Rajczy

Imre

A szombathelyi premontrei gimnázium elvégzése után Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán folytatta tanulmányait. Tíz éven keresztül a Magyar Nemzeti Diákszövetség vezértitkára volt, majd 1934-ben a Nemzetközi Főiskolások Világszövetségében a sportosztály vezetője lett. Szülővárosában már 15 éves korától foglalkozott a vívással, ezért is jelentkezhetett 1930-ban a BEAC vívószakosztályába, ahol 1944-ig volt a szakosztály tagja. Itt Gerentsér László mester irányította a vívókat, aki pár perc iskola után Rajczyt Nagy Árpádhoz osztotta be, és az új tanítvány öt hét múlva megnyerte a gólyák viadalát. Feltűnően rövid idő alatt szorított helyet magának az elitben: 1934-ben a varsói, 1935-ben a lausannei Európa-bajnok csapat tagja, itt Gerevich mögött egyéniben ezüstérmes, úgy, hogy a magyarok közül egyedül ő győzte le mind a négy olaszt (Gaudinit, Marzit, Montanot és Pintont) a fináléban!

Nem sokkal az Eb előtt derült ki, hogy a szereplést lemondó Kovács Pál helyett ő indulhat, de csak azért, mert a főiskolai sportszövetség magára vállalta a költségek jelentős hányadát. Tehát utólag nevezték, ráadásul az elutazás előtt három nappal szerezte meg a doktorátust. Zöld Ferenc, BEAC-béli jó barátja így írt róla a lausanne-i szereplés hatása alatt: „Ha meg akarjuk rajzolni lelki világát és mindazokat az adottságait, amiknek sikereit köszönheti, mindenekelőtt fantáziája, invenciója, kitűnő fizikuma és hallatlan koncentrálási képessége tűnik először szemünkbe. Csupa dinamika. A dolgokat, mint gyorsan változó, mozgó, cselekvő tárgyakat éli át, számára minden él és a sima, csendes, harcok nélküli út nem az ő útja. Erős akaratú és nagy munkabírású.” 1935-ben Budapesten a főiskolai világbajnokságon dr. Rajczy három színtéren is bizonyított: a vb egyik főrendezőjeként sikeres világversenyt bonyolított le, közben egyéniben (5:4-re megverte Gerevichet a döntőben) és csapatban is a dobogó legfelső fokára állhatott. Nem tervezett kevesebbet, mint hogy megközelítse Piller György vívóeszét, Kabos híres tempóját, Kovács könnyedségét és Gerevich utolérhetetlen technikáját. Tény, gyorsan közelített feléjük, hiszen, az 1936. évi berlini olimpián 8:6-os magyar vezetésnél ő szerezte meg Masciotta ellen a kilencedik, vagyis az aranyat jelentő győzelmet. A korabeli újságíró így látta a történteket: „dr. Rajczy arcán lángol az öröm, mikor sisakját lekapja. Masciotta pillanatra habozik, de a bíróság elnökének intésére ellenfele, legyőzője keze után nyúl. A nézőtéren pedig elemi erővel harsog a huj, huj, hajrá, tombol az ünneplés.”

A csúcséve mégis 1937. február, ahol megnyerte San Remóban az Aranykard-versenyt (a döntőben az olasz „fenomén” Pintont verte kiélezett csatában). Erre a győzelmére később büszkébb volt, mint olimpiai bajnoki címére. 26 éves korára minden álma teljesült: olimpiai, világ- és Európa-bajnok lett, június derekán egyéni magyar bajnoki címet szerzett, július végén a döntőben az olaszokat 10:6-ra verve vb-győztes lett kardcsapatban (Berczelly Tibor, Gerevich Aladár, Kovács Pál, Maszlay Lajos, Rajcsányi László, dr. Rajczy Imre), majd augusztusban feleségül vette menyasszonyát, Simonfay Katalint. Olimpiai arany ide, világbajnoki trófea oda, a magyar kardozók legalább olyan nagyra tartották a hazai páston aratott diadalt, sőt! Dr. Rajczy - aki csoportjából úgy esett be a kilences fináléba, hogy a még továbbjutást jelentő harmadik helyért külön meg kellett vívnia Nyilassal - a döntőben mindenkit felülmúlt, és nyolc győzelemmel, veretlenül jutott fel a trónra. Két olimpiai bajnok így emlékezett vissza a stílusára: Berczelly Tibor: „dr. Rajczy Gerentsér legjobb kardtanítványa. Tudását csodálatos naturalista testcseleinek és alkatának (jó fejének, jó tempójának) köszönhette…” Kovács Pál: „Csúnyán vívott, de az erőssége volt nagy repertoárja. dr. Rajczy testcselekkel operált, keze gyors volt.”

