Delneky

Gábor

A miskolci Lévay József Református Gimnáziumban érettségizett (1950), az Építőmérnöki Műszaki Egyetem (ÉME) vízépítő szakán építőmérnöki oklevelet szerzett (1954). A Bányászati Tervező Intézet (BÁNYATERV) gyakornoka (1954–1956), a Vízerőmű Tervező Iroda (VÍZITERV) Szennyvíz Osztály tervezőmérnöke (1956–1969). Az Egyesült Államokban telepedett le (1969). Chicagoban (1969–1983), majd Orlandoban élt (1983-tól). Orlando város közműveinek főmérnöke (1981–2002). Nyugdíjazása után Jordániában vízügyi szakértő (2002–2003), az iraki háború miatt visszatért Orlandoba, ahol reaktiválták és szakértő-tanácsadóként működött. Vízépítő mérnökként szennyvízzel, vízerőművekkel foglalkozott. Ő dolgozta ki – többek között – Orosháza és Szentendre közművesítésének terveit. Az Egyesült Államokban érdeklődése a szennyvizek újrafelhasználása felé fordult, elsők között dolgozott ki és alkalmazott eredményesen egy biológiai foszforeltávolítási módszert. Az 1990-es évektől újra felvette a szakmai kapcsolatot egykori munkahelyével, illetve a VÍZITERV jogutódjával. Közösen kidolgoztak egy tiszai monitoring rendszert, amely azonban nem került bevezetésre. A Miskolci Lokomotív (1948–1950), a Budapesti Haladás (1950–1952), a Vasas (1952–1970); közben a Budapesti Honvéd kardvívója (1956–1958).

Delneky Gábor családja még gyermekkorában Miskolcra költözött. Ott kezdett el vívni id. Gerevich Aladárnál, majd annak halála után Irsa Tibor vette át edzéseit (ő volt a szintén olimpiai bajnokká lett Ágoston Judit nevelőedzője is). Jeles érettségi vizsgája után – bátyja példájára – orvosnak készült, de származása miatt nem vették fel az orvosi egyetemre. Elment dolgozni üvegesnek, amikor munkahelye javaslatával sikeres pótfelvételi vizsgát tehetett a Műszaki Egyetem építőmérnöki karára (akkori nevén ÉME, majd ÉKME). Egyetemi évei alatt a Budapesti Haladásban kezdődött vívókarrierje, a Santelli-tanítvány Szabó László irányítása alatt lett válogatott kerettag. Tanulmányai befejezése után a Vasasban folytatta sportpályafutását, ahol Somos Béla volt a mestere. 1953-ban lett I. osztályú vívó, ekkor a nemzetközi felszabadulási emlékversenyen döntőbe került, 9. lett. Első győzelmét 1954-ben vívta ki, holtverseny után lett Balaton-bajnok, későbbi olimpiai bajnokokat (Keresztes, Hámori) maga mögé utasítva. 1955-ben szerezte első csapatbajnoki aranyát, amit 12 év során 1967-ig még hét követett. Abban az évben a csapattal első lett a Santelli Kupán és Livornoban is.

A melbourne-i olimpia után három olimpiai bajnok (Keresztes, Magay, Hámori) külföldre távoztával jelentősen megváltoztak a hazai erőviszonyok. Delnekynek új vetélytársai akadtak. De Gerevich Aladár, Kovács Pál és Kárpáti Rudolt is megmaradt, sőt az „öreg” Kovács Pál 1958-ban, 1959-ben és 1960-ban is megnyerte az országos bajnokságot (1958-ban épp Delneky előtt). Delneky 1957-ben szép eredményeket hozott a csapattal, első hely a Világ Ifjúsági Találkozón (VIT), a Santelli Kupán és Varsóban. A budapesti vb-n 1959-ben a nyolcas döntőbe ismét négy magyar vívó került, köztük Delneky, de végül helyezetlen maradt. A csapatban remélt vigaszt, de hazai páston nem sikerült a címvédés. Delneky a selejtezőben Hollandia ellen lépett pástra (két győzelmet aratott), majd az elődöntőben szintén két asszót nyert Olaszország ellen (9:6). A döntőben Lengyelország ellen ő is gyengén teljesített. Az egyéniben bronzérmes Pawlowski valamennyi magyar ellenfelét legyőzte: Delnekyt és Horváthot 5:4-re, az egyéni világbajnok Kárpátit 5:3-ra, a vb ezüstérmes Mendelényit 5:0-ra. Lengyelország 9:7-re verte a magyarokat. Delneky egyetlen győzelmét Piatkowski ellen aratta.

