Berczelly

Tibor Rezső

Berczelly Tibor visszaemlékezése: „A középiskola felsőbb osztályaiban, az összes csapatban szerepeltem, foci, kézilabda, úszás, vízipóló, atlétika, eveztem is. A vitorlázó repülés kivételével szinte nincs sport, amit ne csináltam volna. Bokszban a SPOTI-ban Harangi olimpiai bajnok öklözővel kerültem össze. Szavát adta, hogy nem üt meg. Tartotta is, de én a 3. menetben nekiszaladtam az öklének. Leültem és képtelen voltam felállni. Szabályosan kiütött, anélkül, hogy megütött volna. A SPOTI-ban kezdtem intenzívebben a lövészettel is foglalkozni.” 1929-1932 között a magyar királyi honvéd Ludovika Akadémia hallgatója volt, és 1932. augusztus 20-án avatták hadnaggyá. Tényleges szolgálatát 1934. augusztus 20-án kezdte meg. 1938-ban végzett a magyar királyi Toldi Miklós Honvéd Sporttanár- és Vívómesterképző Intézet hallgatójaként. Csapattiszt lett a Nándor laktanyában, majd a 16. honvéd gyalogezred I. zászlóaljánál, a váci különítménynél. 1940-ben Jutason szolgált, 1941-től a magyar királyi Toldi Miklós Honvéd Sporttanár- és Vívómesterképző Intézet tanára lett. 1944-ben Komáromban teljesített szolgálatot, majd a következő évben őrnagyként vonult nyugállományba.

Berczelly visszaemlékezése: „…próbaiskolára mentem Santelli Italohoz, a híres olasz mesterhez. Az volt a kikötés, ha elég tehetségesnek tart, akkor fél tandíjjal fog tanítani. Az egész tandíj 50 pengő volt, nagy pénz annak idején. Sohasem felejtem el első találkozásomat az ősz hajú mesterrel. Iskoláztunk kb. 5-6 percet, mely idő alatt állandóan szidott, mint később is az életben végig, hogy „lassú kérem, krumpliszsák, vicinális” stb. Az öltözőben azt mondom, ez az ember még 100 pengőért sem fog engem tanítani… A válasza meglepő volt, ingyen elvállalt… Egy egész évet vívtam már, amikor a társaságában a magyar bajnokságra mentünk. Tersztyánszky Ödön olimpiai bajnok nyerte meg 1927-ben és 1928-ban is, ekkor voltunk mi ott (1928-ban érettségiztem). Ott ültünk fent az erkélyen a nemzeti lovardában, mert akkor még ott rendezték a nagy versenyeket. Ahogy az idősebbektől (Petschauer, Garai, Glykais) eltanultuk, úgy beszéltünk mi is „Santelliül”. Észrevettem, hogy Tersztyánszky bal kézzel fogja a kardot. A megszokott stílusban szóltam Santellihez „Kérem Maestro, az ember ki lenni bal kéz!” Mire ő: „Kérem, piccolo ez lenni előny vívás!” „Kérem Maestro én lenni született bal kéz” ugyanis mindez ideig jobb kézzel vívtam, nem tudván, hogy ballal is lehet. „Kérem, lenni nagy marha” – válaszolta. A következő alkalommal már bal kézre vett át…”

Első érmet hozó versenye a torinói főiskolai vb, ezüstérem csapatban (1933). A következő főiskolai vb-t Budapesten rendezték, ahol első lett a csapattal, egyéniben bronzérmes, sőt tőrrel is megnyerték a csapatot. Abban az évben még nagyobb sikert élhetett át: a lausanne-i Európa-bajnokságon a csapat aranyérmes lett. Három olimpián indult vívóként. 1936-ban Berlinben és 1948-ban Londonban az aranyérmes kardcsapat (1936: Berczelly Tibor, Gerei (Gerevich) Aladár, Kabos Endre, Kovács Pál, Rajcsányi László, dr. Rajczy Imre; 1948: Berczelly Tibor, Gerevich Aladár, Kárpáti Rudolf, Kovács Pál, Papp Bertalan, Rajcsányi László) tagja volt. Berlinben, a kard egyéniben a középdöntőben kiesett és 9. helyezett lett. 1952-ben, Helsinkiben a győztes kardcsapat (Berczelly Tibor, Gerevich Aladár, Kárpáti Rudolf, Kovács Pál, Papp Bertalan, Rajcsányi László) és a bronzérmes tőrcsapat (Berczelly Tibor, Gerevich Aladár, Maszlay Lajos, Palócz Endre, Sákovics József, Tilli Endre) tagja volt, és kard egyéniben szintén bronzérmes lett. A csapatok húzóembere volt mindhárom aranyérem kivívásakor. 1936-ban a döntőben a nyolc közül hét mérkőzésen állt pástra, csak az utolsón nem kapott szerepet. A hét asszójából 24-et nyert meg és csak hármat vesztett el. 1948-ban négy találkozón vívott, 11 győzelem és 2 vereség volt a mérlege. Különösen szenzációsan teljesített az olaszok ellen, ahol mind a négy ellenfele csak gratulálhatott neki. 1952-ben a kilencből öt mérkőzésen szólították pástra, 15-ször hirdették győztesnek és csak háromszor szenvedett vereséget. A három olimpia összességét nézve (csak a csapatban) 50 sikerrel megvívott asszó és csak nyolc vereség! Gerevich Aladár olimpiai bajnok társa nyilatkozta róla: „A csapatnak örökös erőssége volt. Fő fegyvere a nyugalma és a gazdag taktikai tárháza. Karja rövid volt, de annál gyorsabb. Ragyogó idegzete, ragyogó hárító készsége gyakran húzta ki a csapatot veszélyes helyzetekből.” 1952-ben az egyéniben Kovács Pál a bajnok, második Gerevich és harmadik Berczelly, aki a holtversenyt eldöntő újravívásban 5:3-ra legyőzte az olasz Darét és bronzérmes lett. Ezzel negyven év után fordult elő újra, hogy a dobogó mindhárom fokán magyar kardozó állhatott! A kitűnő tempóérzékéről és fantasztikus küzdőképességéről ismert Berczelly nagyon hitt abban a vívó babonában, melyre 1932 óta talált példákat. Azóta megszakítás nélkül háromszor is úgy alakult, hogy az adott olimpia bronzérmese a következő olimpia kard bajnoka lett. Berczelly úgy számolt, hogy a tradíció folytatódásával ő lesz a soros 1956-ban, de ehhez képest a sportvezetés be se válogatta a csapatba, ami sírig tartó fájdalmat okozott a számára.

