Még a tornászoknál is jobb tornász volt
Dajka László 1959. április 29-én, Nyíregyházán született. Rakamazon nőtt fel. Kovács György – évtizedeken át a Népsport megyei tudósítója, a megyei napilap pillére – írta róla 1977 tavaszán: „Még szűkebb hazájában, Rakamazon barátai hívták el, hogy szerencsét próbáljon a meghirdetett kölyöktoborzón. Az edző felfedezte benne a labdarúgó erényeket, igazolt labdarúgó lett. Bekerült az ifjúsági csapatba. Később a kisvárdai gimnáziumba került, ahol 1975-ben először húzhatta magára a KSE első csapatának mezét.” A Bessenyei György Gimnázium testnevelés tagozatos osztályába járt, sokoldalú képzést kapott, a futball mellett kézilabdázott, atletizált és szertornázott is, elsős korában – futballista létére – a tornászok előtt megnyerte a házi szertorna-bajnokságot. A gimnázium nagyon jó futballcsapattal büszkélkedett, amelynek vezéregyénisége a Dajkánál két és fél évvel idősebb Turtóczki Sándor volt, aztán szintén az NB I-ig jutott, az MTK-VM játékosa lett.
A bevonulással új karrierje kezdődött
Dajka László 1976-ban bekerült az ifjúsági válogatottba, felhívta magára az élvonalbeli klubok figyelmét is. Az érettségi után az Újpesti Dózsához el is kötelezte magát, de aztán rájött, hogy nem akar oda szerződni. Elment Tatabányára – két néhány évvel idősebb rakamazi földije, Halász István és P. Nagy László példája, útja jelentette a mintát –, kivárt volna egy ideig, de aztán „lebukott”, hogy a Bányásszal készül. A Dózsa hosszú eltiltással fenyegette, ebből csak úgy volt menekülés, ha visszatér Kisvárdára, az NB III-ba. Ott játszott, majd 1978 nyarán bevonult katonának, Ceglédre, a Honvéd Bem József SE gárdájába került, Nagy János edző keze alá. Ott már az NB II-ben futballozott, ráadásul azt a lépcsőfokot hamar átugrotta, miután 1979 tavaszán a Bp. Honvédhoz vezényelték.
Öt bajnoki cím a Honvéddal
Az élvonalban csak a piros-fehéreknél játszott, 1979 és 1987 között, összesen 232 mérkőzésen futballozva és 58 gólt szerezve. 1979. április 21-én, egy 3–0-ás zalaegerszegi győzelemmel végződött találkozón mutatkozott be. Öt idényben (1979–1980, 1983–1984, 1984–1985, 1985–1986, 1987–1988) volt bajnokcsapat tagja, az utolsónál már csak négy mérkőzés jutott neki, mert Spanyolországba szerződött. 1987 őszén, a Tatabánya ellen 3–1-re megnyert meccsen játszott utoljára a kispesti klubban. Viszont az első négy „aranyérmes" évben mindössze hat meccsről hiányzott. A Magyar Népköztársasági Kupában egy arany- (1984–1985) és egy ezüstérmet szerzett (1982–1983). Sok emlékezetes mérkőzést játszott a Honvédban, de a jók közül is a legjobbat a görög Lárisza elleni UEFA-kupa-mérkőzésen nyújtotta. A görögországi 0–2 után három fejes góllal hozta vissza a továbbjutást a budapesti visszavágón.
Spanyolországi és svájci légiós
Három szezont töltött a spanyol Las Palmas együttesénél, az elsőt az élvonalban, a következő kettőt a másodikban. Minden játékostársánál híresebb volt az 1988 őszén a csapatot irányító egykori Real Madrid-futballista, Roque Olsen. 1988–1989-ben a később a Real Madridban és a Barcelonában is megforduló, edzőként a szövetségi kapitányi posztig és a Real Madridig jutó Julen Lopetegui volt a Las Palmas kapusa. A jobbhátvéd Gerardo addigra hét trófeát nyert a Barçával. Dajka László utána két éven át a svájci Yverdon csapatában futballozott, Nagy Antallal és Kékesi Rezsővel alkotta klubjánál a magyar légiót. A második esztendőben már porckorongsérv kínozta, egy műtéttel zárta le légióskarrierjét. Az 1994–1995-ös szezonban – például Tomiszlav Szivics és a fiatal Zoran Kuntics társaságában –, különösen ősszel, gólerősen futballozott a Kecskeméti TE NB III-as csapatában.
Mindhárom meccsen játszott Mexikóban
Az A-válogatottban 24 mérkőzésen játszott. A spanyolok ellen, 1980 szeptemberében mutatkozott be, akkor háromszor is szerepet kapott, aztán három évre „elfelejtették”. Igaz, közben posztot váltott. Jót tett neki a kapitányváltás is. „Mezey György lett a szövetségi kapitány, s az első meccsén, az NSZK ellen ismét játszhattam. 1983 és 1986 között mindig a keret tagja voltam, igaz, kezdőként keveset léptem pályára, leginkább becseréltek” – mondta később. A mexikói világbajnokságon a magyar válogatott mindhárom csoportmérkőzésén játszott. A nemzeti csapatban 1988-ban lépett utoljára pályára, az észak-íreket 1–0-ra legyőző együttesben.
Tizenhat klubnál dolgozott edzőként
1993 óta alig-alig pihent, szinte mindig kapott edzői feladatot. Állomáshelyei a következőek voltak: BVSC (pályaedző, 1993–1994), Kecskeméti TE (1995–1996), BVSC (1996–1997, kupadöntős!), BKV Előre SC (1997–1998), Szombathelyi Haladás (1998), BKV Előre SC (1998–2001), Előre FC Békéscsaba (2001), magyar válogatott (pályaedző, Gellei Imre segítője, 2001–2003), Debreceni VSC (2002), BKV Előre SC (2003), Matáv-Sopron (2003–2004), Előre FC Békéscsaba (2004–2005), Zalaegerszegi TE FC (2005), FC Dabas (2007–2008), Tatabánya FC (szakmai koordinátor, 2008–2009), Soroksár SC (2009–2010), Puskás Akadémia U18 (2010–2012), Előre FC Békéscsaba (2012–2013), magyar U21-es válogatott (megbízott edző, 2014), Budafoki MTE-Újbuda (2015), FC Dabas (2016 tavasz), Nyíregyháza Spartacus FC (2017. április–június), Kisvárda-Master Good (2018–2019), Bp. Honvéd (pályaedző, szakmai tanácsadó, 2020–2022), Kisvárda U19, erőnléti edző (2022–2024), Budafoki MTE (2024).