Ezüstérmes lett a PMSC-vel
Komlón született, 1960. szeptember 14-én. Mázaszászváron nőtt fel, ahol édesapja is játszott a helyi csapatban – nem volt nagy csoda, hogy ő és a testvére is naphosszat rúgták a labdát. Eleinte még játékból, aztán már a helyi Bányász serdülőcsapatában. Az első években, mivel még nem érte el az alsó korhatárt sem, feketén. 1975-ben a Pécsi Sportiskolába került, miután a megyeszékhelyre, a Pollack Mihályról elnevezett építőipari szakközépiskolába került. Abban az esztendőben már huszonkétezer néző előtt futballozhatott! A másodízben kiírt, „Bácsi, kérem, hol lehet itt focizni?” elnevezésű tehetségkutatón bekerült a legjobbak közé. 1975. augusztus 30-án, az újonc Kaposvári Rákóczi a Vasas elleni, első hazai mérkőzésének előmeccseként játszott kortársaival. 1977-ben bekerült az ifjúsági válogatottba, majd 1979. június 16-án, az utolsó fordulóban, a Bp. Honvéd ellen bemutatkozott az NB I-ben. Garami József nevelése volt, Szőcs Jánosnál debütált, mégpedig a Katzirz – Tapaszti, Róth, Pál, Kincses – Lutz, Schulteisz, Dárdai – Kardos, Dobány, Vígh összeállítású csapatban. A következő szezonban már 18, az 1980–1981-esben pedig már 31 bajnoki meccs jutott neki – alapemberré vált. Budapestre nem vágyott, de a fénykorát élő, Verebes József által irányított Rába ETO-ba szívesen eligazolt volna. 1983-ban a Mágus minden követ megmozgatott azért, hogy leszerződtesse, megerősítendő a védelmet, de az ügy elakadt. Ahogyan Győrben mondták, „Budapesten nem akarták, hogy az ETO még erősebb legyen.” Ha Róth Antal a Kisalföldre igazolt volna, talán magyar bajnoki aranyérme is lenne. Így „csak” ezüstérmet szerzett, mégpedig az 1985–1986-os idényben. Akkoriban így festett a PMSC alapcsapata: Bodnár – Kónya, Toma, Róth, dr. Brezniczky – Túri, Lőrincz, Czérna, Megyeri – Lovász, Mészáros. Még a kevesebb szerepet kapók között is olyan futballisták akadtak, mint Dárdai Pál, Dobány Lajos, Bérczy Balázs, Márton Gábor, vagy éppen Lutz Jakab. Ennél jobb bajnoki helyezést soha nem ért el a PMSC,
Kétszer volt az Év játékosa
Miután meghívást kapott az utánpótlás, majd az olimpiai válogatottba is, 1983. szeptember 7-én a nyugatnémet válogatott ellen bemutatkozott az A-válogatottban. Elismerő értékelést kapott másnap reggel a sportnapilapban: „Róth újonc létére úgy játszott, mint egy régi, tapasztalt válogatott. Nem kapkodott, hanem nyugodtan, körültekintően oldotta meg feladatát, sokszor leszerelte az előretolt csatárokat. Nem egyszer Littbarskit is! Méltán érdemel további bizalmat.” Az éppen egy évvel később kezdődő selejtezőkön már alapemberként szerepelt a válogatottban, 1984 júniusa és 1995 vége között egyetlen mérkőzésről sem hiányzott Mezey György csapatában. A ciprusiak elleni idegenbeli mérkőzésen fontos gólt szerzett. „Róth a védelem és a csapat legjobb tagjának bizonyult. Magabiztosan és elegánsan szerelt, pontosak voltak indításai és egy nagyszerű előretörése nyomán ő szerezte egyenlítő gólunkat” – írta róla a másnapi Népsport. 1986. február 6-án a Sportkórházban dr. Jakab Gábor gerincoperációt hajtott végre rajta. Gyorsan felépült, játszott aztán a mexikói Mundialon. Az esztendő végén a Magyar Labdarúgó Szövetség 1984 után ismét az Év játékosa címmel tüntette ki.
Romáriót fogta az utolsó meccsén
1986 októberében 400 000 guldenért a Feyenoordhoz igazolt. A magyar játékosok közül addig csak Nyilasi Tiborért fizettek magasabb összeget. Kinti pályafutását sérülések árnyékolták be, 1990. december 3-ig mindössze 32 hivatalos mérkőzést játszott. Az első hollandiai szezonjában a bajnokság harmadik helyén végzett a rotterdamiakkal, abban a szezonban a klub korábbi BEK-győztes hátvédklasszisa, Rinus Israël volt a csapat edzője, a keretben olyan sztárok voltak, mint Simon Tahamata, Bennie Wijnstekers, Joop Hiele és Mario Been. Utolsó mérkőzéséről (1990. december 3), amelyen a Feyenoord 4-0-ra megverte az akkor Európa legjobbjai közé tartozó PSV Eindhovent, azt mondta a FourFourTwo magyar kiadásának hasábjain: „Az a PSV 1988-ban BEK-győztes volt, és nekem a brazil Romáriót kellett fognom. Sajnos ez volt az utolsó meccsem pályafutásom során, mert negyedórával a vége előtt elszakadt a térdszalagom, és huszonkilenc évesen úgy döntöttem, befejezem. A búcsú mégis inkább emlékezetes lett, mint fájdalmas, mert a csapattársam, Kiprich József szenzációsan játszott, gólt is szerzett, és a másik háromban is nagy szerepe volt.”
Edzői, sportvezetői pályafutása jelentős része az MLSZ-hez kötődik
Visszavonulása után edzőként kezdett dolgozni. 1990-től két esztendőn keresztül a PMSC-Fordan utánpótlásában tevékenykedett, majd Mohácsi FC-t irányította. 1993-tól újból a PMSC-nél dolgozott, egy évig vezetőedzőként, aztán 1994-től 1998-ig az egyesület utánpótlásánál. 1998-tól 2000-ig a Matáv-Sopron kispadján ült, a szürke-bordókat felhozta az élvonalba. 2001-től egy éven át a PMFC szakvezetője volt. 2002-től az U21-es válogatottat készítette fel, ebben a pozíciójában 2008-ig maradt, akkor visszatért a PMFC-hez. Csapatát bejuttatta a második Ligakupa döntőjébe. 2009-től 2010-ig a Haladás VSE együttesét kormányozta. 2010-ben újfent az U21-es válogatott élére került. 2014 nyarán új pozícióba került, ám továbbra is az MLSZ alkalmazásában áll, az U15–U19-es korosztályos válogatottaknál folyó munkát koordinálta. 2018 tavaszán Georges Leekens stábjának is tagja volt az A-válogatottnál. 2020 nyara óta az MLSZ sportigazgató-helyettese, az utánpótlás-válogatottak felügyelője.