Berti

László

Valamennyi olimpiai bajnokunk közül Berti László volt a legelső, aki meglátta a napvilágot, 1875 júniusában. Azaz 37 évesen lett olimpiai bajnok, sőt az I. világháború után is folytatta és 1924-ben 49 évesen a kardcsapattal ezüst, a tőrcsapattal pedig bronzérmes volt. Húsz évesen 1895-ben végzett a magyar királyi honvéd Ludovika Akadémián. Három év után a bécsújhelyi császári és királyi katonai vívó- és tornatanár tanfolyamra vezényelték, amelyet elsők között végzett el, és az iskolán maradt oktatóként. Sikeresen fejezte be a királyhidai császári és királyi hadsereg lőiskoláját is. 1909-ben a Ludovika Akadémia testnevelés- és sporttanára lett, valamint megalakította a Ludovika Akadémia Sport Egyletet (LASE). 1920-ban megszervezte a nyolc hónapos magyar királyi honvéd sportoktató tanfolyamot, s ennek két éven át volt a parancsnoka. 1895-től hadapród tiszthelyettes, 1896-tól hadnagy, 1899-től főhadnagy, 1916-tól őrnagy, később ezredes lett (a dátum ismeretlen).

Két olimpián képviselte a magyar színeket. Az 1912. évi stockholmi játékokon az aranyérmes kardcsapat (Berti László, dr. Földes Dezső, dr. Fuchs Jenő, dr. Gerde Oszkár, Mészáros Ervin, Schenker Zoltán, dr. Tóth Péter, Werkner Lajos) tagja volt. Az öt közül két fontos mérkőzésen kapott szerepet. Az olaszok elleni 11:5-ös sikerből két győzelem és egy vereséggel vette ki a részét. Az osztrákok elleni utolsó összecsapáson két győzelem és két vereség volt a mérlege. Az egyéni versenyben nem sikerült a nyolc közé jutnia. Tőr egyéniben viszont a legjobb magyarként négy győzelemmel a döntőben 4. helyezett lett. A bronzéremért a holtversenyt eldöntő egy tusra ment csörtét kellett vívnia az osztrák Verderberrel. Az osztráké lett az érem.

1924-ben Berti két érmet is elcsomagolhatott, de egyik sem lehetett arany. A bronzérmes tőrcsapatnak is (Berti László, dr. Lichteneckert István, dr. Pósta Sándor, Schenker Zoltán, Tersztyánszky Ödön) tagja volt. Pedig nem indult jól a torna, a legelső mérkőzést Berti elvesztette a spanyolok ellen. A csapat végül 9:7-re nyert, ugyanígy Svájc ellen is a következő fordulóban, de Berti továbbra is a negatív zónában maradt a győzelmek/vereségek arányát tekintve. Ezen a mutatón az olaszok elleni mérkőzés sem javított. Az olaszok kéjeleghettek, mert a magyar kardvívókból álló csapat tagjai elvesztették mind a négy asszójukat, s így alakult ki a demonstratív 0:16. A Nemzeti Sport szerint azonban a magyarok a részrehajló zsűri döntéseire reagálva „ellazsálták” a mérkőzést, mert számukra nem is annak a találkozónak volt jelentősége, hanem az Ausztria elleninek, ahol 13:3-ra le is lépték az ősi riválist és ezzel továbbjutottak már az elődöntőbe. Berti és Tersztyánszky mind a négy ellenfelével végzett. A Nemzeti Sportban dr. Vadas Gyula főszerkesztő így írt Berti László ezredesről. „Ilyen kapitánnyal, ilyen szellemmel csak becsületesen lehetett szerepelni s minden magyar sportember csak azt kívánhatja, bárcsak minden sportban Berti Lászlók lennének a kapitányok, nem pedig lélektelen és lelkesíteni képtelen kisgyulák.” A döntőbejutásért az argentinok elleni hatalmas csatába is átvitte az osztrákok elleni formáját és ismét négy győzelemmel zárt. „Kolosszális pengeművésznek” nevezte a Nemzeti Sport. Az argentinok viszont nem ezt látták benne, óvással próbálkoztak ellene, mondván, hogy Berti egykor a bécsi katonai akadémia oktató tisztje volt, s mint ilyen, professzionalistának számít, akit olimpiai szabály nem enged indítani. A zsűri az óvásnak nem adott helyt, a magyar döntőbejutást jogerőre emelte. A nyolc mérkőzésből hatszor került sor a szereplésére és háromszor ő volt a legeredményesebb: Ausztria és a találataránnyal való továbbjutáskor Argentína ellen 4-4, Belgium ellen 3 győzelem. A magyarok közül a legtöbb asszót ő nyerte. Bertihez hasonlóan Tersztyánszky Ödön, Posta Sándor dr. és Schenker Zoltán is helyet követelt magának a kard mellett a tőrcsapatban is. Azaz a tőrcsapatban a négy kardozó mellett tulajdonképpen dr. Lichteneckert István valódi tőröző volt a kakukktojás. A döntőben hamar kitört a botrány, miután a tévesnek vélt ítéletek miatt az olaszok kivonultak a teremből és ezzel ellenük Franciaországot hirdették győztesnek. A franciák ellen jött a menetrendszerű 2:14 a magyarok kárára. Az imént említett skandalum annyiban érintette a magyarokat, hogy Olaszországot a versenyből kizárták, azaz Magyarország már érmes, ha pedig Belgiumot legyőzi, biztos, hogy ezüstérmes. Végül a magyar kvartettet Belgium 9:7-re verte. Ha azonban az utolsó asszót Tersztyánszky megnyerte volna, 8:8-cal és jobb tusaránnyal Magyarország ezüstérmes lehetett volna…Párizs után hosszú évekig vitatémát szolgáltatott, hogy a kardcsapat az annyira remélt arany helyett ezüstérmes lett (Berti László, Garay János, dr. Posta Sándor, Rády József, Schenker Zoltán, Széchy László, Tersztyánszky Ödön, dr. Uhlyarik Jenő). A csapatverseny fájó vereséget hozott. A döntőben az olaszok ellen 5:2-es magyar vezetés után alakult 7:7-re az eredmény. Ekkor Posta dr. váratlanul 4:1-re kikapott, és utána már hiába nyerte meg Tersztyánszky az utolsó csörtéjét, jobb találataránnyal az olaszoké lett az aranyérem. Berti kétszer vívott, a franciák ellen 3-1 volt a mérlege, de az olaszok ellen sajnos fordítva, 1-3. 1926-ban a MAC (Magyar Athletikai Club) magyar bajnok kardcsapatának tagjaként a budapesti Európa-bajnokságon 51 évesen tőrvívásban, egyéniben szerzett ezüstérmet.

