Jó, hogy Széchy Tamás lemondott róla
Sudár Attila 1954. április 11-én, Budapesten született. A versenysporttal 1965-ben úszóként ismerkedett meg. De közbeszólt az élet, meg egy külföldi utazás lehetősége. Ugyanis az édesapjával elmehetett egy több hetes svédországi útra, ahová viszont az edzője, Széchy Tamás nem engedte el. Mire hazatért, a mester már kitette a csoportjából. Mehetett hát vízilabdázni. Pedig úszóként is sokra vihette volna, gyorson és pillangón még Hargitay Andrást is legyőzte időnként. Ám az eltiltással lezárult az úszókarrier, Gyarmati Dezsőnek, aki akkor a KSI vízilabda-szakosztályát vezette, nem volt nehéz dolga, könnyen átcsábította a hosszú karú, kiváló lábtempóval rendelkező fiút a pólósok közé. A KSI-ben sok kiváló edzője lett, közülük is kiemelkedett Lemhényi Dezső, akitől rengeteget tanult. Az érettségi után a fogorvosi karra sikerrel felvételiző vízilabdázó később így mesélte a számára nagyon is különleges, 1975–1976-os idényt történetét:
Gyarmati Dezső 1975 szeptemberében közölte velem, hogy tagja leszek az olimpiára készülő keretnek. Azonnal, annak rendje és módja szerint, évhalasztást kértem az egyetemen. Akkor azonban még nem tudtam, mire vállalkoztam. Abban az évben öt komoly nemzetközi erőpróbán vett részt a válogatott Az év elején Tallinnban, a szovjet válogatott volt az ellenfelünk. Tagja voltam az együttesnek, miként a kubai túrán is ott voltam. Márciusban a bajnoki rajt előtt egy héttel hollandiai tornán vettünk részt Május első napjaiban Kolozsvárra utazott a gárda – nélkülem. Az utolsó bajnoki fordulóban a Vasas–OSC rangadón Bányai, a piros-kékek védője nagyszerűen játszott, Így hát neki szavazott bizalmat a szakvezetés. Azokban a napokban úgy éreztem, hiába volt minden erőfeszítés és áldozat. Ám a Tungsram Kupára készülő válogatott néhány edzőmérkőzést vívott klubcsapatommal. Felszabadultan játszottam, és úgyszólván minden megmozdulásom sikeres volt. A középcsatár posztjáról négy-öt gólt lőttem Molnáréknak. Meccs után jóleső érzéssel kapaszkodtam ki a medencéből, de még így is váratlanul ért Dezső bácsi utasítása: „A válogatottnak holnap délelőtt van edzése. Szóval reggel találkozunk a Komjádi-uszodában.” Boldog voltam, de tudtam, hogy bizonyítanom kell még a repülőjegyért. A csapat gerince akkortájt már kialakult. Kilenc ember az olimpiai formaruháját varratta, a további két helyre pedig öten pályáztunk. Balla, Bányai, Somossy, Gerendás és jómagam közül csak két emberről vehettek mértéket a szabók. A Tungsram Kupa befejezése után Gerendással együtt mentem a szalonba.
“
„
Különleges előtörténet
Egyébként 2024-ben Malonyai Péter leírta az ominózus edzőmérkőzés „előtörténetét” is: „A montreali olimpia (1976) előtt pedig ott volt a keretben, csak éppen a szűkítésnél kitette Gyarmati Dezső. Lement hát a Balatonra, ahol klubtársaival, Vindisch Kálmánnal és Gál Gyulával („Csupi”) múlatta az időt (jó társaság!), ám véletlenül összetalálkoztak a szintén klubtárs Koller Ákossal, aki hívta őket, menjenek fel Pestre, mert a válogatott az OSC-vel kétkapuzik. Mentek, Sudár Attilának pedig minden sikerült („Olyan napom volt…”), elöl (is) játszott, gólokat lőtt. A büfébe menet, az uszoda lépcsőjén Gyarmati megállította és hívta, legyen ott másnap a keretedzésen. Önérzetes gyerek volt, mondta, dehogy megy, ha már egyszer nem kellett. Éppen ott volt klubedzője, Katona András, aki azonnal letolta, hogy ilyet játékos nem csinál, ha a válogatottról van szó.” Ahogyan írni szokták: a többi pedig már történelem.
A montreali álomcsapatban
Ugyanis nagyszerűen sikerült az olimpia. Mind a nyolc meccsen jutott neki szerep. Mivel pedig Konrád Ferenc egy idő után megbetegedett, egyszer csak a kezdőben találta magát. Kinti tartózkodásuk idején a Gyarmati, Kárpáti edzőkettős azt közölte, hogy az olaszok elleni találkozó sikere Sudár játékán múlik. Sikerült 6–5-re nyerni! A nemzetközi szakértői kar szerint így festett a torna álomcsapata: Kroon (holland) – Csapó, Sudár – Ghibellini (olasz), Faragó, De Magistris ((olasz), Szívós dr.
Kétszeres vb-ezüstérmes, Európa-bajnok
Sudár Attila még egy olimpián szerepelt, 1980-ban, Moszkvában ismét játszott mind a nyolc mérkőzésen a végül bronzérmes csapatban. 1984-ben részt vett Havannában az úgynevezett Barátság Játékokon – a Los Angeles-i olimpia helyett. Ott második lett a magyar válogatott. A hátvéd két világbajnoki ezüstérmes közül az elsőt Nyugat-Berlinben (1978), a másodikat Guayaquilban (1982) érdemelte ki. Ez utóbbi majdnem arany lett, de az időmérő a Szovjetunió elleni találkozón, augusztus 7-én, egy időben esett gólt érvénytelenített. Maradt a 7–7-es döntetlen, az meg az ellenfelünknek kedvezett. A válogatottal elért sikereihez tartozik még a jönköpingi Eb aranya (1977), és a spliti Eb bronza (1981).
Tíz évet élt Brazíliában
A klubsikereket tekintve, négyszer végzett az élen az OSC-vel a magyar bajnokságban (1972, 1973, 1974, 1978), a három ezüst (1977, 1979, 1980) mellett jutott két bronz is (1981, 1982). Olaszországban, a CN Posillipo Napoli együttesével is bajnok lett (1985). A Magyar Népköztársasági Sportérdemérem arany fokozatát 1976-ban, ugyanennek bronz változatát 1980-ban vehette át. Aktív pályafutása végeztével edzőként is tevékenykedett; Brazíliában, Baruruban az ottani utánpótlásban éveken át vezetői szerepet töltött be. 2023-ban hazaköltözött.
Források
https://www.nemzetisport.hu/vizilabda/2024/04/a-balatonrol-jovet-lett-olimpiai-bajnok-sudar-attila-70-eves
Délmagyarország, 1976. augusztus 27.
Kozák Péter: Ki kicsoda a magyar sportéletben?
Rózsaligeti László: Magyar Olimpiai Lexikon 1896-2012. Ötkarikás érmeseink
