Péter

Zoltán

Péter Zoltán Zalaistvándon született 1958. március 23-án. A családját egyáltalán nem érdekelte a futball, csak az egyik nagybátyja játszott a járási osztályban, Pókaszepetken. A későbbi válogatott védő is ott tette meg a kezdeti futballista lépéseket, méghozzá meglehetős sikerrel, hiszen az általános iskola csapatával 1969-ben ezüstérmes lett az országos úttörő olimpián. 1971-ben került Zalaegerszegre, a megyeszékhelyen folytatta tanulmányait, miközben a Mező Ferenc Sportiskolában játszott. 1972-ben a sportiskola átkerült a ZTE-hez, és a tehetséges fiú előbb a serdülőknél, majd az ifiknél száguldozott. Eredetileg csatár volt, idővel balhátvéd lett belőle.1976-ban érettségizett, akkor rögtön szerződést kapott a zalai klubtól. Abban az esztendőben debütált a kék-fehérek első csapatában. Egyszer sértődésből leállt fél évre, hogy népi tánccal múlassa az idejét. Annyi dalt megtanult a táncosok közt, hogy később ő lett a válogatott nótafája… Gyurkó Kálmán és Németh József csalogatták vissza a futballhoz.

A ZTE csapatával a legjobb helyezését az 1984–1985-ös és az 1985–1986-os idényben érte el, a kék-fehérek mindkettőben a negyedik helyen végeztek az NB I-ben. Az első évben így festett az alapcsapat: Balázs Zsolt – Sipos Sándor, Csepregi András, Török József, Péter Zoltán – Czigány Csaba, Soós István, Galántai Tibor – Nagy Imre, Gass István, Kovács Sándor. Egy évvel később a Bundesligába igazolt Török Józsefet Pecsics Tibor, Kovács Sándort pedig Páli Attila váltotta. Rengeteg technikás futballistája volt a keretnek, ezért is szerepelt a ZTE mindig legendásan jól az akkoriban (értsd: már a hetvenes évektől) nagyon divatos teremtornákon. 1983-ban az ország legjobbja lett, elsősorban, Soós, Gass, Péter és Balázs Zsolt kapus vezérletével.

Sikeres korosztályos futballista volt.1976-ban tagja volt a magyarországi UEFA-tornán ezüstérmes válogatottnak, amely így állt fel a Bal, Besszonov, Daraszelija, Higyijatullin középpályássoral szereplő szovjetek ellen elveszített döntőben az Üllői úton: Kiss – Giron – Toma, Fejes, Mater, Farkas – Gyimesi, Porogi (Hegedűs, 54.) – Tokár, Péter (Koroknai, 58.), Vincze Sándor. Majd ott volt Tunéziában, az első ifjúsági világbajnokságon is. Később részese volt az 1978-as touloni utánpótlástorna megnyerésének, majd ugyanott 1979-ben bronzérmet szerzett az utánpótlás-válogatottal.

A nagyválogatottban történő bemutatkozása is sikerülhetett volna jobban, 1979. október 26-án 2-0-ra kikapott a nemzeti tizenegy a Népstadionban az Egyesült Államoktól. Ki is került a keretből egy időre. Aztán újból behívták, de pechje volt, egy műtét miatt lemaradt az 1982-es spanyolországi világbajnokságról. Csak 1982 szeptemberében, a törökök ellen lépett pályára ismét az A-válogatottban. Élete legemlékezetesebb gólját 1985 januárjában, Hamburgban lőtte, az ő találatával vertük meg a csillagok sorát (Schumacher, Berthold, K-H. Förster, Littbarski, Matthäus, Magath, Briegel, K-H. Rummenigge, Völler) felvonultató NSZK-t 1-0-ra a hajókatasztrófa áldozatainak emlékére és a családtagjaik megsegítésére rendezett jótékonysági mérkőzésen. A győztes gólt „szerző” különleges cipő sokáig kocsija hátső ablakában „lakott”. 1985 őszén – és a teljes sorozatban – két vb-selejtezőn szerepelt, előbb a Hanappiban az osztrákok, majd Budapesten a hollandok ellen. Az 1986-os vébén csak a szovjetek ellen játszott, 63 percet. 1987. október 14-ig összesen 28-szor öltötte magára a válogatott felszerelését, négy gólt szerzett.

1987 nyarán épp a Balatonnál töltötte a szabadságát, amikor a Népsportban olvasta, hogy a klubvezetők eladták a First Viennának. A tudta és a belegyezése nélkül. Zalaegerszegen havonta 6000 forintot keresett, Bécsben 15 ezer schillinget vehetett fel, viszont az osztrák válogatott társai a dupláját vihették haza. Úgy véli, sokkal többet is kaphatott volna a szerződéséért. Az elején nem ment neki a játék, „járási szintű futballistának” minősítették a bécsi lapok. Nem beszélt németül, sehogyan sem tudott kommunikálni. Aztán összeszedte magát, kezdte rugdosni a gólokat, és egyre inkább elfogadták a csapattársai meg a szurkolók. Eredetileg iránytónak szerződtették, Mario Kempest, az 1978-as világbajnok argentin válogatott ászát kellett volna pótolnia. Végül a beállós posztján kötött ki, ám onnan is eredményes tudott lenni. Négyéves kontraktusa volt (1987–1991), ellenben két év után, 1989-ben haza kellett jönnie, a porcos térde nem bírta a terhelést. Az első idényben negyedik, a másodikban ötödik lett a sárga-kékekkel, 47 Bundesliga-mérkőzésen 14 gólt szerzett. nem rossz egy „járási szintű” védőtől…

Átmenetileg a labdarúgást is abbahagyta. Egy ideig a nagylengyeli TSZ-ben pálinkát főzött, közben újból futballozni kezdett a ZTE-ben, mégpedig heti egy edzéssel, mert többet már nem vállalt. Egyszer Dunaújvárosban rúgott két gólt, utána azonnal kérte, hogy cseréljék le, tudniillik vissza kellett mennie a TSZ-be. „A gazdák türelmetlenek voltak, hozták a cefrét, dolgozni kellett. Jó gyümölcstermés volt abban az évben.” 1993-ban és 1994-ben még játszott az ausztriai Eltendorfban. „(…) rokkant nyugdíjasként, asztmásan, hátsófali infarktus után, s egy ilyen térddel” – mondta. Az osztrák alsóbb ligás kalandok után egy mézfelvásárló cég alkalmazottja lett, miközben megszerezte az edzői papírokat. Garamvölgyi Lajos őt kérte fel másodedzőnek, amikor a ZTE kispadjára került, mi több, Strausz László mellett is ellátta ezt a funkciót, Tornyi Barnabásnak azonban nem kellett, mert ragaszkodott a saját emberéhez. Péter Zoltán egy évig a ZTE ifjúsági csapatának tréningjeit irányította, aztán önként elment a klubtól. Lentiben, Sümegen és Szentgotthárdon is tevékenykedett, sőt Mihalecz István egy rövid időre visszacsalta a ZTE-hez is. 2007-től 2012-ig a Nagypáli női együttesét készítette fel. 2014 után egy másik női csapat, a Police Ola szakvezetője volt. Az utóbbi években MLSZ-ellenőrként kapcsolódik a futballhoz.