László, dr. Rajczy Imre) tagja. Pazarul mutatkozott be az olimpián. A nyolcból hat alkalommal vívhatott, négy ország ellen csak győzött, összesen 21 asszót nyert, miközben csak kettőt vesztett.

1948-ban kardcsapatban (Berczelly Tibor, Gerevich Aladár, Kárpáti Rudolf, Kovács Pál, Papp Bertalan, Rajcsányi László) aranyérmes. A hatból négyszer kapott szerepet, a végelszámolás: 12 győzelem és 3 vereség. 12 sikerrel masírozott be az egyéni döntőbe, ahol csak Gerevichtől és a mexikói Olivától kapott ki, mindkétszer 5:4-re és így öt győzelemmel a dobogó harmadik fokán állhatott.

1952-ben Helsinkiben, a kard egyéniben a döntőben 8 győzelemmel aranyérmes lett. Az egyéni versenyben 19-szer vívott és 19-szer nyert! Egyéniben a valaha volt összes aranyérmes magyar vívó közül a legidősebbként Kovács nyert először olimpiai bajnokságot, 40 év és 13 naposan. A csapatban Kovács a Saar-vidék (15:1), majd Belgium ellen (13:3) minden ellenfelét lelépte. Az amerikaiak és a franciák ellen is 3 győzelem, 1 vereség volt a mutatója. Kovács ellen csak Vincenzo Pinton örülhetett a fináléban (4:5), mert győzelem közeli helyzetbe hozta olasz csapatát (7:5). De hiába, mert a magyar csapat fordított. Mivel a találatarány is nekünk kedvezett, az olaszok az utolsó csörtét fel is adták a döntőben, így Kovácsnak már nem is kellett vívnia a záró mérkőzésén Gastone Daré ellen és ezzel alakult ki a 9:7-es siker. A bajnokcsapat: Berczelly Tibor, Gerevich Aladár, Kárpáti Rudolf, Kovács Pál, Papp Bertalan, Rajcsányi László.

1956-ban, Melbourne-ben és 1960-ban, Rómában az aranyérmes kardcsapat (1956: Gerevich Aladár, Hámori Jenő, Kárpáti Rudolf, Keresztes Attila, Kovács Pál, Magay Dániel; 1960: Delneky Gábor, Gerevich Aladár, Horváth Zoltán, Kárpáti Rudolf, Kovács Pál, Mendelényi Tamás) tagja volt. Mindkét alkalommal előfordult vele az a számára különleges helyzet, hogy negatív mérleggel zárt egy-egy mérkőzést. Melbourne-ben a szovjetek ellen, Rómában a lengyelek ellen megállt a tudomány és 1 győzelem mellé három vereség is bekerült. 1956-ban, kard egyéniben a 7. helyen végzett. Horváth Zoltán olimpiai bajnok: „Ha Kováccsal kerültem szembe, valószínűtlen higgadtsággal tartotta a távolságot. Nem engedett kibontakozni, valahol mindig belezavart, kézzel is, lábbal is ritmust váltva kényelmesen, lassan, de állandóan széttörte a kezdeményezéseimet. Amikor már azt hittem, hogy most már meglephetem, mikor egyre jobban közelebb merészkedtem, akkor jött egy robbanásszerű egyenes fej fless támadás vagy egy cseles támadás, vagy pengefogás támadás. Vívása rendkívül egyszerű volt, látszólag, a rutinjával kicsalta a hibákat. Ilyenkor nem volt kegyelem.” A vívótársadalom „Fuxi”-ja becenevét onnan kapta, hogy ésszel vívott és ravasz volt, mint a róka.

Pályafutása során a világbajnokságokon kilenc arany (két egyéni: 1937, 1953 és hét csapat: 1937, 1951, 1953, 1954, 1955, 1957, 1958) és két ezüstérmet (egyéni: 1951, 1954), az Európa-bajnokságon egy aranyérmet szerzett csapatban (1933). A tizenhatszoros magyar bajnok, ebből hétszer egyéniben (1934 és 1960 között), 27 évig volt válogatott vívó.

