Gyermekkor Dunavecsén
Tóth Beatrix 1967-ben Szabadszálláson született, gyerekkorát Dunavecsén töltötte, ahol az általános iskolában kezdett el - először csak hobbi szinten - kézilabdázni, ugyanis mellette több sportot is űzött, atletizált és lövészetre is járt. Miután Dunavecsén megépült az új csarnok, a Dunaújváros felnőtt csapata edzőtábort tartott a létesítményben, miközben a kültéri pályán Tóth Beatrix és csapattársai dobáltak. Ekkor kérdezte meg Kajcsa András, a Dunaújváros akkori edzője, hogy nem lenne-e kedve klubjukban kézilabdázni. Így történt, hogy nem Kunszentmiklóson, hanem Dunaújvárosban kezdte meg gimnáziumi tanulmányait a balkezes jobbátlövő.
A Dunaújvárostól a Ferencvárosig
Dunaújvárosban szembesült vele először, milyen is az igazi élsport, és bár több sérülés is hátráltatta olykor, nem hátrált meg. Olyannyira nem, hogy 16 évesen már a felnőtt csapat tagja volt. A középiskola végeztével egyértelmű volt számára, hogy tovább szeretne tanulni, így Budapestre költözött és a Testnevelési Főiskolán kezdett testnevelő szakon. Kézilabdás pályafutásában sem jelentett ez igazi visszalépést, hiszen a TF-nek is első osztályú csapata volt, amellyel, igaz, 1985-ben kiestek az NB I-ből, de a következő évben visszaküzdötték magukat. 1989-ben egyik tanára, Fekete Béla ívta a BHG együttesébe, amelynek edzője volt. A BHG-val 1991-ben magyar bajnoki második lett, míg a Magyar Kupában szintén ezüsttel zárt. Mivel a rendszerváltást követően azonban kezdett széthullani a csapat, ekkor kereste meg Németh András, a Ferencváros edzője, aki szinte azonnal meggyőzte az átigazolásról.
Játékoskarrierje csúcsán
Sportkarrierje csúcsa ezekben az években következett, hiszen az FTC-vel 1994-ben, 1995-ben, 1996-ban és 1997-ben is megnyerték a bajnokságot, miközben a Magyar Kupában is szinte egyeduralkodók voltak, 1992-ben, 1994-ben, 1995-ben, 1996-ban és 1997-ben is aranyéremmel zárták a sorozatot. A korosztályos válogatottakat végigjárt játékos 1993-ban kapott először szerepet a felnőtt válogatottban, amellyel az 1994-os, majd az 1996-os Európa-bajnokságon is részt vett. Előbbin a negyedik helyig jutott nemzeti együttesünk tagjakánt, utóbbin azonban csak a tizedik helyen zárt a csapat, miután az 1996-os atlantai olimpián bronzérmet szerző együttes kulcsjátékosai közül többen is visszamondták a kontinensviadalon való szereplést. Szintén részese volt eközben az 1995-ös, részben hazai rendezésű világbajnokságnak is, ahol a dobogó második fokára állhatott fel. Az 1996-os olimpiára utazó keretnek eredetileg nem volt tagja, és hogy ezt a csalódást feledje, már éppen nyaralni indult, amikor szóltak neki, ruhapróbára kéne mennie, hiszen bekerült a később bronzérmet szerző együttesbe. Mindeközben a nemzetközi porondon klubcsapatával is rendre képviseltette magát, 1994-ben KEK-döntős, 1995-ben és 1996-ban BEK-nyolcaddöntős, majd 1997-ben BEK-elődöntős volt a Ferencvárossal.
Edzőként a jövő kézilabdázóiért
1999-ben vonult vissza az élsporttól, ugyanis ekkor születtek ikerfiai, Levente és Csaba, majd 2005-ben egy harmadik fiúval, Zsomborral bővült családjuk. Ebben az időszakban a gyereknevelés mellett a családi vállalkozás működésébe is besegített, egészen 2017-ig, amikor 17 év távollét után visszatért a Fradihoz – a csapatnál egyébként éppen 17-es volt a mezszáma is –, ahol a legkisebb szivacskézilabdázó lányokkal, az U8-U9-es korosztállyal kezdett el foglalkozni.