Kausz

István

1949-től a Budapesti Vasas, 1951-től a Budapesti Haladás párbajtőrvívója és öttusázója, majd 1957-től az OSC párbajtőrvívója volt. Öttusázóként kezdte és 1953-ban tért át a párbajtőrvívásra. Egy évre rá a budapesti főiskolai világbajnokságon már szerepelt az aranyérmes magyar csapatban. 1957 és 1965 között vívott a válogatottban. 1957-ben nyerte élete első és egyetlen egyéni magyar bajnoki címét. Csapatban ezt még hatszor megismételte a hatvanas években. Ugyanebben az évben a Budapesti Orvostudományi Egyetemen orvosi diplomát szerzett, és a budapesti Szent Rókus kórház orvosa, később sebész főorvosa lett.

1957-ben Párizsban és 1958-ban Philadelphiában bejutott a válogatott a világbajnoki döntőbe, de mindkétszer alul maradt az olaszok ellen és a magyarok ezüstéremmel térhettek haza. Az 1959. évi budapesti világbajnokságon a négy közé jutásért a szívós Dr. Kausz négy győzelme aranyat ért a svédek ellen (9:4). Az elődöntőben a franciák is ugyanarra a sorsra jutottak, mint a svédek (9:4), azzal a különbséggel, hogy Dr. Kausznak ekkor csak egy győzelemre futotta az erejéből. De nem így volt ez a szovjetek elleni döntőben, ahol Dr. Kausz háromszor nyert és csak egyszer vesztett. A magyarok 7:7 után fordították a maguk javára a mérkőzést. Dr. Kauszé volt az utolsó asszó, vele szemben Bruno Habarov, akit a legnagyobb tehetségek között emlegettek akkoriban, az egyéni világbajnok. Hosszú idejű távolságkeresés, csak méregették egymást, keresték a „fogást” a másikon, aztán Dr. Kausz parádés csuklószúrással szerezte meg (5:4) Magyarországnak (Bárány Árpád, Gábor Tamás, Kausz István dr., Marosi József és Sákovics József) az aranyérmet (9:7). A közönség egy emberként ugrott fel a helyéről és égnek tárt karokkal egetverő tombolásba kezdett. Az egyéniben csak az elején ment ennyire jól. A Népsport ezt jelentette: „Dr. Kausz a két találatát úgy érte el, hogy Jay-t leszorította a kétméteres vonalig, és amikor a szemüveges angol fiú onnan támadásra indult volna, pengekötés-szúrással adott tust. Mindkétszer szinte ugyanazon a helyen.” Dr. Kausz nyert 6:5-re, mindketten továbbjutottak a csoportból. A selejtező második körében újra találkoztak, s mintha Jay tanult volna többet az első meccsükből. Holtverseny után Dr. Kausz a budapesti tőr világbajnok, Jay ellen vesztett és kiesett (1:5). (Jay később ezüstérmes lett párbajtőrben.) 1959 nem volt egy rossz éve: Torinóban egyéniben nyert Universiade aranyat, illetve bronzot is a csapattal.

Egy évre rá a római olimpián nem sikerült megismételni a budapesti eredményt, sőt még a dobogóra se léphetett fel a csapat. Az első három mérkőzésen Dr. Kausz veretlen maradt, ami ha úgy tetszik kötelező is volt Mexikó, Japán és Luxemburg ellen. Az elődöntőben viszont vereség Nagy-Britanniától (7:8), és a már jól ismert Jay mind a négy magyart megverte. A harmadik helyért a Szovjetunió ellen álltak fel és a szovjetek revansot vettek Budapestért (5:9). Az egyéni szintén felejthető, nem jutott a legjobb nyolcba. Ezután új útra lépett néhány társával együtt. A heti öt vívóedzésen kívül még további három alkalommal rótta a hegyi ösvényeket, futott, medicinlabdázott, gimnasztikázott, úszott, gyűjtötte az erőt.