Delneky Gábor ott lehetett a nagy kardvívótriász (Gerevich Aladár, Kárpáti Rudolf, Kovács Pál) római olimpiai búcsúszereplésén. A csapat a selejtezőben Belgium ellen melegített be: többek közt a két olimpiai újonc Delneky és Mendelényi 2-2 győzelmével 9:3 lett a vége. A negyeddöntőben Románia ellen is ilyen eredmény született, Delneky ismét 2 győzelmet mutatott fel. Ezzel az újonc számára véget is ért az olimpia, mert az olaszok elleni elődöntőben (9:6) és a lengyelek elleni döntőben ő már nem vívott. A 9:7-es döntőbéli győzelem azt jelentette, hogy Magyarország 1960. szeptember 10-én sorrendben hetedszer is olimpiai bajnok lett kardcsapatban. Az 1908 óta tartó sorozat ezzel a kilencedik állomásához érkezett. A búcsúzó muskétások mellé felnőttek a fiatal tehetségek: Mendelényi Tamás, Horváth Zoltán és Delneky Gábor. Érdekesség: Gerevich Aladár 1932-ben, Delneky születési évében lett először olimpiai bajnok.

Delnekynek a világbajnokságokkal nem volt szerencséje, 1961-ben, Torinoban nemhogy arany nem született a csapatban, de még a döntő sem jött össze. A középdöntőbe jutásért a franciákon kellett túllépni és ez többek közt Delneky és Horváth 3-3 győzelmével sikerült is (9:6). A szovjetek ellen nem vívott, így csak a pást mellől láthatta, hogy 8:8 lett a vége és a 61:63-as találatarány szovjet sikert jelentett. A csapat a harmadik helyért a hazai pályán szereplő olaszokat verte (9:5), többek közt Delneky két győzelmével. Ez a világbajnokság a magyar vívósport számára nem hozott kiemelkedő sikereket. Egyetlen magyar világbajnokot sem avattak és ez 1925 óta, az első Európa-bajnoki arany megnyerése óta, addig egyszer sem fordult elő. Ezen a világbajnokságon először vesztettük el kardvívásban mind a két versenyszámot, amire addig nem volt példa a magyar vívósport történetében! Egyéniben Delneky a csoportjában holtversenybe került Horváth-tal, aki 5:2-vel zárta le kettejük továbbjutásért folyt csatáját. Olimpiai bajnok társa, Horváth Zoltán mondta róla egy jóval későbbi interjúban: „Delneky nagyszívű, rohamozó típus volt, de nem volt szép a technikája,” Ezt követően Delneky már nem került ki világversenyre, bár nemzetközi versenyeken ért el szép eredményeket: Hungária Kupa 3. (1963), Cannes 3. (1965). Az aktív sportolástól 1969-ben vonult vissza. Ezután külföldre távozott, az Egyesült Államokban 1969-ben telepedett le, már hosszú évek óta ott élt testvéréhez utazott. Amerikaiként még néhány kisebb versenyen elindult, majd egy rövid ideig a North Western University csapatánál edzősködött, illetve feleségével Park Ridge-ben vívóiskolát létesített.

Antal Zoltán: Világ-és Európa-bajnokságok 1893-1973 (1974) Dobor Dezső: Olimpiai Arcképcsarnok (1992), Hencsei Pál-Ivanics Tibor: Magyar vívók az olimpiai játékokon (2006), Vívó Híradó, Nemzeti Sport, Népsport, index.hu, Alapvonal, olimpia.hu, hunfencing.hu, eurofencing.info, fie.org, arcanum.com.