Már Debrecenben a csúcsra jutott, bajnok és kupagyőztes lett
Szántó Anna Nagyecseden az atlétikával ismerkedett meg először a sportágak közül, de az általános iskolát Nyíregyházán fejezte be, ahol esténként egyre többször kézilabdázott a társaival, akikkel összeállva megnyerték a kollégiumok közötti bajnokságot, miután az iskola kézilabdacsapatának edzője megkereste, hogy van-e kedve a sportágváltáshoz, mert szívesen bevenné az együttesbe. Igent mondott, megnyerték az úttörőolimpiát, és akkor már szélsőt játszott a Nyíregyházi Dózsában is.
Az általános iskola után felvették gimnáziumba Nyíregyházán, de már abban az évben elhívta a debreceni DVSC, ő pedig edzője tanácsára elfogadta az ajánlatot. A döntés jónak bizonyult, kétszer is megnyerték az országos ifjúsági bajnokságot, tizenöt évesen pedig már felvitték a nagycsapathoz is, amellyel 1985-ben a Ferencvárost legyőzve elhódították a Magyar (akkor még Népköztársaság) Kupát, a döntőben Szántó Anna súlyos sérülést, térdszalagszakadást szenvedett.
Két év múlva azonban a csapat teljesen összeállt, és a csúcsra jutott, nemcsak a bajokságot, hanem újra a kupát is megnyerte, a játékos későbbi bevallása szerint rengeteg munka volt abban, hogy a Komáromi Ákos irányította alakulat évekig ilyen ütőképes tudott maradni az akkor még szokatlan, lerohanásos játékstílusával, melynek az ellenfelek egy ideig nem ismerték az ellenszerét.
Az első három-négy év arra ment rá, hogy megszerezzük az állóképességet és a rutint. Mi, nagyjából hasonló korúak lévén, úgy éltünk, mint egy nagy család, ismertük egymás legapróbb rezdüléseit is.
“„
A nemzetközi kupasiker elmaradt, így klubot váltott
A Lokival eredményesen szerepeltek a nemzetközi kupákban is, az IHF-kupa 1986-ös döntőjében a keletnémet SC Leipzigtől szenvedtek vereséget, majd kétszer döntőt játszottak a KEK-ben is, 1990-ben az orosz Rosztelmas Rosztovval, 1992-ben pedg a jugoszláv Radnicski Beograddal, amellyel az első számú európai kupasorozatban, a BEK-ben 1991-ben elődöntőt is játszottak.
Mivel egyik kupát sem sikerült megnyerniük, Szántó Anna úgy érezte, tizenkét év után eljött a váltás ideje, ezért 1993-ban Mátéfi Eszterrel együtt Győrbe igazolt, aminek az is az egyik oka lehetett, hogy szeretett volna újra bekerülni a válogatottba. Volt ugyanis idő, amikor alapembernek számított a nemzeti együttesben, amellyel 1989-ben tizenharmadik helyen végzett a B-világbajnokságon, majd 1991-ben aranyérmet nyert a C- világbajnokságon.
Eddigre azonban nagyon elmérgesedett a viszony Laurencz László szövetségi kapitány és a debreceni klub edzője között, aki szerint mindig rossz fizikai állapotban jöttek vissza a játékosai a válogatottól, és nem engedte el őket egy amerikai túrára. Laurencz ezen annyira megharagudott, hogy onnantól kezdve nem hívta be a debreceni kéziladázókat, Szántónak így váltania kellett, ha ismét a nemzeti csapatban akart játszani.
Visszaverekedte magát a válogatottba, amellyel érmeket nyert
Bár Győrben már elmaradtak a sikerek, Szántónak világ- és Európa-válogatott kézilabdázóként végül csak sikerült magát visszaverekednie a válogatott balszélére, így az elkövetlezendő években szerepet kapott a nemzeti együttes három nagy sikerében is, a csapattal negyedik helyen végzett az 1994-es Európa-bajnokságon, ezüstérmet szerzett az 1995-ös világbajnokságon és bronzot az 1996-os atlantai olimpián, amelyen négy mérkőzésen játszott, a Dél-Korea elleni elődöntőben négy, a Norvégia elleni bronzmeccsen két gólt szerzett. Szántó Anna 1987 és 1996 között 98 alkalommal szerepet a magyar csapatban, és 161 gólt szerzett. 1997-ben hagyott fel a játékkal, és bár lett volna lehetősége az élvonalbeli visszatérésre, végül nem élt vele, levezetésként később még Nagyecseden játszott. Gyermeke született, családanya lett, és saját bevalása szerint egy ideig nehezen illeszkedett be a civil életbe, sokáig nem találta a helyét az élsport után, és a kézilabdával is megszakadt a kapcsolata.