Gálos

László

Élete klubjának, az Újpesti Dózsána a centenárium alkalmával kiadott könyvében jellemezték így: „A Bátaszéken született testnevelő tanár az 1963-as Európa-bajnokságon ezüstérmet nyert röplabda-válogatott csapatkapitánya volt. A magyar csapat egyik vezéregyéniségét a világ legtechnikásabb röplabdázói közé sorolták, aki egészen kivételes, bravúros megoldásokra is képes volt. Érzékeny alkata azonban olykor akadályozta kivételes képességeinek maradéktalan érvényesülését. Edzőként is aratott jelentős sikert: 1965-ben az újpesti lányok az ő szakmai irányításával szerezték meg a bajnoki címet, ő maga hat bajnoki aranyérem birtokosa.”

Gálos László Bátaszéken született 1933. április 3-án. A Röplabda című szövetségi lapba nyilatkozva mondta Oszvald Györgynek: „Hetedikes gimnazista voltam – akkori számítás szerint – Baján, a III. Béla Gimnáziumban. A hagyományosan tavasszal megrendezett iskolák közötti versengésben a röplabda is szerepelt, akkor először. Odajött hozzám a testnevelő tanárom és mondja: Te, Laci! Be kéne állni a röplabdacsapatba, mert nincs ki a létszám! No, hát! Azt sem tudtam, hogyan kell ezt a sportot játszani. Nagyon kikaptunk! De én annyira megszerettem ezt a játékot, hogy érte még a focit is otthagytam. A testnevelő tanárom tehetségesnek tartott és sokat segített, hogy játékos legyek. Először a Bajai Építőkben, majd a Bajai Honvédban játszottam. Velük nőttem fel, velük alakult a sorsom.” Mesélt „fura” pályaválasztásáról is:

A főiskola csapata az ötvenes évek közepén rögtön az ország legjobbjai közé emelkedett. Ismét Gálos László mesélte: „Harmadéves koromban magyar bajnoki döntőt játszottunk és 3:2 arányban maradtunk alul. De szerintem engem itt vettek észre, és Abád Józsi bácsi meghívott a keretbe. Éppen egy téli alapozással kezdtem, s 1955 végén került sor az első mérkőzésemre. Párizsban volt egy francia–magyar viadal. Tatár Misivel ketten kerültünk be, mint újoncok. Kétszeresen is izgultam, mert ugye, ott volt a válogatottság és fiatalon Nyugatra kijutni akkoriban nagy szónak számított!” Miután elvégezte a főiskolát, átigazolás előtt állt. Két klub jelentkezett érte, az Újpesti Dózsa és a Bp. Vasas. A lila-fehéreket választotta, mivel onnan több játékost ismert. Hat bajnoki címet nyert (1958, 1959, 1960, 1961, 1962, 1963), kétszeres Magyar Népköztársasági Kupa-győztes (1962, 1964), 1962-ben a Bajnokcsapatok Európa Kupája bronzérmese lett. 1964-ben vonult vissza. A válogatottban 1955 és 1964 között 132-szer játszott, az utolsó években a csapatkapitányi tisztséget is betöltötte. Búcsúként játszott a tokiói olimpián, valamint két-két világ- (1960, 1962) és Európa-bajnokságon (1958, 1963). Az 1963-as, romániai Eb-n ezüstérmes lett.

Visszavonulása után, egy évre, elvállalta az Újpesti Dózsa női csapatának edzői feladatait. Bajnok lett a csapatával. 1965 és 1985 között az Újpesti Dózsa SC szakmai, másképpen módszertani elnökhelyetteseként dolgozott. 1984-ben a Magyar Röplabda-szövetség szavazásán az előző negyven év álomhatosába választották, Buzek László, Tatár Mihály, Antalpéter Tibor, Prouza Ottó és Jánosi Ferenc társaságában.

• Olimpia: 6. (1964) • Világbajnokság: 6. (1960), 7. (1962), 8. (1956) • Európa-bajnokság: 2. (1963), 5. (1958) • Magyar bajnok: 1958, 1959, 1960, 1961, 1962, 1963 • Magyar Népköztársasági Kupa-győztes: 1962, 1964 • BEK-bronzérmes: 1962