Túlugrotta a kétmétert is
Bodó Gábor Balatonfüreden született, 1941. augusztus 5-én. Az ottani Lóczy Lajos Gimnáziumban érettségizett, a tokiói olimpián nagy szeretettel fogadták az Alma Materben, mint a Japánban járt, híres sportolót. Már a középiskolás éveiben kitűnt ruganyosságával, atlétikai képzettségével. A Testnevelési Főiskola hallgatójaként korosztálya legjobb magasugrói közé tartozott (205 cm-ig jutott), sikerrel ostromolta a válogatott kerettagságot, amikor hirtelen egy másik sportág, a röplabda mellett döntött. A Bp. Honvéd röplabdázója lett. Bekerült a válogatottba, részt vehetett a tokiói olimpián, ám aztán önszántából megtörte szépen ívelő karrierjét. A Lobogó című újság írta róla 1966 februárjában: „Körülbelül két esztendeje nagy mérkőzés zajlott le az atlétika és a röplabda között. A különös versengés a 21 éves Bodó Gáborért, a TF atlétájáért és a Bp. Honvéd röplabdázójáért folyt. A röplabdázók győztek, így aztán az 1962-ben még atléta válogatott Bodó Gábor minden tehetségét a röplabda szolgálatába állította. Ritka sebességgel tört felfelé. Nyolc NB I-es mérkőzés után 1963 végén bekerült az olimpiai keretbe. 1964 tavasza meghozta az első válogatottságot, az ősz pedig az olimpiai kiküldetést. Az új reménység két év alatt 31 alkalommal kapott helyet a válogatottban, 12 országban járt, közötte a tokiói olimpián, nemzetközi tekintélyt szerzett. Minden ment, mint a karikacsapás. Az új esztendő mégis meglepetést szállított: Bodó Gábor január első napjaiban levélben jelentette be a szövetségnek, hogy a jövőben nem akar a válogatottban játszani. Mi adódott, hogy ez a nagy tehetséggel megáldott, sokoldalú fiatalember, miután belekóstolt az atléta válogatottságba, sportágat változtatott, majd amikor ott is befutott, önként lemondott irigyelt jogairól? Megkezdődött az utóbbi idők egyik legfurább vitája, két és fél év múltán ismét Bodó körül. A röplabda tábor sem értett teljesen egyet. Egyesek hálátlan fickónak, mások családjáért rajongó, rendes embernek minősítik.”
Ugyanott megszólalt Bodó Gábor is:
Az elmúlt év júniusában megnősültem, feleségem tavaszra gyermeket vár… Amíg a válogatottban játszottam, az edzőtáborozások és a külföldi utazások miatt alig voltunk együtt. Ha így folytatom, családomat alaposan megkárosítom, öt-hat évig lehetnék még válogatott, a házasság viszont egy életre szól. Az otthon harmóniáját nem akarom veszélyeztetni, még akkor sem, ha a válogatottság dicsőségéről kell lemondanom. Feleségem kérte, hogy mondjam le a válogatottságot és úgy találtam, hogy kérését teljesítenem kell. Nem szenvedek önbizalom hiányában, de reálisan fel tudom mérni a képességeimet. Kiválásom nem rendíti meg a válogatottat. Barátaim meg sem érzik, hogy nem vagyok közöttük. Sohasem lennék nagy játékos, sohasem váltanám meg a magyar röplabdát. Akkor pedig azok után, hogy megköszöntem a sok bizalmat, segítséget, miért vagyok fekete fiú, mert a sportnál fontosabbnak, a családnak akarom szentelni az életemet? Szeretem a röplabdát, a Honvédban továbbra is játszom, mindaddig, amíg hasznos tagja lehetek az együttesnek. Itt nincsenek edzőtáborok, külföldi utazások, bár ha lennének, akkor sem mehetnék egy évig, mert a válogatottságról lemondás ezzel a szankcióval jár…”
“
„
Négyszeres bajnok, négyszeres MNK-győztes
Valóban játszott a katonacsapatban, egészen 1970-ig. 1964-ben, 1965-ben, 1966-ban és 1967-ben is bajnoki címet nyert. Ugyancsak négyszer nyerte meg a Magyar Népköztársasági Kupát (1965, 1966, 1967, 1968). Pályafutása befejezése után Győrben, az Eötvös-iskolában tanított testnevelést. 2011 augusztusában hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el.
Legjobb eredményei
• Olimpia: 6. (1964)
• Magyar bajnok: 1964, 1965, 1966, 1967 (Bp. Honvéd)
• Magyar (Népköztársasági) Kupa-győztes: 1965, 1966, 1967, 1968 (Bp. Honvéd)
