Már tizenhat évesen visszavonult
1956. április 9-én született Budapesten. Történelmi családba; apai nagyapja, az ötvenes években méltatlan sorsot elszenvedett gróf Esterházy Móric 1917-ben, apai ágon egyik dédapja, gróf Károlyi Gyula 1931–1932-ben egyaránt Magyarország miniszterelnöke volt. Esterházy Márton a KSI-ben kezdett… tornászni. A Keve utcai Általános Iskola testnevelő tanárnője ugyanis oda irányította, látva jó mozgáskészségét. Rövid „kínlódás” után átkérte magát a labdarúgókhoz, ahol Tibor Tamás és Köpf Károly foglalkozott a kicsikkel, a „tornacipősökkel”. Amúgy későbbi élvonalbeli játékosok is voltak az 1956-os korosztályban, mint Bodnár István (később Ú. Dózsa, Vasas) és Hornyák Béla (MTK-VM, Rába ETO, SZEOL AK). Még mindig nem lendült be a szekér, vagy csak nagy volt az élet más szépségeinek elszívó hatása, mindenesetre a későbbi válogatott csatár 1972-ben visszavonult…
Péter bátyja csapatában kezdte újra
Két évet kihagyott, csak érettségije után, 1974-ben a Csillaghegyi Munkás Torna Egyletben játszott újra, a BLSZ I-ben együtt rohamozta az ellenfelek kapuját Péter bátyjával, a később Kossuth-díjat kapó íróval. A CSMTE-től 1975 nyarán a III. kerületi TTVE-hez került. Az óbudaiaknál valósággal gyártotta a gólokat, tíz mérkőzésen huszonegyet. Több élvonalbeli klub is hívta, a Vasashoz majdnem aláírt, de végül úgy gondolta, az élvonal túl nagy ugrás lenne, inkább igent mond Mészöly Kálmánnak és elmegy a Budafoki MTE-hez. Mindez nem ment azért simán. Azokról az éveiről írta Zsolt Róbert a Labdarúgók, sportolók című könyvében:
Futballozott például a III. kerületi TTVE-ben, az NB III-ban egy Esterházy nevű középcsatár. Az Esterházy grófi család egyetlen élő ágának legfiatalabb tagja. Bátyja tehetséges novellista, ő labdarúgó. Felfigyelt rá egy NB I-es csapat is, de ő inkább az NB II osztályú Budafokot választotta, mondván, hogy tizennyolc évesen túlságosan nagy ugrás lenne a számára az első osztály, még edződnie kell a másodosztályban. Várhatott, amíg edződhetett. Az óbudaiak nem adták ki. Pedig Esterházy hajlandó volt írásba adni, hogy végigjátssza az 1976. évi tavaszi szezont, ha utána elengedik. Ha nem engedik el, akkor tavasszal már nem futballozik Óbudán, hanem Budafokon edz, kivárja játék nélkül a fél esztendőt. Az egyesület nem ment bele semmiféle alkuba. Feltételezhetően sértődöttségből, hiszen a vezetők úgyis tudták, hogy elvesztik a játékosukat. Jobb lett volna a klubnak, ha Esterházy tavasszal is rugdossa a gólokat, és mögötte megpróbálnak kinevelni egy utódot. Jobb lett volna Esterházynak is, ha nem veszít fél évet, de veszített, és nincs Magyarországon olyan hatalom, amely hivatalosan kötelezhetné az egyesületet, hogy ne folyamodjék ilyen módszerekhez. Féléves kihagyás után Esterházy játszott a Budafokban. Keservesen rosszul, de szerencséjére edzője – látva tehetségét – türelmi időt adott a számára, holott a közönség a pokolba kívánta a játékost az edzőjével együtt. Előzőleg volt egy Jakab nevű középcsatára a Budafoknak, ő az NB I-be távozott. A budafoki közönség Esterházytól Jakab-nívójú játékot várt, és NB III-as színvonalat kapott. Aztán a késő őszi hónapokra Esterházy magára talált, számolatlanul rúgta a gólokat, bekerült az NB II válogatottjába, és kezdődött minden elölről, sorra jöttek az NB I-es egyesületek, a zalaegerszegiek, a békéscsabaiak, a csepeliek, sőt az FTC és a Vasas képviselői is. Most már a budafokiakat kellett meggyőzni, hogy Esterházyra a legfelső osztályban van szükség. De a budafokiaknak is szükségük volt a játékosra, hogy a tavaszi idényben megfelelően helytálljanak. Igazuk volt, és tisztességesen jártak is el: csak az 1977. évi tavaszi idény lejátszására kötelezték, és írásba adták, hogy 1977 nyarán cserejátékos fejében átadják őt az FTC-nek.
