Ivády

Sándor Béla Gábor

Ivády Sándor 1903. május 1-én született Budapesten. Saját bevallása szerint 17 éves koráig nem sokat tudott az úszásról, s azért kezdte el látogatni a Magyar Atlétikai Club (MAC) edzéseit, hogy jobb színben tűnhessen fel a lányok előtt. Végül nem is úszóként teljesedett ki a karrierje, hanem vízipólósként – a MAC-nál ugyanis az edzések ezzel a játékkal fejeződtek be, s Ivádynak annyira megtetszett a sportág, hogy úgy döntött, komolyan veszi a tréningeket. Jól tette, mert 19 évesen már klubja első csapatában szerepelt, ahol egészen 1934-ig játszott, klasszikus védőjátékosként. Bajnoki aranyérmet egy alkalommal, 1929-ben sikerült nyernie.

Komjádi Béla beválogatta az 1924-es párizsi olimpiára induló magyar keretbe, de akkor még csak tartalékként számított rá, Ivády egyetlen mérkőzésen sem játszott. A következő két alkalommal, 1928-ban és 1932-ben viszont már alapembere volt a csapatnak. Az 1928-as olimpián mind a négy mérkőzésen szerepelt, ezüstérmet szerzett. Négy évvel később, Los Angelesben viszont a válogatottal együtt Ivády is a csúcsra ért. Szintúgy minden mérkőzésen szerepelt, Németország (6:2), Japán (18:0) és az Egyesült Államok (7:0) ellen is óriási fölénnyel nyert a csapat. Az első meccsen, a németek ellen megismétlődött az amszterdami döntő párosítása, de ezúttal a magyar együttes, Németh „Jamesz” vezérletével, megállíthatatlannak bizonyult. Japán nem képviselt nagy játékerőt, viszont a házigazda amerikaiak az utolsó meccsen, esetleges győzelmükkel megkaparinthatták volna előlünk az olimpiai aranyat, így a találkozó nem ígérkezett könnyű összecsapásnak. Ivády élete mérkőzésén legkiválóbb formájával rukkolt elő, s kiválóan semlegesítette az ellenfél 120 kilós óriását, Philip Daubenspecket, aki korábban egymaga négyet dobott a németeknek. A többiek is kitettek magukért, így hétgólos győzelemmel szerezte meg a válogatott a magyar vízilabdasport első olimpiai elsőségét.

Ivády kétszer Európa-bajnokságot is nyert a nemzeti csapattal, 1931-ben Párizsban és 1934-ben Magdeburgban. Összesen 67 alkalommal szerepelt a válogatottban, egy vállficam miatt azonban 1934-ben fel kellett hagynia a sportolással, játékos-pályafutása befejeződött. 1937-ben kinevezték szövetségi kapitánynak, de két évvel később lemondott posztjáról. Ami a vízilabdán kívüli életét illeti, a sportolást tanulmányaival is jól össze tudta egyeztetni, jogi diplomát szerzett, államtudományi ismeretekből doktorált. A Magyar Általános Hitelbank, a Postatakarékpénztár és az Országos Munkáspénztár tisztviselője, majd 1933-tól 1945-ig a Földművelésügyi Minisztérium alkalmazottja volt, sokáig a Földművelésügyi Minisztérium alkalmazottja volt, vezető tisztviselőként is dolgozott. 1943-ban miniszteri tanácsos lett.

A német megszállás folyamán felemelte szavát az üldözöttekért – miután pedig nem hallgatták meg, az úszószövetségből is kilépett. Ennek ellenére a háború után a recski munkatáborba internálták. Az 1956-os forradalom leverését követően, végleg elhagyta az országot és Bécsben telepedett le. Ezt követően az osztrák fővárosban élt, s csupán a rendszerváltást követően látogatott gyakrabban haza, 1998. december 22-éig élt. Ami a kitüntetéseit illeti, 1935-ben a MAC örökös bajnokává avatták, nem sokkal halála előtt, 1998-ban pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével jutalmazták. A bajnokról 2003-ban Ivád településen teret neveztek el.

Laky Rudolf: Magyar olimpikonok A-tól Z-ig (1896–1936) Rózsaligeti László: Magyar Olimpiai Lexikon 1896-2012. Ötkarikás érmeseink Krasovec Ferenc (szerk.): A Magyar Olimpiai Akadémia évkönyve 2003 Nemzeti Sport, 1993. május 2.