Az 1936. évi berlini olimpián kardcsapatban aranyérmet szerzett a válogatott: Berczelly Tibor, Gerevich Aladár, Kabos Endre, Kovács Pál, Rajcsányi László, Rajczy Imre (1935-ig Rasztovich, később gyakran dr. Rajczy-Rasztovich). A következő, a londoni olimpia idején Rajczy már a világ másik végén élt és így legfeljebb csak az újságból követhette az olimpia eredményeit. Rajczy az ifjúság honvédelmi nevelése és a testnevelés országos vezetőjének, Béldy Alajosnak volt a személyi titkára, azonban idővel jobbnak látta elhagyni az országot a családjával együtt. (Béldy Alajost miniszteri titkárként 1946-ban halálra ítélték, végül életfogytiglant kapott, de súlyos betegsége következtében az év decemberében elhunyt.) Rajczy családjával 1948-ban telepedett le Argentínában.

Egyre bővülő társadalmi és sportpolitikai tevékenységet fejtett ki, a hazai és a nemzetközi főiskolai sportélet szervezésében vezető szerepet vállalt, megannyi funkciót töltött be, de sok elfoglaltsága ellenére is még háromszor állhatott fel a dobogóra az egyéni bajnokságokon. Sportpályafutása közben, 1935-ben a budapesti egyetemen államtudományi oklevelet szerzett. 1935-től a Magyar Nemzeti Diákszövetség vezértitkára és az Egyetem és Ifjúság című lap szerkesztője, illetve kiadója volt. 1941-től a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportegyesületek Országos Központjának főtitkára. A MOB-ban titkárként dolgozott. A Vallás és Közoktatási Minisztériumban 1936-tól segédtitkár, majd 1943-tól miniszteri titkár lett. Utolsó nagy dobásként 1944 márciusában még felkészült a csapatküzdelmekre, és harmadik helyhez segítette a BEAC-ot. A Horthy-rendszerben ellátott funkciói miatt családjával jobbnak látta elhagyni az országot. Zöld Ferencnek köszönhetően a döntés körülményeiről is tudunk. Dr. Rajczy kocsijában ültek 1944. december 24-én, Budapesten a légiriadó alatt, és a BEAC-béli társ túlordítva az ágyútüzet kiabálta barátjának, hogy ha menni akar, ez az utolsó óra. „A térkép fölé hajoltunk, majd megszűnt a riadó, megöleltük egymást. Ez volt a búcsú.” Európai tartózkodás után 1948-ban települt át Argentínába. A dél-amerikai ország küldöttségének tagja volt az 1956. évi melbourne-i olimpián, az 1962. évi Buenos Aires-i vívó vb-nek pedig egyik rendezője volt. Amikor a Peron elnökségének véget vető katonai junta 1955 novemberében átadta a hatalmat Aramburunak, ő a kardvívó olimpikon (1948) Huergo tábornokot nevezte ki az Argentin Sportszövetség és az Argentin Olimpiai Bizottság élére. Huergo késedelem nélkül titkárként maga mellé hívta dr. Rajczy-t, aki tíz éven át az argentin kardválogatottat is edzette. Az argentínai Hungaria vívószakosztályának is az elnöke lett. Dr. Rajczy Imre az 1960-as évek végén túlélt egy szélütést, a második agyvérzés azonban már végzetesnek bizonyult, 1978. március 31-én hunyt el.

Signum Laudis (1935), Toldi Miklós arany érdemérem (1936), Toldi Miklós ezüst érdemérem (1938, 1939), Olasz Korona Rend lovagkeresztje (1942), Magyar Érdemrend lovagkeresztje (1943), Német Sasrend I. osztályú érdemkeresztje (1943), Bolgár Polgári Érdemrend tisztikeresztje (1943), Az egyetlen szombathelyi születésű olimpiai bajnokról utcát neveztek el a vasi megyeszékhelyen, Szily János utcai szülőházán 2001-ben emléktáblát helyeztek el Dél-Amerikában élő fia jelenlétében, a szombathelyi sportiskola pedig felvette dr. Rajczy Imre nevét. A Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület dr. Rajczy Imre szülőházánál időről időre koszorúzásokat, megemlékezéseket szervez. Az egyesület tisztelete jeléül egyik díját dr. Rajczy Imréről nevezte el.

Antal Zoltán: Világ-és Európa-bajnokságok 1893-1973 (1974), Hencsei Pál-Ivanics Tibor: Magyar vívók az olimpiai játékokon (2006), dr. Horváth Géza: Ide veled régi kardunk! (2014), Horváth Vilmos: Olimpiai bajnok a Szily utcából, Vívó Híradó, Nemzeti Sport, Népsport, index.hu, Alapvonal, olimpia.hu, eurofencing.info, fie.org.