“
„
MNK-győztes lett a Ferencvárossal, aztán elcserélték
Esterházy Márton az 1976–1977-es NB II-es idény harmadik legjobb góllövőjeként köszönt el a BMTE-től (csak a pécsi Dárdai Pál és a Székesfehérvári MÁV Előrét erősítő Fülöp Ferenc előzte meg), s lépett át a Ferencvárosba. 1977. szeptember 3-án, a Zsiborás – Martos, Rab, Bálint, Major – Nyilasi, Ebedli, Takács – Pusztai, Szokolai, Esterházy tizenegy tagjaként (beállt még: Vépi, Pogány) mutatkozott be tétmérkőzésen a Ferencvárosban, A zöld-fehéreknél két idény alatt 35 mérkőzésen játszott, 14 gólt szerzett (bajnokin: 21/2), közben letöltötte katonai szolgálatát is, 1978-ban a Magyar Népköztársasági Kupa győztese lett, noha a döntőben nem játszott, 1979 nyarán az újságokból tudta meg, hogy klubja elcserélte Nagy Mihályra a Vasas Izzóval. Fél évet töltött ott az NB II-ben, majd a Budapesti Honvédhoz került.
A fénykor: a nyolcvanas évek
A katonacsapatban az 1980. március 8-i, a Rába ETO elleni volt az első bajnokija, a Gujdár – Paróczai, Lukács, Garaba, Varga – Pál, Gyimesi, Nagy Antal – Dajka – Bodonyi, Weimper összeállítású csapatba állt be a második félidőre, Bodonyi Béla helyére. 1980 és 1985 között háromszor lett bajnok (1979–1980, 1983–1984, 1984–1985), egyszer bronzérmes (1982–1983). 1983-ban nem szerepelt az Újpesti Dózsa ellen (2–3) a fináléban. A Budapesti Honvéd szerelésében 152 bajnokin 62 gólt ért el. 1984-ben az AEK Athén szerződtette. Három évig (54 meccsen 11 góllal) szolgálta a sárga-feketéket, elképesztően népszerű volt, aztán 1987-ben átment a városi riválishoz, a Panathinaikoszhoz. Újra zöld-fehérben száguldozhatott tehát, de csak egy évig, mert 1988-ban lila-fehérbe öltöztette a Casino Salzburg. Nem sokáig erősítette az idényt a második vonalban kezdő gárdát, országot váltott. Svájcban folytatta, a genfi CS Chênois (1989–1991), majd az FC Bulle (1991–1992) alakulatában. 1992-ben (három mérkőzés erejéig) a Bagi SE-hez ment, majd egy kis osztrák klubban (SC Weissenbach) fejezte be aktív labdarúgó-pályafutását 1993-ban.
A Mezey-korszak gólkirálya
1980. május 31. és 1988. május 17. között huszonkilencszer szerepelt az A-válogatottban, s tizenegy találatot ért el. (Valamennyit Mezey György első szövetségi kapitánysága alatt jegyezte.) Mi több, a válogatott eddigi utolsó sikerkorszakaként jegyzett első Mezey-érában senki sem szerzett nála több gólt. Az 1986-os mexikói világbajnokság mindhárom magyar érdekeltségű meccsét végigjátszotta, Kanada ellen gólt rúgott, így elmondhatja magáról, hogy gólszerző volt a magyar A-válogatott eddigi utolsó világbajnoki mérkőzésén. A legemlékezetesebb találatát 1986. március 16-án, a brazilok elleni 3–0-s mérkőzésen lőtte a Népstadionban.
Főleg üzletemberként maradt a futball közelében
Visszavonulása után sportszergyártó és sportszerforgalmazó céget működtetett egykori csapattársaival, Nagy Antallal és Sallai Sándorral (NES). Egy időben a Megasport-Média Kft. ügyvezető igazgatója, az UFA magyarországi képviselője volt. Tevékenykedett a Magyar Futsal Bizottság vezetőjeként is. 2007-től az UEFA ellenőreként járta az európai stadionokat.
