Marosi

József

Ifjúkorát a belvárosi Semmelweis utcában élte, abban az épületben, ahol az ország talán legnevesebb vívóműhelye is működik már hosszú évtizedek óta, s amelynek falai közül számtalan olimpiai és világbajnok került ki. Barátja volt a házukban lakó négy testvérnek, akik 1951-ben kérlelték, hogy kövesse őket a terembe és ő hamar kedvet is kapott a víváshoz. Húga, Marosi Paula (1936-2022), aki később olimpiai és világbajnok tőröző lett, egy év múlva követte bátyját és kezdett vívni. Marosi József középiskolai tanulmányait a piaristáknál kezdte, majd az Eötvös József gimnázium reáltagozatán érettségizett 1953-ban. Bár ő a villamosmérnökire pályázott, de helyette a Budapesti Műszaki Egyetem gépészmérnöki karára nyert felvételt.

1952-ben a Budapesti Haladás igazolt vívója lett, 1956-ig maradt ott. Első edzője Ganzmann Ferenc volt, aki előbb a tőrrel, majd a párbajtőrrel is megismertette. Hosszú időn át elsősorban a tőrrel foglalkozott. Mesterei voltak Hátszegi Hatz József, „Szepi” bácsi és a Vasasba is eljárt iskolát venni Somos Bélához. Később, amikor már a párbajtőrt tekintette a fő fegyvernemének Vass Imre dolgozott vele. Első jelentősebb külföldi eredményét 1954-ben a cremonai ifjúsági világbajnokságon érte el, 5. lett tőrben. Ez a helyezés maradt a nemzetközi versenyeken elért legjobb egyéni eredménye. Az akkor húsz esztendős fiatalembernek 1954 igazán sikeres éve volt, főiskolai világbajnok lett Budapesten tőrcsapatban, tőr egyéniben ötödik helyezett, majd Luxemburgban a világbajnokságon az összességében négyszeres olimpiai és nyolcszoros világbajnok d’Oriolával felállt franciáktól elszenvedett vereség (5:11) után bronzérmes lett a tőrválogatott tagjaként. Első felnőtt világversenyén a csapattársai Gerevich Aladár, Gyuricza József, Szőcs Bertalan, Tilli Endre és Palócz Endre voltak.

A sikerei kapcsán biztos tagja lett a tőrválogatottnak, sőt egy évvel később ehhez már csatlakozott a párbajtőrben való szereplése is. 1954-ben, mint tőrben induló utazott ki a belgiumi Gandban rendezett versenyre, ahol ezüstérmes lett, a magyar Tilli Endrétől kapott ki. Ekkor javasolta neki a jó szemű dr. Bay Béla, hogy próbálkozzon meg a párbajtőrrel is. Ott kapott fegyvert és a kísérlet olyan jól sikerült, hogy dobogóra került. Ettől kezdve - megfogalmazása szerint – amolyan „fregoliemberként” szolgálta a csapatot, mindkét fegyvernemben számíthattak rá.

1955-ben a római világbajnokságon a tőrcsapattal, egy hellyel feljebb léphettek a dobogón az olaszok mögé (7:9). A középdöntőben Anglia ellen (13:3) Marosi elemében volt, háromszor nyert és csak Jay ellen vesztett (4:5). A négyes döntőbe jutásért – még ha Marosi akkor nem is vívott – olyan fegyvertényt hajtott végre a magyar csapat, amiről az egész vívó világ beszélt. A legjobb összeállításukban felállt franciákat 9:1-re verték meg. Ebben a sportágban ez a foci válogatott londoni 6:3-as sikerével ért fel. A lengyelek ellen 15:1 volt az állás (Marosi nélkül), majd ismét az angolok következtek és 12:4 lett a vége, Marosi újabb három sikerével. A két fegyvernemben hatszoros olimpiai és 13-szoros világbajnok Mangiarottival felállt olaszokat nagy küzdelemre késztették a magyarok (7:9), Marosi szerepeltetése nélkül. Az ünnepélyes eredményhirdetéskor az olasz himnusz után a szokástól eltérően az ezüstérmesek tiszteletére a magyar himnuszt is eljátszották. A római ezüst mellé egy párbajtőr csapatbronz is társult. A négyes döntőben Marosi az olaszok ellen (5:11) jutott szóhoz és bár nem ment neki, egy asszót nyert, ráadásul azt Mangiarottival szemben (5:2). Mindenesetre több mint említésre méltó, hogy Marosi ugyanazon a világbajnokságon két fegyvernemben is érmet szerzett. A Népsport így értékelte Marosit: „Most indult először párbajtőr-világversenyen, s kissé elfogódottan mozgott az erős mezőnyben. Taktikai hiányosságai miatt szerepelt a vártnál halványabban (3 nyertes és 9 vesztes mérkőzés)”.

