Alapembernek számított több mint egy fél évtizeden át
Németh Zoltán Budapesten született, 1931. augusztus 27-én. 1948-tól 1951-ig a Vasas, 1951-től 1953-ig a Bp. Honvéd, 1953-tól 1957-ig a Csepeli Vasas és a Csepel SC, 1958-tól 1962-ig a Bp. Spartacus röplabdázója volt. 1949–1950-ben, 1950 őszén és 1954-ben is bajnoki címet szerzett. A válogatottban 1949 és 1956 között 47 mérkőzésen szerepelt. Tagja volt az 1950-ben Európa-bajnoki harmadik, 1952-ben világbajnoki ötödik helyezett válogatottnak. 1969-ben kezdett edzőként dolgozni, egy évvel később a Testnevelési Főiskolán szakedzői oklevelet szerzett. 1969-ben az ifjúsági válogatottat vezette, majd 1970-től 1972-ig a Csepel SC férficsapatának edzője volt, 1970-ben bajnok lett. 1972-től 1988-ig a Külker SC, illetve a Közgáz-Külker SC edzőjeként és szaktanácsadójaként tevékenykedett. „Civilben” a Csepel Vas- és Fémművek Transzformátorgyárának főtechnológusa volt. Budapesten hunyt el, 1988. március 31-én. Zsolt Róbert a korábbi válogatott röplabdázó, a sikeres edző, a legendás sportújságíró írta róla:
Nemzetközi pályán
Németh Zoltán az 1950-es szófiai bolgár–magyar óta egészen az 1956. évi világbajnokságig valamennyi válogatott mérkőzésen szerepelt és egyetlen egyszer sem cserélték le. Ez mindennél többet mond. Egy ízben viszont ő maga ment le a pályáról. Moszkvában, 1952-ben, a vb-n történt. Ismét Bulgária ellen játszott a magyar csapat. A selejtezőben 3:1-re nyert válogatottunk. A döntőben újra kellett játszani. Sok függött ettől az összecsapástól. 3:1-es magyar győzelem a 3. helyet, 3:2-es a negyedik helyet jelentette volna. A bolgárok nyerték az első játszmát, majd 1:1 után 14:9-re vezettek. Ekkor összeszedte magát a magyar csapat. A sok sérülés miatt úgy alakult, hogy Németh volt az egyetlen ütő a hálónál. Mégis sikerült 14:13-ra feljönni. A bolgárok átvették a nyitást, játszmalabdájuk volt. A szerva után Németh ütött le, a leütést nagy nehezen mentették a bolgárok, de úgy, hogy a fél csapatuk a földön feküdt és a labda szelíden ívelődött át, pontosan a felugró Németh keze ügyébe. Sem sánc, sem védő nem volt. Németh óriásit vágott a labdába, de az ütés centiméterekkel outra szállt. 2:1 Bulgária javára. Elment a harmadik hely! (Visszakapták a bolgárok a szófiai mérkőzést.) Németh egyetlen szó nélkül lement a pályáról, úgy érezte, hozzá sem tudna többé nyúlni a labdához. Napokig egyetlen szót sem szólt, pedig senki sem hibáztatta. Hónapokig látszott a játékán ennek a mérkőzésnek az emléke, de aztán újra a régi lett. Az 1956-os vb-n, Párizsban játszott utoljára a válogatottban. Lázas betegen kikönyörögte, hogy legalább végignézhesse a magyar-amerikai mérkőzést. Amikor azonban az amerikaiak 1:0-ra vezettek, beállt a csapatba. 1957-ben éppen egy rangadó előestéjén jelent meg az a határozat, hogy a játékosok azonos osztályban nem lehetnek edzők. Németh a szüleit tartotta el, kénytelen volt az edzőséget választani. Egy évig nem játszott, aztán a Spartacusban újra pályára lépett és Tatárral együtt nagy szerepe volt abban, hogy a Spartacus éveken át az élvonalban szerepelt. A válogatottba azonban nem került vissza - 25 éves korában búcsúzott el a legjobbaktól. Pedig ütőerejére de nagy szükség lett volna, akár 1958-ban, akár 1960-ban, az Eb-n, illetve vb-n!