Pap
István

A nyolcszoros bajnok, háromszoros MNK-győztes röplabdázó három világversenyen képviselkte a magyar színeket. Tevékenykedett az Újpesti Dózsa szakosztályvezetőjeként is. A lila-fehér klub örökös bajnoka.

Születési hely
Szekszárd
Születési idő
1932. szept. 11.
Halálának ideje
2011. nov.
Halálának helye
Budapest
Becenév
Csuhás, Öcsi

Nyolc bajnoki címet nyert

Pap István 1932. szeptember 11-én született Szekszárdon. 1948-ban a helyi Rendőr Egyletben kezdett röplabdázni, majd a Szekszárdi Dózsa tagja lett. 1951-től már a Bp. Dózsában játszott. 1964-ig játszott az 1957-től már Újpesti Dózsának nevezett lila-fehéreknél. Pályafutása során nyolc bajnoki címet szerzett (1955, 1957, 1957–1958, 1958–1959, 1959–1960, 1960–1961, 1961–1962, 1962–1963), háromszoros MNK-győztes (1957, 1962, 1964). Elsősorban feladóként nyújtott kiemelkedő teljesítményt, de mezőnyjátéka is átlagon felüli volt. A válogatottban 1957 és 1960 között 59 mérkőzésen játszott. Két világbajnokságon szerepelt, 1956-ban, Párizsban, nyolcadik, 1960-ban, Rio de Janeiróban hatodik lett. Az 1958-as Európa-bajnokságon, Prágában, ötödik lett a válogatottal. Jogi egyetemet végzett, visszavonulása után is maradt a Belügyminisztérium kötelékében, már játékosként szakosztályvezetőségi tag lett, aztán éveken keresztül az Újpesti Dózsa röplabda-szakosztályát vezette. 2011 végén hunyt el.

Egyesületei

1948 — 1950
Szekszárdi Rendőr Egylet
Szekszárd
1950 — 1951
Szekszárdi Dózsa
Szekszárd
1951 — 1957
Budapesti Dózsa Sportegyesület
Budapest
1957 — 1964
Újpesti Dózsa
Budapest

Eredményei

1960
Rio de Janeiro; Belo Horizonte; Niteroi; Santo André; Santos; Sao Paulo
Brazília
Teremröplabda Férfi röplabda
6
1958
Prága
Csehszlovákia
Teremröplabda Férfi röplabda
5