Amikor egyéniben a világ legjobbja lett (1962), már a döntő kétharmadánál bizonyosnak látszott, hogy megnyeri a világbajnokságot. Az első négy mérkőzésén nem tudott mást, csak győzni. Akkor a lengyel Parulski megállította (3:5), a francia Dreyfus ellen viszont visszatért a lendülete. 6:6 után a másodperc tört része alatt a francia indult támadásra, de Dr. Kausz csuklója megemelkedett, fegyverének hegye leheletnyi finomsággal elérte Dreyfus karját. Kigyúlt a lámpás! A helyzet már nem változott később sem, Dr. Kausz kezéből nem lehetett kivenni az aranyérmet. Mögötte Gábor Tamás lett a második. Mestere, Tari István fontos tanácsot adott Dr. Kausznak: „A versenyeken felejtsd el, hogy világbajnok lettél. A felkészülés során egy pillanatra sem!" 1963-ra kialakult a Gábor Tamás, Dr. Kausz István, Kulcsár Győző, Nemere Zoltán, Bárány Árpád összetételű új válogatott, amely a gdanski vb-n bronzérmet nyert.

Tokióban (1964) beérett a gyümölcs - olimpiai arany. Bemelegítésként Japán (11:4) ellen Dr. Kausz részéről három győzelem és egy vereség. Az ezután következett három mérkőzésen csak kívülről figyelte a társait, majd a franciák elleni elődöntőben (9:3) kapott újra szerepet. A mérlege két győzelem és egy vereség. A döntőben nagyon távol volt önmagágól, az olaszok ellen nem élhette át a győzelem örömét, két vereség és egy kettős vereség került a neve mellé a jegyzőkönyvbe. Bárány Árpád, Gábor Tamás, Kulcsár Győző és Nemere Zoltán társaságában lett olimpiai bajnok, a csapat nagybetűs csapatként bizonyított, az egyik meccsen egyikük, a másikon másikuk húzta a szekeret, ahogy éppen kellett. Apropó szekérhúzás, Dr. Kauszt dicsértek Rókus kórház-béli kollégái: „„Pista gyakran nem élt azzal a kedvezménnyel, ami a felkészülés alatt jár volna neki. Ha csak tehette, sietett a kórházba, és a tőrét kicserélte a szikére, az operálókésre.” A csapattal iskolát teremtettek, hiszen a következő két olimpia (1968, Mexikóváros; 1972, München) teljes magyar sikert hozott párbajtőrben (négy arany). Akárcsak négy évvel korábban Rómában, az egyéniben Tokióban is kiesett a második selejtező kanyarban.

A Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület (KSI) igazgatója, Kocsis Mihály kérlelte, hogy legyen orvos a klubnál. Semmit sem bízott a véletlenre, látogatást tett a KSI valamennyi szakosztályánál, megnézte az ott folyt munkát, majd a Széchy Tamás által irányított úszókra szavazott (1966), hogy aztán évtizedeken át szolgálja az úszókat. Hogy jelenléte nem múlt el nyomtalan, arra bizonyíték, amit az olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok úszó, dr. Hargitay András mondott (2014): „Volt, hogy más orvost akartak csapatunk mellé tenni, de mi kiálltunk mellette. Szakmai tudása mellett az emberi tulajdonságai miatt is". 1979-től a Flór Ferenc Kórház sebész főorvosa, majd igazgató-helyettese, 1993-tól a Szent Rókus Kórház osztályvezető főorvosa, majd igazgatóhelyettese. Visszavonulása után a magyar úszóválogatott vezető sportorvosa. Orvosként hat nyári olimpián dolgozott (1988-2008).

Magyar Népköztársaság sportérdemérem arany fokozat (1962), Magyar Népköztársaság sportérdemérem arany fokozat (1988), MOB Érdemérem (2002), Gerevich Aladár emlékérem (2004), Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (2004), A Nemzeti Sportszövetség Sportolók egészségéért díja (2010), MOB fair play-díj (életmű kategória) (2015), Papp László Budapest-sportdíj (2017).

Antal Zoltán: Világ-és Európa-bajnokságok 1893-1973 (1974), Dobor Dezső: Olimpiai Arcképcsarnok (1992), Hencsei Pál-Ivanics Tibor: Magyar vívók az olimpiai játékokon (2006), Kozák Péter: Ki kicsoda a magyar sportéletben? I.-II.-III (1995), Vívó Híradó, Nemzeti Sport, Népsport, index.hu, Alapvonal, olimpia.hu, hunfencing.hu, eurofencing.info, fie.org, arcanum.com.