Az 1956. évi melbourne-i olimpiáról is két csapatéremmel tért haza. Az egyéniben egyik fegyvernemben sem jutott szóhoz. Párbajtőrben Magyarország Marosi József, Balthazár Lajos dr., Berzsenyi Barnabás, Nagy Ambrus, Rerrich Béla, Sákovics József összeállításban versenyzett. Párbajtőrben Marosi két találkozón kapott szerepet, a legelsőn és a legutolsón. Kolumbia ellen (14:2), Marosi három győzelmet jegyzett a veresége mellett. A csapat az elődöntőben és a döntőben is mérkőzött az olaszokkal, mindkétszer 3:9 lett a vége, s Marosi a döntőben győzelem nélkül zárt. Magyarország ezüstérmes lett 4 győzelemmel és három vereséggel. A tőrözők között Fülöp Mihály, Gyuricza József, Sákovics József, Somodi Lajos, Marosi József és Tilli Ede alkották a bronzérmes válogatottat. Marosi itt is két mérkőzésen lépett pástra. A selejtezőben az ausztrálok meglepetésre 8:8-ra voltak képesek, s csak jobb találataránnyal mentek tovább a magyarok. Marosi három vereséget jegyzett a győzelme mellett. Marosi az USA ellen (9:5) viszont mind a négy amerikaival „végzett”. A rend kedvéért, a csapat fantasztikus eredményt ért el az olaszok ellen, a 8:8 után csak a rosszabb találataránnyal vesztettek. Három győzelemmel és két vereséggel a csapat végül a bronzérmet érdemelte ki. Marosinak a két fegyvernemben történt éremduplázása igen rendhagyó.

Marosi 1957-ben a magyar bajnokságon is két fegyvernemben indult, párbajtőrrel ezüstérmet, tőrrel bronzot szerzett. 1957-től már az Orvosegyetem SC vívója. Abban az évben az Universiade volt számára az év kiemelt eseménye, a két fegyvernem maradt. Párizsban az első helyet szerezte meg a tőr csapattal (Czvikovszky, Pap Cs., Szőcs), és a harmadikat párbajtőrben (Czvikovszky, Kausz, Rabár). 1958-ban épületgépész szakon gépészmérnöki diplomát szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen. 1959-ben a torinói Universiaderól is két éremmel tért haza. A tőrcsapattal második (Czvikovszky, Kamuti J., Pap Cs., Szőcs), a párbajtőrrel pedig harmadik lett (Kausz, Rabár, Szűcs). 1959-ben a budapesti világbajnokságon érte el a legkiugróbb eredményét a párbajtőrvívó válogatott tagjaként (Sákovics, Berzsenyi, Bárány, Gábor, Kausz) a szovjetek előtt világbajnok. Történelmi siker volt ez, a magyar párbajtőr életében a legelső világbajnoki cím.

1960-ban Rómában az olimpián már csak párbajtőrben szerepelt. A selejtezőkben Mexikó és Japán ellen három-három győzelmet jegyzett. Majd két meccs szünet után a 3. helyért vívott újra. A szovjetek azonban visszavágtak a budapesti vereségért (5:9). Marosi felemásan szerepelt, két győzelem és két vereség volt a mérlege, de legyőzte az előző évi világbajnok Habarovot 6:5-re. Így végül a magyarok a negyedik helyen zártak az olasz fővárosban.

1962 és 1971 között ötször volt tagja az Orvosegyetem SC magyar bajnok csapatának párbajtőrben és egyszer tőrben is (1963). Az OSC-vel 1964-ben az első magyar csapatként nyertek Bajnokcsapatok Európa Kupáját, majd a következő két évben is megvédték címüket. Marosi Józsefnek kiemelkednek csapatban elért sikerei. Elmondása szerint ennek oka az, hogy őt inkább felszabadította a csapatért való vívás. „Nemes feladatnak fogtam fel, és még inkább kitettem a lelkem, mint egyéniben". Stílusa leginkább az erőre és a gyorsaságra épült, így a kevésbé mozgékony versenyzők ellen tudott a leghatékonyabban vívni. A válogatottnak 1963-ban mondott búcsút, de a vívással csak évekkel később szakított.

Sportpályafutása mellett szakmai életútja is kiemelkedő. A Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki karán szerzett épületgépész diplomáját a későbbiekben egy hűtőtechnikai, majd egy gazdaságtechnikai képzéssel egészítette ki. Az 1960-as években a Középülettervező Intézetnél helyezkedett el, mint szerkesztő, majd önálló tervező, végül vezető tervező beosztásban és az1964-ben történt osztályvezetői kinevezésének nagy szerepe volt a visszavonulásával kapcsolatos döntésében. 1972-től 1994. évi nyugdíjazásáig gépészfőmérnöke volt az intézetnek, miközben a Magyar Iparművészeti Főiskolán (jelenleg Moholy-Nagy Művészeti Egyetem) oktatta az épületgépészeti tárgyat (1971-2009), a Magyar Mérnöki Kamara Épületgépész Tagozatában minősítő bizottsági elnök lett. Nevéhez többek között a Budavári Királyi Palota, a Szépművészeti Múzeum, a Természettudományi Múzeum rekonstrukciója is köthető, illetve 2010-ben a Magyar Nemzeti Múzeum rekonstrukciós pályázatában is szerepet vállalt. A Fotex székház és a Hilton Szálló tervezői között is ott szerepel a neve.

Alpár Ignác-díj, Budapest (1987), Macskásy Árpád-díj, Budapest (1997), Épületgépészetért-díj, Budapest (2009).

Antal Zoltán: Világ-és Európa-bajnokságok 1893-1973 (1974), Hencsei Pál-Ivanics Tibor: Magyar vívók az olimpiai játékokon (2006), Jocha Károly: Siker vagy kudarc? (2007), Kozák Péter: Ki kicsoda a magyar sportéletben? I.-II.-III (1995), Népsport, fie.org, arcanum.com.