Maradt a kézilabda
Erdős Éva 1964-ben születetett. Gyermekkorában több sportot is kipróbált a Spartacus növendékeként, eleinte úszni járt, de az állandóan begyulladó füle miatt váltott az atlétikára, ami mellett asztaliteniszezett, majd kézilabdázott is. A három sportból muszáj volt faragnia, és bár edzői elsősorban gátfutónak szánták, mégis a kézilabda maradt élete része. A Spartacus két kulcsjátékosának sérülése miatt már nagyon korán bemutatkozhatott a felnőtt csapatban, ahol eleinte balszélen számított rá Szabó „Patyi” István, a fiatal tehetség pedig meghálálta a bizalmat és kisvártatva stabil kezdő lett.
Már fiatalon a profik között
A Spartacusszal már 1981-ben, mindössze 17 évesen Magyar Kupa-győztesnek tudhatta magát, ezt követően azonban csak 1984-ben sikerült ezüstérmet szereznie klubjával. 1983-ban már magyar bajnoki címmel is rendelkezett. Az évek során a nemzetközi kupaporondon is remekelt együttesével, 1983-ban BEK-elődöntőben szerepelhetett, majd 1989-ben és az azt követő évben az IHF-kupa elődöntőiben is pályára lépett.
BEK-döntők a Vasassal
Az 1980-as években a Spartacus egyik legnagyobb riválisa az akkoriban sikert sikerre halmozó Vasas volt, ahova 1989-ben Erdős Éva át is igazolt. A váltás jó döntésnek bizonyult, hiszen 1993-ban és 1994-ben egyaránt BEK-döntőt játszott, majd 1995-ben a City Kupa döntőjében, a következő két évben a KEK, illetve az EHF Kupa elődöntőjében is szerepet kapott. 1992-ben és 1993-ban a Vasassal is magyar bajnok lett, 1992-ben, 1993, 1995-ben, valamint 1997-ben ezüstéremmel zárta a Magyar Kupa küzdelmeit, előbb az Építőkkel, majd háromszor is az FTC csapatával szemben alulmaradva a döntőben.
Olimpiai bronz és rekordközeli válogatottság
A válogatottba már 1985-ben meghívót kapott, amelynek egészen 1997-ig tagja volt. 270 alkalommal öltötte magára a címeres mezt, amely a második legmagasabb válogatottsági szám a nők között kézilabdában. Az 1986-os vb-n már pályára lépett, majd tagja volt az 1991-ben C-csoportos, 1992-ben B-csoportos világbajnokságot megnyerő csapatnak. 1993-ban vb-7., egy évvel később Eb-4., az 1995-ös, részben hazai rendezésű világbajnokságon a második, majd az 1997-es tornán a kilencedik helyen zárt a nemzeti együttessel. Az 1996-os Európa-bajnokságágon szintén csupán a tizedik helyig jutott Laurencz László csapata, azonban ugyanebben az évben az olimpián Atlantában a dobogó harmadik fokáig menetelt társaival.
Visszavonulás után
Pályafutása végén egy évet légióskodott Franciaországban, ahova jégkorongozó férjének, Pindák Tamásnak ajánlottak szerződést, azonban egymástól távol teltek a mindennapjaik, így a hazaköltözés mellett döntöttek, amely után még egy évet játszott a Vasaban, de aztán a családalapítás mellett döntöttek. 2001-ben születtek meg ikreik, ám ezt követően, civil munkája mellett is folytatta a hazai másodosztályban a kézilabdázást az egykori gólerős irányító. Ennek a visszavonulás utáni „kalandnak” egy szalagszakadás vetett véget – a sors furcsa fintora, hogy játékosként sosem hátráltatták sérülések, amit ő maga a gyerekkori atletizálás számlájára ír. 2013-tól, barátai és volt csapattársai bátorítására, kézilabdaedzőként tevékenykedik.