MAC, vívómesterként Rendőrtiszti Atlétikai Club, Budapest Sport Egyesület

Visszavonulása után a Magyar Királyi Testnevelési Főiskola vívótanára lett, később újra a Ludovika testnevelés- és sporttanára. A Levente Egyesület első szervezőjeként a testnevelési felügyelők kiképzőjeként tevékenykedett. Az Országos Testnevelési Tanács (OTT) megalakulása után annak alelnöke lett. Tisztségei: 1928-től a Magyar Királyi Vívómester Vizsgáló Bizottság alelnöke, 1945-től a Vívómester Testület elnöke. Utolsó éveiben a Rákospalotai Növényolajipar Sportkör vívómestere volt. Budapesten 1952. június 23-án hunyt el. Sírját felszámolták, de emlékére a Farkasréti temetőben obeliszket emeltek (935-ös parcella). A Gellér Alfréddal közösen jegyzett Vezérfonal a vívás elméleti és gyakorlati oktatásához címmel jelent meg 1930-ban, Budapesten. „1912 – Stockholm. Az utolsó béke-olimpiász” címmel írt fejezetet a Dr. Szerelemhegyi Ervin által szerkesztett A modern olimpiai játékok című könyvben. (Olimpia Könyv- és Lapkiadó, Budapest, 1942). A Vezérfonal az iskolán kívüli ifjúság oktatói számára, A sport mikénti oktatása Megfigyelések és Tanulságok az amszterdami olimpiai vívóversenyről (Budapest,1928) című könyvei szintén jelentősen gazdagították a sportirodalmat. Emellett rengeteg szakcikke jelent meg különféle folyóiratokban. Nevét Budapesten a Hadtörténeti Intézet és Múzeum udvarán (I. ker., Kapisztrán tér 2-4.) és a Farkasréti temetőben (XII. ker., Németvölgyi út 99.) elhelyezett központi emléktábla, valamint a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar (XII. kerület, Alkotás u. 44.) aulájában és az Olimpiai Parkban (V. ker., Balassi Bálint u.) elhelyezett márványtábla őrzi.

Antal Zoltán: Világ-és Európa-bajnokságok 1893-1973 (1974), Győr Béla-Klész László: Katonaolimpikonok (2012), Hencsei Pál-Ivanics Tibor: Magyar vívók az olimpiai játékokon (2006), dr. Horváth Géza: Ide veled régi kardunk! (2014), Vívó Híradó, Nemzeti Sport, Népsport, index.hu, Alapvonal, olimpia.hu, fie.org, arcanum.com.