Az aktív sportolástól negyvennyolc évesen, a római olimpia után vonult vissza. Ezután előbb a Magyar Vívószövetség alelnöke, majd elnöke (1963-1968). 1958-ban és 1960-ban a Magyar Testnevelési és Sport Tanács (MTST) tagjának nevezték ki. 1968-tól a MOB tagja és a Nemzetközi Vívószövetség (FIE) Végrehajtó Bizottságának tagja és a Kard Szakbizottság elnöke volt. 1980-tól 1988-ig a FIE alelnöke, 1988-tól örökös tiszteletbeli tagja. Egyik vezetője volt a Magyar Olimpiai Bizottság önállósága visszaszerzését megteremtő 1989. évi közgyűlésnek, és részt vett az új alapszabály kidolgozásában is. A civil életben 1968-1986-ig a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) alelnöke volt. Az országban elsők között kapott engedélyt presszó nyitására. A vendégek szerint a belvárosi Quintben (1957-től) mérték a legjobb kávét Budapesten. Hosszú éveken át versenybíróként és sportvezetőként is elismert szaktekintélynek örvendett. A Marosvölgyi György szerkesztésében megjelent Bajnokokról bajnokok (Villás Alapítvány, Budapest, 1995) című könyvben „A vívás és a lövészet mestere” címmel írt a Berczelly Tiborral kapcsolatos emlékeiről.

Egyesületei: Budapesti Budai Torna Egylet (1929-1931), Ludovika Akadémia Sport Egylet (1931-1935), Honvéd Tiszti Vívó Klub (1935-1945), Ganz Vasas (1945-1954), Vasas SC (1954-1960). Mesterei: Kranzberger Károly (1930-1932), Tusnádi Alfréd (technika oktatás) (1932-1935), Borsody László (taktika oktatás) (1935-1940), Jekelfalussy-Piller György (1952-1960). Három fia közül kettő, Attila és Tamás olimpiai helyezett, világbajnok kardozók, akik közül Attila 1964-ben, Tamás 1968-ban, 1972-ben és 1976-ban vett részt az olimpián. Tamás 1986 után a Magyar Vívószövetség igazgatója, majd a válogatott szövetségi kapitánya volt. 2007. január 1-jétől töltötte be a MOB sportigazgatói tisztét.

Tűzkereszt, Koronás Bronz Érdemérem, Kormányzói Dicsérő Elismerés Bronz Fokozat, Arany Toldi Miklós Érdemérem, Felvidéki Emlékérem, Erdélyi Emlékérem , Délvidék Emlékére, Olimpiai bajnok jelvény zöld babérlevéllel (1942), Francia sportérdemérem ezüst fokozat (1976), NOB olimpiai érdemrend ezüst fokozat (1984), Nemzetközi Fair Play Bizottság díja (1985), A Minden Idők Legjobb Magyar Sportolói Egyesület tagja (1991), MOB-érdemérem (1993), Magyar Olimpiai Érdemrend (1994), Magyar Köztársasági Érdemrend arany fokozat, A köztársasági elnök posztumusz aranyérme (1996), A Nemzetközi Vívószövetség hírességek csarnokának tagja (2014), Magyar Népköztársasági Sportérdemérem arany fokozat (1951), Szocialista Munkáért Érdemérem (1953), A Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója (1954).

Nevét Budapest XV. kerületében gimnázium (Kovács Pál Baptista Sportgimnázium és Esti Gimnázium), a gimnáziumban található dombormű, Debrecenben egy alapítvány (kiemelkedő személyek részére) és egy díj (sportvezetők részére) őrzi. A Vasas SC Pasaréti Sportcentrumában (II. ker., Pasaréti út 11-13.) a sportcsarnok névadója; a dr. Csanádi Árpád Általános Iskola, Középiskola és Pedagógiai Intézetben (XIV. ker., Őrnagy u. 5.) tanterem, Mihály Gábor alkotta dombormű, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum udvarán (I. kerület, Kapisztrán tér 2-4.) és a fővárosi Farkasréti temetőben (XII. ker., Németvölgyi út 99.) elhelyezett központi emléktábla, valamint a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar (XII. ker., Alkotás u. 44.) aulájában és az Olimpiai Parkban (V. ker., Balassi Bálint u.) elhelyezett márványtábla őrzi emlékét. Nevét a Magyar Vívószövetség évente megrendezett kard világkupája (Gerevich-Kovács-Kárpáti) is őrzi.

Győr Béla-Klész László: Katonaolimpikonok (2012), Hencsei Pál-Ivanics Tibor: Magyar vívók az olimpiai játékokon (2006), dr. Horváth Géza: Ide veled régi kardunk! (2014), Jocha Károly: Ötkarikás beszélgetések (2012), Kozák Péter: Ki kicsoda a magyar sportéletben? I.-II.-III (1995), Syposs Zoltán: Villanó pengék (1975), Vívó Híradó, fie.org, arcanum.com.