Pályafutása során világbajnokságokon 4 arany- (1937, 1951, 1953, 1954), 1 ezüst- és 1 bronzérmet, Európa-bajnokságon 1 aranyérmet (1935) szerzett. Horváth Zoltán olimpiai bajnok kardozó így látta: „Berczelly rendkívüli védőkészségéről és majdnem statisztikai alapon kidolgozott szisztémájáról volt híres. Roppant jól védett és csinált második szándékú támadásokat. Jól is vágott elő, többnyire összetett támadásokkal indult.” Sokoldalú vívó volt, ezt mutatja, hogy 28-szor lett magyar bajnok (8 kard egyéni, 11 kardcsapat, 8 tőrcsapat, 1 párbajtőrcsapat). 1932 és 1955 között volt válogatott. Berczelly a legtöbb egyéni kardbajnokságot nyert magyar vívó! Tőrrel nyolcszor volt bajnokcsapat tagja 1940 és 1954 között. Sokoldalú volt, egy alkalommal lövészetben (nagybb sportpisztoly versenyszámban) is nyert magyar bajnokságot (1942).

Mesterei: 1927-ben Lakatos György, 1928-1929 Italo Santelli, 1930-1935 Borsody László és 1945-1955 Somos Béla. Egyesületei: Zrínyi Miklós Akadémia Sport Egylet (1931), Ludovika Akadémia Sport Egylet (LAS, 1932-1933), HTVK (1934-1936), Magyar Athletikai Club (MAC, 1937-1939), HTVK (1940-1945), Toldi Miklós SC (1945-1946), Csepeli MTK (1946-1953), Csepeli Vasas, Budapesti Vörös Meteor (1954-1955).

Aktív pályája után, 1948-tól a Magyar Nemzeti Bank főfelügyelője, majd a Testnevelési Főiskola vívótanára és a Budapesti Vörös Meteor vívómestere lett. 1964-től mesteredző. Megalapította az Olimpiai Bajnokok Sportiskoláját, amelyben nagy szerepet játszott a hazai vívók utánpótlás-nevelésének meghonosításában. Barátai „Suta” néven szólították a balkezes, heves vérmérsékletű, de melegszívű sportembert. A Marosvölgyi György szerkesztésében megjelent Bajnokokról bajnokok (Villás Alapítvány, Budapest, 1995) című könyvben Kovács Pál: „A vívás és a lövészet mestere” és Pető Adrienne: „A suta” címmel írt vele kapcsolatos emlékeiről. A Csanádi Árpád Általános Iskola, Középiskola és Pedagógiai Intézetben (XIV. ker., Őrnagy u. 5.) az egyik tanterem az ő nevét viseli, és bejáratánál bronzportré (Mihály Gábor Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása), a Csepeli Sportcsarnokban (XXI. ker., Béke tér 1.) pedig emléktábla őrzi emlékét. Nevét a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum udvarán (I. kerület, Kapisztrán tér 2-4.) és a fővárosi Farkasréti temetőben (XII. ker., Németvölgyi út 99.) elhelyezett központi emléktábla mellett a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar (XII. ker., Alkotás u. 44.) aulájában és az Olimpiai Parkban (V. ker., Balassi Bálint u.) elhelyezett márványtábla is őrzi. Ikerlányai, Adrienne és Judit tőrvívók lettek. Unokaöccse Szőcs Bertalan tőrvívó edző lett kiváló tanítványok hosszú sorával. A Magyar Vívó Szövetségben az úttörő korosztályú versenyek országos alapítója és egyben szervezője. 1972-től a Bp. Vörös Meteor vívószakosztályának edzője volt.

• Antal Zoltán: Világ-és Európa-bajnokságok 1893-1973 (1974), • Dobor Dezső: Olimpiai Arcképcsarnok (1992), • Győr Béla-Klész László: Katonaolimpikonok (2012), • Hencsei Pál-Ivanics Tibor: Magyar vívók az olimpiai játékokon (2006), • dr. Horváth Géza: Ide veled régi kardunk! (2014), • Kozák Péter: Ki kicsoda a magyar sportéletben? I.-II.-III (1995), • Vívó Híradó, • Nemzeti Sport, Népsport, • index.hu, Alapvonal, • olimpia.hu, • nevpont.hu, • hmse.hu, • hunfencing.hu, • eurofencing.info, • fie.org, • arcanum.com, • Babits kiadó: Ki kicsoda a magyar sportéletben?.